Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Czére Béla: Terek és pincék (novella)

— Még akkor is, ha a szövegregény nem éppen profilja a kiadónak. De nem vagy te egy Esterházy, öreg. De még Krasznahorkai sem. Csak a kétszáz Esterházy-utánzó egyike vagy.

— Szarba ragadt realizmus nevében csapkodsz a transzavantgard irodalomra! Nem a hatalom vagy te, hogy ránk tedd a mancsodat!

— Szóban ügyesebben csúsztatsz, mint a szövegregényedben. Mert te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy nagyon rég volt az, mikor a hatalom baszogatott titeket. Ma inkább csöndesen kuncogva tapsikol nektek, mert az égadta világon senki sem érti a szövegeiteket. És van pofád mancsokról beszélni? Falkában ugattok, maffiaszerűen futtatjátok a tehetségtelenek tucatjait is! Csak az a lényeg, hogy hozzátok tartozzanak. Alig van már fiatal kritikus, aki rá merne mutatni a szélhámosságaitokra. Mert jelentős erőkkel fogtatok össze ahhoz, hogy eltapossátok őket! A magyar irodalom történetét is meghamisítjátok! Mert mi közötök van nektek Ottlikhoz, Örkényhez és Mándyhoz? De mondhatom akár Nádas Pétert is. Babitsra hivatkoztok és a régi Újholdra. Babits nyitott volt, de a tehetségteleneket utálta. És a szélhámosokat is. Ti pedig A1 Capone-i módszerekkel szorítjátok ki az eredeti látású, valódi modern prózát író embereket, most már a folyóiratokból is.

— Ti és mi, igaz? A tit még csak értem, csak tudnám, hogy ki az a mi? Talán a népiek?

— Nem a népiek. Azok az emberek, akik még szeretik az irodalmat. És nem a mindenáron való érvényesülés terepének tekintik.

— Illyés Gyula-i és Nagy László-i felelősséggel, igaz? Kibújt a szög a zsákból!

— Idefigyelj! Nagyon szerencsétlen dolog ez a ti és a mi. Még esztétikai értelemben is. Valóban sajnálom, hogy arra kényszerítettél: meghúzzak ilyen választóvonalat. Az avantgárd és a nemavantgard irodalom közötti választóvonalat. Én nem akarok választóvonalat húzni. Csak a tehetséget, az eredeti látásmódot ismerem el. Mindegy, hogy milyen hangnemben, stílusban szóljon is az. Hagyományos realista, látomásos-lírai, groteszk, parabolisztikus, dokumentarista vagy avantgárd nyelven, hangnemben. De te a nyögve nyelő nyelvújításaidat, a lapos szövegregényedet egy mozgalom zászlaja mögé dugtad. És egy szervezett mozgalommal fenyegettél meg engem! Ahelyett, hogy lementéi volna a Dongába, megittál volna egy-két fröccsöt, és megráztad volna a fejedet. Kiráztad volna belőle a rossz regényedet, és elfelejtetted volna örökre. Mert írhatnál helyette egy másikat. Olyat, amelyiknek szaga és íze van.

Csöng a telefon, a szerkesztőségi szobában. A cenzúra történetének szerzője van a vonal végén. Bezerédi nagyon szomorúan beszél vele. Izgalmas a könyv, de nem adhatják ki. Egyelőre zárt profilja van a szerkesztőségüknek. Pedig jó a tanulmány és bátor, mára sugárzó tanulságokkal, az ötvenes évek vaskos fejezetet kapnak benne; abban az időben egy ilyen monográfia miatt nemcsak a könyvet, hanem a szerzőt is bezúzták volna.

Leteszi a kagylót, fölballag a műszakra. A műszaki szerkesztők előtt magazintömegek. A korrektorokat is befogták, szalagokat ragasztanak a magazinok hátlapján virító formás popókra. Először olyan füles jött, hogy bugyit kell rajzolni. De mégsem lehet bugyit rajzolni hatvanezer kinyomott példányra.

Vág Erika nyagyítóval böngészi Kóbor Dezső sci-fi-jének címlapját és grafikáit. Egy író-olvasó találkozón állítólag felállt valaki, és azt mondta Kóbor Dezsőnek: „Tudja-e, Mester, hogy a regényének grafikusa olyan szövegeket helyez el a tusrajzok vonalai között, amelyek csak erős nagyítóval láthatók? Itt van például a 27. oldal képén az, hogy hülye Dezső. És politizál is a grafikus. Mit szól Ön ehhez?”

Elintézi a dolgát, lemegy a büfébe. Dóra és Attila támaszkodik odalent egy magas, pultszerű asztalkához, dzsúszt és kávét isznak.

— Leeresztette a csaj a kocsim gumijait — módja Attila. — Nyilván tegnap éjjel. Végül is rendes volt ez a Böbe, hiszen ki is szúrhatta volna a gumikat. így, gondolom, egy-egy.

Bezerédi átkarolja Dóra derekát. Nagyon jó megérinteni ezt a csinos és okos lányt, ezt, a magyar és zsidó faj ölelkezéséből kipattant kívánatos gyümölcsöt, pazar testburkot, a karcsú és mégis telt szárba szökkenő vádli fölött a hosszú, elegáns combot, a tavaszi férfinadrág könnyű anyagát mozgásba hozó kerek, széles csípőt, amelyből buja viráglab23