Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Lipcsey Ildikó: Kolozsvár évszázadai
A románság is kialakította a maga intézményeit: az ASTRA-t, a Júlia diáktársaságot, két hitelintézetét, két templomát. 1911-ben a Román Kaszinó látta vendégül Ion Luca Caragialet, a román Moliére-t. Itt jelentek meg a Diorile, Rávaful, Apárarea nafionalá; Orizontul, Folia sätenilor, Női, Orientul Román című lapok is. 1910-ben 10 gyógyszertára, 4 kórháza, 60 orvosa volt, s gazdasági szempontból is fejlett nagyvárosnak tekinthető. Pascu—Pataki—Pop könyvéből tudható, hogy 1890-ben 14 vállalat, 2076 kisipari üzem, 14 bank; 1914-ben már 37 vállalat, 204 kereskedelmi vállalat és 20 bank volt található itt. Többsége a Fő téren, — ahol miután 1865 egyik éjszakáján a város pártolói puccsszerűen lebontották a templom körüli bodegákat — egymás mellett sorakoztak a hitelintézmények, bankok, könyvesboltok, gyógyszertárak. A mappás talán új térképet ír, De másként minden régiben marad „Kolozsvár! — kiáltotta a Magyar Államvasutak alkalmazottja a század elején, amikor a gimnazista Laczkó Géza leszállt az Orient Expresszről, hogy mielőbb barátjával, Kuncz Aladárral róhassa a Farkas utcai hársfák alatt az utcaköveket. „Kolozsvár” — olvasta az állomás feliratát a kora reggeli párában a monarchia egyenruhájában Liviu Rebreanu, a soproni Ludovika katonai akadémia volt növendéke a mozgósítás alkalmával. Négy év sem telt el, és nagyot fordult a világ. Ady barátjának, Emil Isacnak a felhívásában, mely a Kolozsvári Hírlap 1918. november 1-jei számában jelent meg, a testvériség még mindennél előbbre való volt. „ .. román testvéreim, embertársaim, nem látod a magyar népet. . . Kinyújtja feléd baráti kezét. Fogadd el.” De december 1-jén, Gyulafehérváron tízezer társával együtt ő is ujjongott, amikor kimondották Erdély azonnali, a béketárgyalásokat megelőző csatlakozását Romániához. Hiába hivatkozott a kolozsvári december 22-i ellengyűlésen megjelent ötvenezer magyar, szintén a „népek önrendelkezésének elvére”, hogy Magyarországhoz akar tartozni, december 24-én a napfényes, de csikorgó hideg karácsony délelőtt román katonaság foglalta el a várost. Erdély és Kolozsvár a Consiliul Dirigent (Kormányzótanács) uralma alá került. Mindenki tudta: Erdélyt Kolozsváron keresztül lehet meghódítani, birtokba venni — tehát a román közigazgatás, iskolarendszer igyekezett mielőbb berendezkedni itt. Az állomás épületére a „Cluj” felirat került; új cégtáblák, új utcanevek, új arcok tűntek fel — vagy régi arcok új nevekkel: Suciu, Sabáu, Dogaru névvel az egykori Szűcs, Szabó és Kádár. Borjumál, Csókán, Csörgő utca, Csertörö-kert, Csiszárok, Csizmadiák bástyája, Kőfalsori, Kőkert, Komái, Pata, Patak utca — olvashattuk Szabó T. Attila: Kolozsvár települése című gyűjtésében. Egyike-másika kopottan mutatta az irányt, többsége csak a helységnévtárakban élt tovább. Az Apáczai Csere János utcából strada Cálugárilor lett (cälugär = szerzetes, apáca), a Deák Ferenc (egykori Belközép) utcából Regina Maria, a Kossuth (Belmagyar) utcából Calea Victoriei, Petőfiből Avram láncú, Unió-ЪсА Mamoran- dului, Wesselényiből (Híd) Calea Regele Ferdinand. Kolozsvár a két világháború között a politikai élet fontos központja volt. Itt tartotta alakuló ülését 1920-ban az Averescu-féle Néppárt, az Erdélyi és Bánáti Szocialista Párt, 1922. december 28-án, az Országos Magyar Párt. Szinte valamennyi román párt tartott fenn itt irodát: a Maniu-féle Nemzeti Parasztpárt, a Brätianu vezette Nemzeti Liberális Párt, a Konzervatív Párt, a Parasztpárt, a Zsidópárt.Vezetőik, a királyi udvar tagjai, ismert közéleti személyiségek, tudósok és művészek gyakori vendégek voltak itt. Nagy István, Veress Pál, Pável Bóján emlékirataiból tudjuk: a város a haladó- és munkásmozgalomnak is fontos színtere volt. A román kommunista párt gyakran tartotta itt központi vezetőségi üléseit; itt készítették elő a Groza-féle Ekésfront és a Magyar Dolgozók Szövetsége megalakulását és kettőjük szövetségkötését. Itt tűzte mellére 1944 tavaszán az őskeresztény, szász származású Krenner Miklós — Spectator —, az 1932-es híres „Verjünk hidat!” cikksorozat szerzője szolidaritásból a Dávid csillagot. A második bécsi döntés után Csőgör Lajosék lakásán találkoztak a két nép közeledésének hívei: Teofil Vescan, 30
