Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
lehet, hogy nem a németek oldalán nyerjük meg a háborút, hanem az oroszokén vagy az angolokén, lehet, hogy senki sem nyeri meg a háborút, de biztos, hogy addigra minden elrendeződik majd, és ha megint béke lesz, akkor majd feleségül veszlek. Márta ekkor szakítani akart az apáddal, de nem volt hozzá elég erős. Nem tudta megtenni, csak három év múlva, de ez alatt a három év alatt én meghaltam, mondta Márta, aztán feltámadtam, s amikor visszajöttem a városba, már nem ugyanaz a személy voltam, akit elhurcoltak innen, s akkor ő is hazajött a hadifogságból, és eljött hozzám, mondta, volt bőr a képén, s én csak néztem az arcát, néztem azt a kisfiús, bűnbánó, de valahogyan már szolgai arcot, és azt kérdeztem magamban: ezt a férfit szerettem én? Lehetséges, hogy ezt az embert én szerettem valaha? Hová tettem az eszemet? Gyűlöltem őt, nem jobban, mint másokat, mint mindenkit, aki miatt elpusztulhattam volna a lágerben, nem jobban, mert már nem szerettem őt. Gyűlöltem őt, és nem értettem, hogyan merészel a szemem elé kerülni, hogyan lehet ilyen buta vagy ennyire cinikus, hogy képzelheti, hogy folytatható az, amit egyszer végképp elárult már. Erre persze apád azt felelheti, hogy ugyan mit tehetett volna ő, s ebben van is egy kevéske igazság, de mindjárt másképpen fest a dolog, ha elárulom, hogy Márta szerint apád tudta, hogy melyik napon fogják a zsidókat a városból elvinni. Éppen ő ne tudta volna? Nálunk különben sem maradnak titokban a dolgok, mi egy fecsegő nemzet vagyunk. Apád azonban megint hallgatott, ahelyett, hogy elbújtatta volna. Apád semmit sem tett. De tegyük fel, hogy mégsem tudta, tegyük fel, hogy Márta alaptalanul vádolja, tegyük fel, hogy apád semmit sem tudott. S akkor azt mondhatja: hát mit tehettem volna, késő lett volna már, mentem volna neki a puszta két kezemmel a vagonoknak? Igen, ment volna neki a puszta két kezével a vagonoknak! Lövette volna le magát az állomáson! Ilyenkor ez az egyetlen, amit tenni lehet. Ha muszáj, fel kell áldoznod az életedet. Vannak helyzetek, amikor minden más árulás. Ezt kérte tőle számon Márta, ezért kérdezte, hogyan lehetséges az, hogy apád él még? Hogyan lehet így élni? Apád okos ember, bizonyára tudja, hogy a saját szabadságát árulta el, amikor nem tett semmit értük. És ez a mi polgárságunk legnagyobb bűne. Nem az, hogy önző vagy kapzsi, vagy hogy a kiváltságait féltette. Hanem az, hogy elfogadta, hogy lealacsonyítsák, hogy mások gondolkozzanak helyette, hogy a felelősség terhét levegyék a válláról, annak a felelősségnek a terhét, amellyel önmagának és a nemzetnek tartozik. Ez a polgárság gyáva volt, és gyáva ma is, még ahhoz is gyáva, hogy szembenézzen önmagával. 13