Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Grendel Lajos: Bőröndök tartalma
„rendje”? A Legutolsó ítélet a hajdanvolt családi és polgári méltóság irreálissá vált normájához görcsös elkeseredettséggel ragaszkodó, zsarnoki anya elvárásaiban és az anyai zsarnokságtól való szabadulást a hazugság útján kereső fiú szerencsétlen lázadásában az irracionális szinten rekedt vágyak romboló hatását mutatja meg. Az anya öngyilkossága és a fiú Magyarországra költözése — a sorstól való menekülés változatai — az önmagunk iránti őszinteség nélkülözhetetlenségére figyelmeztetnek. Az onirizmus tréfáiban az „onirista” festő képei és kijelentései a szabadságra emlékeztetik az elbeszélőt, öngyötrő eszmélkedést indítanak el, amelynek értelmében a racionalizmus bizonyos tekintetben a szabadság hiányához való alkalmazkodással azonos: „ ... bár messze még az ébredés, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen szerepekbe hamar beletanultam. Boldog vagyok, mint az állatok. Létezésem legkülső körét annak a rettenetes miliőnek a kordonja veszi körül, amit a jó modor, törvények, és egy csapat éjszakai rendőr vigyáz.” Az Egy ponyvaregény vége valóság és fikció viszonyáról, egymásba áttűnéséről szól, egy kisvárosi maffia gaztetteit és végzetét hajmeresztőén valóságos, érdekfeszítő „ponyvaregény”-ben elmesélve. Meg az író felelősségéről és hatalmáról, az íróéról, „akinek egyetlen szava is elég lehet, hogy megzörgesse bilincseit a determinizmusba vert világ.” A Csehszlovákiai magyar novella a vidéki — csehszlovákiai magyar — költősors szimbolikus megérzékítése, egy pusztán legendájában létező „nagy költő” történetéből kibontott következtetéssel: „Az író vagy költő, miként Páll Imre is tette, megengedheti magának az elvonatkoztatás olyan szabadságát, ahová csak kevesen képesek követni őt, vagy senki sem. Mi több, kötelessége ezt a szabadságot a maga számára bármi áron kivívni...” A Pogány apokalipszis izgalmas történetét döbbenetes tömörsége, iszonyatos sugárzása emeli metafizikus síkra, az önbíráskodásnak, a megsértett igazságérzet bosszújának egyfajta életfilozófiai értelmezését adva. A Még innen című novella a krisztusi kort taposó férfi válságáról, időzavaráról, növekvő szorongásáról szól. Egy szabadjára engedett, de feloldást nem hozó önelemző beszélgetés után az elbeszélő barátja öngyilkosságot követ el. A történet terét az értelmen túli felé kitáró mozzanatot itt az jelenti, hogy a barát, halála után két és fél órával(!) fölhívja telefonon az elbeszélőt, mondván: „Itt vagyok a túlsó parton.” A Szemérmes beszámoló egy álom közepéről és A szabadság szomorúsága című írás — amelyek a kiemelkedő színvonalú kötet nagy részéhez képest kevésbé összefogottak — egyaránt a személyiség szabadsága és az erkölcs összefüggéseit, életfilozófiai kérdéseit helyezik középpontba. De ez az egész kötet, sőt Grendel egész eddigi munkásságának is egyik legfontosabb kérdésköre. Az olcsó illúziókat, az öncsaló moralizmust azért utasítja el (néha indulatosan is), mert azok a pontos helyzetfölmérés és a valódi etikus magatartás újtában állanak. Grendel felfogásában az egyén elsősorban önmagáért felelős, a saját szabadságának kovácsa, s annál inkább az, minél inkább magára hagyják vagy megbéklyózzák őt a társadalom és a létezés törvényei és törvénytelenségei. E felelősségtudat épp illúziótlansága révén hiteles pátoszú és reménykeltő. Közösségi érvényű önmagában is, de kivált az lehet nemzetiségi körülmények között, ha tudjuk, hogy nincs egyéni kiteljesedés a sejtjeinkbe ivódott történelem vállalása nélkül: „Bizonyos helyeken az ilyesmit tartásnak nevezik. Pedig legföljebb annyi, hogy nem akarok elszökni a sorsom elől, se Nyugatra, se a halálba.” (Még innen) Grendel Lajos második novelláskötete a műfaj legjobb magyar és közép-európai hagyományait folytatja, egyéni látásmódot és jellegzetes, „szabályosságában” is nyitott novellaszerkezetet valósít meg, amelynek esztétikai-gondolati teherbírása méltó az író kiváló regényeihez. 15
