Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Páskándi Géza: Önkéntes harangozók (regényrészlet)
Arra gondótam: Uram Teremtőm, mikor csináltam én valamit is csak úgy jószántambul, tán soha én semmit. Mer ezt nem pénzér csináltam, ezt én egy báni1 nékül. Vert a szívem a férrevert harangiul, de örvendeztem is, hogy válaszoltak a falvak. Ó istenem, ha hallaná a világ! Fent a csillagok is. Nincs olyan muzsika egy se, mint az utósó misén. Temetésen nem rínak úgy a fehérnépek, ahogy akkor. Mer hát egy ember egy ember, de a templom az embernek temploma. Vót, aki elalélt, szentelt vízzel kenték meg nyakát, halántékát, s az emberek mind csikorgatták fogaikat. Önkéntes harangozó lettem. Ekkor odarúgtatott a templom elé lován Gogu, s azt ordítá: „Le a harangot a toronybul!” De látta, senki se mozdul, odahozott vagy öt-hat buldózerest, s azokkal cipeltette le. Mink csak néztük, néztük, de nem mertünk semmit szólni, csak mikor elmentek. „Na a mi harangunk biztos nem székely Gábor Áron ágyúihoz kő, mint az 1848-as szabadságharcba. Majd pulickafőző üstöt csinál belőle, Gogu!” — a nagy csendben szólott így valaki, mán nem tudom, ki. Erre még nevettünk is, épp a templomba nevettünk, amilyen még sose vót, mintha az ördög szállt vóna meg. Öreg Mihucz nem kacagott, de nem is szólt ránk, hagyta, mert látta hányadán áll a mi lelkünk ezen az órán. Végül csak intett, s prédikációba fogott megint, nem tartva semmiféle rendet, mint máskor, mintha azt akarta vóna, minél hosszabbra nyúljék, halasztódjék. Mán sírtunk mindannyian; ekkor gyalogosan belépett megint Gogu. „Hosszú a miatyánkja, tisztelendő!” „Ez nálam egyforma.” — mondta nyugodtan öreg Mihucz, s továbbimádkozott. Az emberek pedig úgy néztek Gogura, hogy jobbnak látta kisomfordálni, de később kintről is bekiabált. ,yAz iratokat pedig haggya a plébánián!” Mihucz plébános úr később disputáit véle, hogy az egyházi anyakönyv így meg úgy, az kell, de Gogu csak a fejét rázta. „A parancs az parancs.” „Hát a múltunkat mégse lehet elrabolni” — mondta Mihucz, mikor Gogu nem hallotta, s aszonta: „múltrablók”. Hát meg lehet érteni a tisztelendő urat, ő nem rosszaságbul mondta, amit mondott. Ott vót a plébánia története is, ő maga körmöké évek óta, magam láttam. Én is háborgók, ha a munkámat összerontják. Ő meg még a régi időket is beleírta a krónikába. S akkor jöttek a buldózerek, meg a masiniszták. „Fére emberek, fére!” — kiabálták. „Mindenki haza!” — parancsolta Gogu. „Hova haza? — kiabálták, merthogy a házukat is eztán lerontják. Éngem Gogu maga mellé állított. „Béres, te nem mész sehova, hiába vár a pópa.” Na hát bejött. A cimborám! A buldózerek morogni kezdtek, vót aki betapasztotta fülit, eltakarta szemit. Vót aki utójára jól megnézte kis fatemplomunkat, mintha csak le akarta vóna fényképezni. Csak a szemeivel, mert a plébánostul Gogu elvette a gépet, hogy ne fotografálja le. Pont úgy, mint egy kaszárnya mellett láttam, ott is tilos vót ez. Hát, mintha ez a templom is kaszárnya vóna. 1 A legkisebb román pénzegység, a fillérnek megfelelő 17
