Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Finta Éva: Kokas Ignác „Elhagyom a falum” c. képe alá, Figyelj a folytatásra, Radnótihoz, Klió töprengő kérdéseiből, Életfa, Táj - vörös és zöld dobogásban (versek)
Életfa Ott lenn a szív gyökérzete idegek hajszálgyökere formázza azt a lét-magot mely törzset hajt, törvényt ragyog. A gének láncain kúszik a folytatás virágokig s kinyújtja éhesen magát a termést gyöngyöző faág. A gyümölcsök: gyerekfejek, bennük lakik a képzelet, a magok pedig agy velők: ők értelmezik az időt — míg száron, törzsön lengenek elefánt-fülű levelek, és hallgatóznak, mint csorog ég s föld között a sok titok. Táj — vörös és zöld dobogásban Ha becsukom szememet, még láthatom a piros fényt a mellkas dobozában. bezárt-madár-arcú dobogása vörössel jelzi találkozását a fénnyel, tilos — mondja — a behatolás, turkálása kíváncsi szemeknek, tilos felsérteni falak épségét, vonalak egységét amint tilos az indulatok láthatatlan nyílvesszejét befogadni vagy ráirányítani egy másik madárarcú dobogásra, a szűz levegő fehérje-kékje viszont idenyújtja csáposán szerteágazó kar-seregét s hozzánk öleli a vizet, a völgyet, a fákat, zöld dobogású tavaszban vörösödik a fény. sárga-narancs-piros tüzeket érlel vérünkké, arcunk színéhez adja. mikor befogadjuk a fényt, befogadjuk a lét minden élettel kiáltó dobogását, s miénkké vegyülnek a színek, a zöld is megpirosul. a bokor piros vesszején vérünk pirosa ébred, osztozva a kölcsönhatásban, megtavaszodva, fában, fűben, vizekben fürdőzünk, harcra kereszteltek, és békére keresztel át megújulásunk csodatevője, a táj. 73
