Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Lipcsey Ildikó: Kolozsvár évszázadai
Gyula, Finály Henrik, Fehér Lipót, Lechner Károly, Purjesz Zsigmond, Apáthy István, Jászi Oszkár tanítottak itt. 1919-ben az egyetem, a Gazdasági Akadémiával (1869), a Jogakadémiával (1863), a Kereskedelmi Akadémiával^ 1902) együtt román lett — átvételénél Mária román királyné és Károly trónörökös is megjelent. A királyi Romániában, leszámítva a 30-as években újraalakult művészeti intézményeket, az erdélyi magyaroknak nem volt felsőfokú oktatási intézménye. A nemzetiségi politika három éve a demokratikus Romániában című, 1948-as kiadvány szerint nemcsak 291 óvodája, 1790 általános, 184 középiskolája volt a magyarságnak, hanem 7 önálló egyeteme, illetve főiskolája: Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti .Egyetem,Gyulafehérváron a Katolikus Teológia, a többi Kolozsváron működött. A Bolyai Egyetem a matemetika, természettudományi, vegytani, történelem és földrajz, bölcsészeti, pedagógiai, lélektani, filozófiai karokkal. A jogi és közgazdasági, a zeneművészeti, színház- művészeti, képzőművészeti karok önálló főiskolaként működtek a Mezőgazdasági Főiskolával és a Református Teológiával együtt. Az 50-es évek elején kezdtek hozzá felszámolásukhoz a hasonló román intézményekkel való egyesítés formájában (így jártak el az elemi és középiskolákkal is), a Bolyai Egyetem 1959-es megszűnésével bezáróan. 1971-ben párthatározatot hoztak, hogy 11 karon, 18 tárgy esetében visszaállítják a magyar előadási nyelvet. A nemzetiségi politikában bekövetkezett javulás az oktatásügyben is rövid életű volt. * * * „Cluj-Napoca” — figyelmeztetett a hangosbemondó, amikor legutóbb a helyszínen szerettem volna összerakni azokat a képeket, amelyeket nem a történelemkönyvekből, nem is múzeumok mélyéről bányásztam elő, hanem személyes élményként őrződött meg. Ha gyalog indul el az utas, a Kis-Szamos hídjánál eltekereghet balra, majd jobbra a kétvízközi, a hídelvei városrészben és az Óvárban. Troli visz ki a Monostori, a Dónáth útra és a Györgyfalvi negyedbe, azaz a Motilor, a Grigorescu és a Gheorgheni felé. Ismeretlen város-, sőt országrész fogad mindenütt. A többi erdélyi városhoz hasonlóan Kolozsvár régi városközpontja is az új lakótelepek szorító ölelésében vergődik. Időről időre felröppen egy rémhír, hogy lebontják a Kossuth és az Augusztus 23. utca (volt Király utca, melynek sarkán Apáczai nyomdája állt) közötti városrészt — ideig-óráig megkegyelmeztek az épületeknek. Nem úgy a Pata utca meghitt családi házainak. Helyükön két éve új épülettömbök emelkednek, az új, Márásti negyed, nem számított ráfordítás, hogy több ezer lakás üresen áll. Itt a magyarok számaránya az országos 10% alatt van. (1948-ban) összesen: 121 753,1956-ban: 154 723, 1966-ban: 185 663, 1970-ben: 200 751, 1977-ben 263 000 lakosa volt a városnak, magyar kb. 68-80 000 (?). A növekedés nem a természetes népszaporulat, hanem a nagyon céltudatos népességpolitika eredménye. Minden út a Főtérre, azaz a Szabadság térre vezet. Elég leülni és várni, napjában egyszer mindenki keresztülmegy itt. A hely tehát nem változik, csak az idősíkok váltják egymást a képzeletben. Épp ott, ahol 1932-ben Bornemissza Karola — Bánffy Miklós trilógiájának hősnőjét nem lehetett köszönésben megelőzni — átvág a téren, Kós Károly tűnik fel, amint 1948-ban úgy viharkabátban és bakancsban, ahogyan Sztánáról megérkezett, siet tanítványaihoz a Mezőgazdasági Főiskolára; Jordáky Lajos cipeli óriási aktatáskáját, benne az autonóm Erdély programjával; Bodor Pál siet egy színházi bemutatóra 1973 nyárelején. Most azonban egyetlen ismerős arc sem tűnik fel, egyetlen ember sem köszönti a fáradt utast. Ugyanez a helyzet a Taufíner cukrászdában és a „Botrányos”-Ъап, ahonnan 1957 márciusában elvitték az akkori ifjú költőt, ma egyik legnagyobb erdélyi írónkat; a Magyar Színház melletti sörözőben, a Burgya-kertben, ahol sztudentek hallgatják az évszázad slágereit és románcait; a Sétatéren, ahol 1964-ben a börtönből kiszabadult Kurkó Gyárfás üldögélt 15 év előtti ruhájában; a Petőfi utcában, amelynek 36-os számú házát egy időben gyakorta látogatta elmaradhatatlan szürke kalappal fején és szivarral a szájában Tamási Áron. 33
