Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig - A nyolcvankilences esztendő (VIII. Éva kisasszony hónapja, esszésorozat)

megbízható üzletember erkölcse — ma leginkább erre volna szükség —, és lehet a kollektivista testvériség erkölcse, csak az kell, hogy lehessen rá számítani. Vagy azt mondjuk, hogy számíthatsz rám, kérlek alássan, vagy azt mondjuk, hogy ilyen és ilyen teljesítmények fejében ennyi meg ennyi százalékos engedményt adunk, s azt álljuk is, vagy azt mondjuk, hogy a nagy kollektív célért életünket és vérünket, de vagy így, vagy úgy, valaminek kell lennie, ami a szimpla célratörő nyereséget enyhíti, és a partnerek engedékenységét kalkulálható módon irányítja.”

Idetartozóan még egy „módszertani” kérdés: „. . . ezt vagy azt a pozíciót egyszerűen megkapja egyik vagy másik párt, és mint valamilyen hitbizománnyal rendelkezik vele. Ez az eljárási mód egészen siralmassá válik akkor, amikor egyik vagy másik párt egy-egy ilyen pozíció elnyeréséért késhegyig menő harcot folytat, és mikor a kívánt pozíciót nagy nehezen „elnyerte”, akkor kezdi csak kétségbeesetten keresni azt a személyt, akivel a pozíciót betöltse.

Ahhoz, hogy a szabad választások utáni parlament ne az obstrukciós politikai harc színtere, és ahhoz, hogy a koalíciós kormány ne a szimpla pártharcok csatatere legyen, minden vita és ellentét elé kell helyezni (majd) azt a közösen vállalható politikai szellemiséget, amely a mobilitás integrációs pontjait kijelöli. Ez pedig nem lehet más, mint a hozzáértés reformja a (bármelyik párt, hivatali bürokrácia, bolsevik szisztémán megszerveződött államapparátus felől érvényesülni próbáló) kontraszelekcióval szemben.

(Közbevetés 3.) Éppen elég tapasztalatom van abból, hová vezetett a fordított kiválasztás. Láttam — szinte minden poszton — a hatalom kénye-kedve szerint a karosszékükbe ültetett gőgös (riadt) féltehetségeket; láttam a hatalom kiszolgálásában megromlott tehetségeket, látom most azokat — ülhettek bármilyen magas polcon —, akik hatalmukat elveszítve azzá zsugorodnak össze, akik valójában mindig voltak: senkikké.

És látom, hogy a villamosmérnöki szakképzettségű állampolgár hogyan készít felhívást, amelyben az új Nemzeti Színház építőművészeti kérdéseiről nyilatkozik, a kérdésre pedig, hogy mégis honnan veszi ehhez a szakértelmet, azt válaszolja, hogy ő a kisebbségi területen töltött el évtizedeket, és felgyűlt benne a fájdalom. Aztán hallom, hogy az egyházi iskola felvételi vizsgáján a mélyen a szakmai minimum alatt maradó jelentkező támogatására azzal a felkiáltással mozdul meg egy nagy tekintélyű emberekből álló csoport, hogy. lehet, ugyan a jelentkező szakmai eredménye rossz, ámde mélyen él benne a valláserkölcs szelleme . . .; és látom, hallom, hogy nemcsak az uralkodó pártban, de az újakban is . ..

Még nyakig vagyunk a régi átokban, de idejében kell eltorlaszolni az új kontra- szelekció útját.

(Új politikai kategóriarendszer) Európai színvonalú közgazdászok, jogászok, történészek léptek a színre. De a politika tudományos stratégiáját (a tervkészítést, önkontroll-formákat, magát a politikai tudomány nyelvét) nem hatja át annak a felismerése, hogy ha a maiaknál évszázada nagyobbak ajánlatai sem segítettek a történelmi zsákutcákból kigázolni, akkor — a hibák elkerülése érdekében — gyökeresen másképpen kell gondolkodni, tervezni, cselekedni. A politikának (a párttaktikáknak is) a meg nem valósultság históriai tény- és tapasztalat29