Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Czine Mihály: Olvasónapló (Vállalások és kételyek - Bíró Zoltán könyve; A költő életei - Szilágyi Domokos-emlékkönyv; Élmények és emlékezések - Jánosy István könyve; Engedelmével - Dobos László könyve)
Czine Mihály Olvasónapló Vállalások és kételyek — Bíró Zoltán könyve — X -A. generációs elméleteket többnyire okkal utasítják el; nem a születési évszámok, hanem a vállalt eszmék és művészi irányok hozzák össze vagy választják el az alkotókat. Az időt azonban egészen mégsem kapcsolhatjuk ki az alkotói sorsok alakulásából; az egy időben indulók útját az azonos élmények sok tekintetben rokonmód alakítják. A Nyugat mindhárom nemzedéke polgári tájékozódású volt, de világlátásuk, művészi ízlésük — alapvető élményeik különbözősége következtében — sok tekintetben eltérő lett; a felszabadulás után induló nemzedékek útja is — bár rendre a szocializmus jegyében indultak — más-más módon színeződött. Még a cselekvésben való hit tekintetében is. Akik a negyvenes évek végén, a fényes szellők karján indultak, még lobogón hittek, akik egy évtizeddel később születtek, bár rokon tájakról, és rokon eszmékkel jöttek, már hűvösebben tekintettek körül. Fanyarabb lett az idő, és kevesebb teret kaptak a cselekvésre; nemzedékké se nagyon szerveződhettek. Többen közülük még mindig ott toporognak a várakozás kapujában. Pedig igazán kitűnő emberek ezek a negyvenévesek: plebejus öntudatúak és szociális érzékenységűek, személyiségüket a közösség cselekvő szolgálatában szeretnék kibontakoztatni. Közülük való Bíró Zoltán is. Tele a megkésettség szorongató érzésével és a cselekvés, az életalakítás útkereső lázával. Tanulmánykötete — a Vállalások és kételyek — erről beszél. Bíró Zoltán alapképzettsége szerint irodalom szakos tanár. Otthonos a magyar kultúra minden területén; egyforma biztonsággal tájékozódik irodalmunk jelenében és régebb^ századaiban. Bárkiről is ír, Kölcseyről, Veres Péterről vagy Csoóri Sándorról, új gondolatokat, új összefüggéseket villant fel. S nem csak irodalmi vonatkozásúakat. Mert Bíró Zoltánt az irodalom nem csak önmagáért érdekli. Az irodalmat — nagyon helyesen — az élet részének tudja, s az irodalmon keresztül az életről beszél. Az élet alakításának a szándékával. A valóság alakulásáért felelősséget érző ember izgalmával. Vallja ő is Veres Péter igazát: „Az irodalom, az igazi irodalom az adott emberi közösség, a nemzet sűrített öntudata.” Azt is vallja, hittel: a viszonyok változnak és tudatosan változtathatók. Innen érthetők közelítései. Kölcseynek az eszmei, politikai fejlődését rajzolja meg, Veres Péterben az ideális állampolgáreszményt mutatja fel, Illyés-tanulmányában az író politikáját kívánja megfejteni; fontosnak tartja feltárni az életművet úgy is, mint cselekvést és politikai magatartást. Egy nemzetben gondolkodó, közéleti igényű ember tűnődései ezek az irodalmi esszék, közműveltségünkről, önismeretünkről és a megoldandó feladatokról. S még inkább ilyen hangsúlyúak a politikusokról, a Bethlen Gáborról és Bajcsy- Zsilinszkyről írott tanulmányok. Bethlen Gáborban a magyar politikai géniuszt mutatja fel Bíró Zoltán, Bajcsy-Zsilinszky Endrében a magyar politikai eszményt, akinek személye, sorsa betekintést enged egy rettenetes korba, s onnan a jelen történelmére is. Múltról szóló tanulmányaiból mindig a jelenre és a jövőre tekint Bíró Zoltán. Mindig a reálpolitika igényével. Bethlenről szóló írásában a Tündérkert szavait idézi, helyeslőn: „A fejedelem78
