Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Tóth Lajos: Honnan származik a „Gyapot?”
Honnan származik a „Gyapot”?-Ж. m.endszeresen olvasom a Forrás folyóiratot. Az 1988/3-as számban megjelent Sarusi Mihály Gyapot című elbeszélésével kapcsolatban a következőre hívom fel a T. Szerkesztőség figyelmét: 1) Már az első mondat felkeltette gyanakvásomat: „Miután Szilasinét kizártuk a csoportból, az volt a kérdés, kulák-e Szilasiné...” Szilasiné történetét én írtam meg az orosházi Új Élet termelőszövetkezetről szóló könyvemben (Küzdelmes évek, 1970.) Itt a legelején még azt gondoltam, miután íróember munkáját olvasom, a név és a kulákproblé- ma azonossága véletlen is lehet, azonban a továbbiakban meggyőződtem arról, hogy másról van itt szó. A gyapottörténet Sarusi által szerepeltetett elbeszélője is nagyon érdekes volt számomra. Nem csoda, mert ő is „ismerősöm”: Kovács Istvánná — Sarusi írásában Mari, Marika —, akiről az említett tsz-történetben bővebben írtam, mert ő volt akkoriban az egyik igen ismert „gyapotos” Orosházán. 2) Az irodalmi érzékű és érdeklődésű Kovácsné a Szabad Föld pályázatára megírta, hogy ő miként lett gyapottermesztő a „Hogyan lettem szövetkezeti tag?” című pályamunkájában, mely mint díjnyertes írás jelent meg „A mi szövetkezeteink” c. kiadványban 1953-ban. Ezt a pályamunkát használtam fel Kovácsné beleegyezésével, az idézés szabályainak megfelelően az Új Élet Tsz történetében, amikor „A fehér arany” fejezetet írtam. Ismét elolvastam könyvemből e részt, s megállapíthattam, Sarusi Mihály jócskán „merített” Kovács Istvánné idézett írásából, mintha a leírtak az ő saját írói fantáziájának termékei lennének. 3) Összehasonlítás bizonyítja, mennyi az, amennyit Sarusi átvett a Küzdelmes évekből. (Ennek közlése igen terjedelmes lenne, így ettől eltekintek, de a Szerkesztőségnek ezt is elküldtem.) 4) Hogy nem azonos forrásanyag véletlen felhasználásáról van szó, közlök egy részletet a Gyapotból és a Küzdelmes évekből, amelyek nem Kovácsné pályamunkájából valók: Gyapot Azt mondhatom, 1952 táján a mi téeszünk gyapotföldjén volt békesség az országban, a lányok és az asszonyok tele voltak lelkesedéssel, lélek volt a mozdulatunkban, lélek, minden gyapotszedő mozdulatunk tele volt hittel és reménynyel, harsogott a határban az országos gyapotinduló: Százezer hold a mi tervünk, így lett határozva, Indul már a gyapotcsapat Messze a határba. Olyanok voltunk mi a csapatban, mint a testvérek. Ha valamelyikünk véletlenül nem jött ki, nagyon hiányzott. Izgatottan kérdeztük, csak nincs valami baja? Ránk, gyapotos asszonyokra nem lehetett panasza senkinek. Ha mindenki úgy teljesíti a tervet, mint mi! Per pillanat nem itt állna az ország. Megértettük, ha nem dolgozunk, nem keresünk. Meg büszkék is voltunk, hogy ezt az új növényt Küzdelmes évek Nemcsak Kovácsné vall ilyen szeretettel a gyapottermesztés első időszakáról, hanem mások is. Nyugodtan leírhatjuk, hogy még 1952 mozgalmas hónapjaiban is talán egyedül a tsz gyapotföldje volt a „béke szigete”, az asszonyok, lányok tele voltak lelkesedéssel, dehát akkor így szólt az országos gyapotinduló is: Százezer hold a mi tervünk, így lett határozva, Indul már a gyapotbrigád Messze a határba .. . — Olyanok voltunk mi a brigádban, mint a testvérek — emlékezik Komlósi Pálné. — Ha valamelyikünk véletlenül nem jött ki, nagyon hiányzott. Izgatottan kérdeztük egymástól, csak nem történt valami baj vele. — Ránk, gyapotos asszonyokra nem lehetett panasz — mondja Páncél Sándorné munkacsapat-vezető. — Megértettük, ha nem dolgozunk, nem keresünk. Meg büszkék is voltunk, hogy ezt 92
