Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Bodor Pál: Nemzet, bal, jobb
nemzeti érzés. Azaz a nemzeti függetlenség és önérzet eszméje, illetve a megsértése. És természetesen: a közép- és kelet-európai nemzettudatokban kísértő korszerűtlen, anakronisztikus, késett jelenségek sora ... Ahol a vezetés e térségben nem vetett számot azzal, hogy itt a nemzeti eszme: uralkodó eszme — ott előbb-utóbb, a politikai, társadalmi, gazdasági, szellemi élet bármely területén elkövetett hibák, kialakult nehézségek rendkívüli feszültségekbe tornyosultak.A. kommunisták abból indultak ki, hogy célkitűzéseik „egybeesnek nemzetük fő érdekeivel”. Hogy a párt képviselte nemzetközi összefogás, internacionalizmus nem ellentétes a nemzeti érdekekkel, hanem éppenséggel érvényesíti azokat. S hogy „kérlelhetetlen harcot kell vívni a nacionalizmussal, amely mindenütt a fasizmus ideológiai-eszmei-érzelmi hátországa, virtuális tartaléka volt” — még ha léteztek is antifasiszta nacionalizmusok. A nacionalizmus árnyalt, differenciált vizsgálatát azonban általában az (előzményektől sokszor indokolt) heves és globális, megbélyegző elutasítás helyettesítette, holott (forrásai, meghatározottságai, tartalmai, irányultságai tekintetében) távolról sem volt (soha) egységes. A jobboldali áramlatok azonban sokszor pozitív töltésű hazafias magatartásokat is sikeresen annektáltak-asszimiláltak — mint ahogy a baloldal részéről érvényesülő globális elutasítás nacionalizmusba taszított-torzitott eredetileg konstruktív nemzeti magatartásokat. A nacionalizmus sokrétű színskáláján voltak-vannak árnyalatok, amelyek leválaszthatók a szocializmust tagadók csoportplatformjáról. Lényegük csak e nemzet szerelmes, tehát akár elfogult szeretete, nem pedig a mások gyűlölete. Különösen fontossá válik az elnagyoltan nacionalistának minősített (és bélyegzett) sokféle magatartás árnyalt, differenciált kezelése egy olyan történelmi pillanatban, amikor a legszélesebb közös nevezőn kell konstruktív módon találkoznia minden olyan erőnek, amelynek valóban fontosak a nemzet érdekei. El kell tehát végezni nemzeti érzés és nacionalizmus viszonyának alapos, differenciált vizsgálatát, és a konstruktív tanulságokat át kell vezetni a napi politika szférájára is. Az a kevés, ami eddig ezen a téren történt, igen kis mértékben sugárzott túl a szűk szakmai fórumok hatókörén. Számottevő politikai erőfeszítés nem történt annak érdekében, hogy az eddig is kiérlelt következtetések áthassák a mindennapi tudatot. Bizonyos visszafogottság a kényesebb — például külső vetületű, határokon túli — kérdések taglalásában továbbra is sokáig megmutatkozott, mint ahogyan a nemzeti értékek és hagyományok tágabb, értékelvű kezelését sem kísérte a magyar (és nem csak a magyar) nacionalizmus mélyreható, tehát változásaiban is elemző vizsgálata. A hagyományos gyanakvás akadályozta a globálisan nacionalistának minősített tudati jelenségcsoport lebontását, színrétegeinek külön- külön vizsgálatát, tehát az arra irányuló törekvéseket is, hogy a globális visszautasítással mintegy egységbe kényszerűen nacionalizmust („a nacionalizmus népfrontját”), a legkülönfélébb rétegekhez tartozó nacionalistákat, (avagy úgymond nacionalistákat, olykor mondvacsinált nacionalistákat!) a haza és a nemzet igazi értékeihez való viszonyulás ismérvei szerint külön-külön kezeljék. Még soha semmiféle mozgalom nem volt képes pusztán (avagy: döntően) elhatárolódással tábort teremteni magának. A kétfrontos harc (a nacionalizmus és a kozmopolitizmus ellen): főként elhatárolódás. Senkinek sem dobban meg a szíve attól a gondolattól, hogy hova ne tartozzék. A „kétfrontos harc” politikailag erkölcsös, de önmagában kevés a nemzeti egység megteremtéséhez, mert az elhatárolódás még nem igazi hívó szó, nem töltheti be a toborzó, a mozgósító szó szerepét. „Ide hozzám, aki egyszerre akar harcolni a nacionalizmus és a kozmopolitizmus ellen!” — ugyan ki képzelheti, hogy erre a hívásra a nemzet többsége hozzásereglik? Ide hozzám, aki a nemzetet akarja szolgálni! Ez lehet a lényege a hívó szónak — amelynek persze meg kell teremteni a hitelét. És az egybeseregletteket úgy kell vezérelni, hogy sem a nacionalizmus, sem a kozmopolitizmus, sem a nemzetit az internacionalizmus ürügyén semmibe vevő, ezzel épp a nemzetköziség hitelét rontó álláspont ne hódíthasson teret. 7
