Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Nagy Gáspár: Kányádi Sándor köszöntése
Nagy Gáspár Kányádi Sándor köszöntése*-Ä, m.edves Sándor! Ezt a levélforma-töredéket most el nem küldöm, táviratként föl nem adom, mert Tőled hallottuk mindannyian, hogy „vannak vidékek ahol...” Tudjuk már csaknem két évtizede, s tudom magam is, aki először 1972-ben parolázhattam Véled, mikor első gyűjteményes köteted, a Fától fáig megjelent, s jóvoltodból birtokosa lehettem, s mint azután is, ha kellett, hát kézírásoddal kiegészített-kiigazított köteteidnek. Csak egyszer viszonozhattam őket méltón, a Jékely fordította Széchenyi Naplóval, melynek első kinyitásakor — közös örömünkre — gyönyörű és igaz mottót találtál zsögödi Nagy Imre Önéletrajzi írásai elé. Immár két évtizede tudom, hogy a hírvivők, krónikások és konok őrzők: tehát a költők legelső sorában vagy, az egykézen számolhatók közül, — ez mára fényesen szomorú evidencia. E fényes napon is, amikor — bár hihetetlen — a naptár dátuma szerint 60 évet írunk és mondunk neved mellé, a Teremtő éltessen és óvjon, kedves Bátyám, éltesse és óvja családodat, s mindenek ellenére népedet, székely nemzetségedet. Szerte a világban, ahol csak magyarok élnek, ismerik verseidet, s ma különös erővel és szeretettel gondolnak Rád; még az erdélyi földről, közel- s távolra futók, menekülők is, kikről az „égő szekértábor” valóságos víziójában oly keményen szólsz. Legtöbbjük megértette, hiszen értük is „cselekedtél”. Végezetül — vallomás: az elmúlt évtized nehéz óráiban micsoda erőt adott, hacsak annyit is idéztem Tőled, karangjöliratod első sorából, daccal és fohásszal „azért harang a harang...” s kondult tovább bennem a vers, mint égető, lenyelt könyv. Vagy ismételhetném kisiskolásod — általad elhíresült — mondását: „a vers az, amit mondani kell”. Ma nem mi köszöntünk, de Te köszönsz ránk verseiddel, olyan borzongató csodákkal, melyek elől nem lehet kitérni, melyekben ott a felszólítás: mondani kell! És legvégezetül egy valahai versemmel szólnék, éppen tíz esztendeje a Tiszatájban volt olvasható. ítéld meg, mit fogott rajta a szörnyű idő. TÁVIRAT KÁNYÁDI SÁNDORNAK KOLOZSVÁRRA, A HOREA 48-BA . . . amikor a költészet a többféle megnemközelítés látványos eszközeivel kussol a lényegről akkor te európa lélegzetében és földünk felsíró sóhajaiban figyeled az egyetlen galambtollat hol remeg legjobban hova nem száll le milyen víz hajtja számos zuhintóján miféle szél fújja bécsi utcák csöndjén és sanfranciscóban propeller örvényben külön már madártól külön a hazától ideg- s galambdúcba hogy visszatalál-e . . . * Elhangzott 1989. V. 10-én, a Vers és dal a Várban sorozat keretében Havas Judit szavalóművész Kányádi-estjének bevezetőjeként 45
