Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Pécsi GyörgyI. „minden más táj csak óceán” (Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről)
Részben a fenti kérdéskörhöz tartozik, annak ellenpólusa az egyetemesség, az európaiság kérdése: milyen horizont felé nyit ebből a zárt világból. Kányádinak nem volt, nincs Európa-illúziója, sőt elég nagyfokú bizalmatlanság jellemzi, bizalmatlanságával meg- és kikerülte az Európa-csapdát. Érdemes utalni az egy nemzedékkel később (József Attila jegyében) induló Szilágyi Domokosra. Szilágyira kezdettől jellemző az egyetemesség igénye, amely kb. 1967-ig sajátos Európa-(inkább)képzetben jelenik meg: Európa = értelem, megvalósítandó cél, reális potencia. Egyetemes igénye, mértéke éppen akkortól kezd intenzíven nemzeti tartalommal föltöltődni, amikor eme képzet-illúziója megrendülni látszik, s kénytelen lesz keserű csalódását is megfogalmazni: Európa hallgat. Kányádi zárt, paraszti életből merítkező lírája a harmónia megrendülését érzékelve (kb. ’63-tól ’69-ig) válik univerzálissá, oly módon hogy az érzékelt valóságot, atmoszférát totalizálja (látomásversek, párbeszédes formák), majd kb. ’69-től ez az univerzálissá totali- zált világkép telítődik meg sajátosan is a közösségre jellemző nemzeti-történelmi, -kulturális tartalommal (Szürkület, 1978 kötet). Kányádi Európa-bizalmatlanságának két markáns komponense van. Az egyik: viszonyulás a kortársi világ Európa-képzetéhez (szociológiai ok). Eszerint az európaiság olyan kozmopolita magaskultúrával azonos, mely éppen a gyökereket tagadja meg, s a szolgálatot nem vállalja. A másik összefügg ezzel, programjel- legű szemlélet, megfogalmazás: a sajátos gondokat csak a maguk sajátosságában lehet pontosan megfogalmazni. Jellegzetes e szempontból a Húsvéti Bárány (1965) című vers, mindkét komponens exponálása: Picasso eltorzult világot megfogalmazó képeinek eredője a kis falu szörnyszülöttjében ugyanúgy tetten érhető, sőt látható, tapasztalható, mint az ún. európai intellektusban —, csak rá kell figyelni; s ezért válik ironikussá a verszárás Japánra való utalása. Kulcsfontosságúbb vers a Könyvek s kolompok között (1967) című ars poetica, melyet a „legrománabb” költőnek, loan Alexandrunak ajánlott. A Kányádira általában is jellemző, gondolatiságában kontrapunktos szerkesztés révén, metefora erejű képekben fogalmazódik meg Európa és Nagygalambfalva problematikája, a cél és módszer dilemmája, és annak megoldáskényszere: „De hiába: / büszkeséged: a gyönyörű teljes Rilke / sem tud felelni kérdéseinkre, / sem a Tiszta Ész Kantja; / süketek a csengettyűhangra.” Nem elfordulásról, tagadásról van szó, másságról: a kétféle irányultság végcéljában azonos: a közös félelmet, a „komondor-éjszakát”-t legyőzni —, a könyvek és a kolompok nem egymást kioltó minőségek, módszerek, hanem egymást kölcsönösen fölté- telezők. A József Attila-i idézet (Eszmélet) éppen a kiszolgáltatottságban, széttöredezettségben való lét ellenében, a maga sajátosságában „mindenik determinált” megoldási módot erősíti, igazolja. Itt és most: a csengettyű-beszédre figyeléssel —, ezért idéződik meg a Bárányka című román népballada négy sora Illyés Gyula fordításában: „s az anyókát, az édest, / gyapjú-kötényest, / és fiát, ki övnek / gyűrűt viselhet”. S tegyük hozzá: a választás nem valami népies romantika jegyében történik —, a művelt intellektus méri föl helyét a világban. Noha a világot egyre szélesebb spektrumban lesz képes befogni és befogadni (anyanyelvi kultúra, emberiesség, az emberiség veszélyeztetettsége), mindig konkrét és lokális nézőpontból vizsgálódik. Végső értelemben az emberiség egészéért mond rekviemet a Halottak napja Bécsben című vers, de oly módon, hogy a sajátosat, a helyit, a szűkebb anyanyelvi kultúrát és tartományait mutatja föl; (ha nem volna a szó kompromittált, írnám: nacionalista módon) a végveszély és a föltámadás bizonytalanná tett reménye között azonban a mindenség ostromoltatik, hiszen az egyetemesség, a világ egésze is veszélyeztetett, ha legkisebb része is csonkul. A humanizmus kiáltása Kányádi Sándor költői világképében a hatvanas évek közepétől erősödik föl a fenyegetettség- és vereségtudat, ill. a félelemérzés megfogalmazása. A vereség, a legyőzöttség (fizikai értelemben) kimondása azonban nem annak elfogadása, vagy önföladás. Kányádi mindenkor életérdekű költő —, az élhetőség, az élet lehetőségét kutatja. Az életlehetőség megtalá49
