Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével - II. rész
— De kívánatosnak? — Nem tudom, kívánatos-e, hogy megjelenjen egy újabb ország, bárhogyan is neveznék azt, amikor mi azt szeretnénk, hogy minél kevesebb ország legyen, és hogy mind egyesüljön. — Ez szép. De legyünk realisták! Ez még igen messze van. — Igen, messze van. De miért nem gondolsz egy régebbi ötletre, egy román—magyar, vagy ha úgy tetszik, magyar—román szövetségi államra? — Ha egy nagyobb léptékű, mindkét országot egészében érintő konföderációra gondolsz, amelynek gondolatához magam is el akartam később jutni, nos egy ilyen szövetség valaha nagyon-nagyon kívánatos lett volna, és elvben még ma is az. De tekintve a gazdasági, politikai és lélektani helyzetet, ezt az alternatívát tartom ma a legnehezebben megvalósíthatónak. De mi a ti véleményetek róla? — Nem is tudom, megvalósítható ötlet. Persze csak Ceausescu után. És majd ha Románia elér egy bizonyos gazdasági színvonalat. Nekem az a véleményem, hogy a magyar és a német kisebbségek, egyáltalán az egész román nép — és ezalatt most Románia minden állampolgárát értem — csupán a diktatúra megdöntése és az ország teljes demokratizálódása után menthető meg. Lassan-lassan ez olyan autonómiához vezethet, amilyenről ti beszéltek, de amelyről, mint mondtam, mi nem beszélhetünk. És akkor nem tevődik majd föl a gazdasági autonómia kérdése sem, egy demokratikus rendszerben ez már nem kérdés. Akárcsak Nyugaton. És itt említhetném Élzász-Lotharingiát, amelyért annyit háborúztak, és amelyről ma már semmit sem hallani. , — Annál többet a bretonokról. Tudom, sokan emlegetik a francia—német megbékélést, amely azonban talán mégsem annyira ideális, mint gondolnánk. A nemzetiségekkel azonban a demokráciákban is gond van. Persze amit mondasz, asz elméletileg igen szépen hangzik. — Ezt kell a gyakorlatban is megvalósítani. Nem lehet másként. — De az a gond, hogy a magyar nemzetiség krónikus időhiányban szenved. Mi most itt nagy általánosságokban hosszas történelmi folyamatokról csevegünk, de a romániai magyar nemzetiség talán már túl van a huszonnegyedik órán. Sokan így érzik ott. Sokan elmennek Erdélyből, még az országból is, sokan feladják nemzeti identitásukat, sokan elerőtlenedtek. Nekünk sürgősen, már tegnap kellene az a demokrácia, ha az valóban demokrácia. Máskülönben semmit sem érünk az elrománosodott magyarok demokráciájával. Vagy a száműzött, emigrációba kényszerűen, kitelepített magyarok otthoni, számukra már távoli demokráciájával. — Senkinek sincsen ideje. — Azonban, mint mondtam, nekünk a nemzeti identitásunk forog veszélyben. Ti a szabadságotokat visszanyerhetitek, akár lassan, akár késve is, de sohasem megkésve. Az elveszett nemzeti identitást azonban már soha nem lehet visszaszerezni. Hiszen az Oromániába kitelepített magyar iskolásgyerekek már azt sem fogják tudni, egyáltalán mit kellene visszaszerezniük. Mit ér majd a janicsároknak a demokrácia? Mindazok a magyarok, naponta sok százan, akik lemorzsolódnak vagy akiket lemorzsolnak, azok már nem térnek vissza a magyar etnikumba. — Ez igaz, az idő valóban sürget. — Bennünket különösképpen. — Ezzel kapcsolatban mondanék valamit. Lám, magad mondod, az idő sürget. De hát mit tesz Magyarország? Nagyon jó gazdasági kapcsolatokat tart fenn Romániával. A mai politika nagyon jó, de a gyakorlat... Bár Arad és november 15-e után, azt hiszem, talán a magyar politikusok is fölismerték, hogy valójában kicsoda Ceaugescu. — Mire gondolsz? — A kereskedelmi tanácsos kiutasítására. A tüntetésekre meg mindenre, ami történt. De hát gazdaságilag azért fennállnak a kapcsolatok. Akárcsak az NSZK és Románia között, meg más országok és Románia között. — Szerintetek milyennek kellene lennie a magyar politikának? — Ne feledjük, hogy itt is a kommunista párt vezet. Két kommunista pártról van szó. 56
