Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Papp Zoltán: „…ennek a korszaknak a múzsája és a médiuma Maga lesz…” (Adalékok Erdei Ferenc életútjához)
ráfiájának írása során, hanem versenyt fut az idővel is. Igaz, a terminus valóban nagyon szoros. De akadnak más problémák is. A mind népszerűbbé — és mind szélesebb körben ismertté — váló Erdeinek egyre több az elfoglaltsága. Politizál. Ott ül a Central kávéházban — és nem csupán az egyre többet emlegetett Central-szerfákon, a népi írók, a Márciusi Front vezetőinek összejövetelein, hanem más napokon is —; irodalmi matinék, estek szereplője; előadásokat tart nemcsak az Egyetemi Körben — a Márciusi Front budapesti bázisszervezetében —, hanem a rádióban és más helyeken is. Kedvenc kifejezésével élve: „vezérkedik”. A levelek ilyen vonatkozású megjegyzései sok mindenről tanúskodnak. Már csak azért is — és emiatt fokozott hitellel —, mert Erdei a bizalmába fogadott nő előtt nyíltabban fogalmazva vall benyomásairól, vágyairól, terveiről, és a más jellegű levelekben tapasztaltaknál sokszor még markánsabban tárja fel a tényeket. Kitűnik, hogy tudatosan készült a „vezéri” szerepre. Ám az előtte hirtelen feltáruló lehetőségek némiképp zavarba ejtik. Többen és többet várnak tőle, mint amennyire az adott pillanatban képesnek érzi magát. Ez egyszerre tölti el örömmel és bizonytalansággal. Ilyen vonatkozású részletek bőséggel idézhetők a levélhalmazból. Mindjárt a másodikban — a Budaligeten 1937. október 17-én feladottban — írja: „Az történt itt velem, Éva, amit nagyon vártam már, hogy t.i. másokkal való vonatkozásban is észrevegyem magam. Hát itt most rá kellett jönnöm, hogy vagyok valaki. Közember lettem, s az emberekkel való érintkezésben politikát kell folytatnom, viselkednem kell, ’tervszerűen’ föllépnem stb. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy kezdek kilábolni abból a metafizikai ködből, amit oly hosszú időn keresztül erjesztettem magam körül. A ’ helyem’ és a ’szerepem’ régóta tudom én már, csak a ’formám’ volt bizonytalan .. .”31 Ugyanebben a levélben egy még érdekesebb kitétel: „... amikor sorban kinőttem az embereimet, Bibó Istvánt és Veres Pétert kivéve mindenki elvesztette a jelentőségét, hogy egészben hathatna rám.”32 1937. október 24-én, ugyancsak Budaligetről: „Igen, a politika. Ez úgy jött, mint ahogy a komoly, nagy dolgok szoktak jönni: magától, de kikerülhetetlenül. A múltkori pesti létemkor tapasztaltam először, hogy valaki vagyok a pestiek közt, olyasvalaki, akire hivatkoznak és akit érvül emlegetnek. ...AM. F.-on (a Márciusi Frontról van szó — a Szerző) belül van egy ’politikus’ párt az ’írókéval’ szemben, s ez rám hivatkozik és támaszkodik elsősorban. Akartam, vártam és örülök neki, s ilyen minőségben az a heti két nap, amit a városban töltök, politikai forgolódások közt telik el”.33 Budaliget, 1937. november 13.: „Nincs értelme, hogy politikai forgolódásaimat részletezzem; a fontos az, hogy vannak, s én központjukban vagyok — már a mi köreinkben —, de most e helyzetből nem születik megoldás, mert nincs kész, s emberekből szintén nem, mert hiányzik mindből valami, belőlem sem, mert én sem vagyok kész. Tehát mind előmunkálat, amit csinálok, alkalmat adok rá, hogy az emberek várjanak tőlem valamit — komolyan akkor kezdődik majd a dolog, ha önbizalommal tudok föllépni, s tudom vállalni a legnagyobb igényt.”34 Persze nem csupán magáról mond véleményt, hanem jellemzi a mozgalmat, annak jó néhány szereplőjét. „Kérdezi, hogy mi az a politikai hatás, amit István35 és Veres Péter jelent... István nemcsak barátom emberileg, hanem politikai gondolkozó és tervező társam. Minden politikailag érvényes gondolatom úgy születik, hogy én megpendítem és ketten a csillagokig végiggondoljuk. О tökéletes intellektus és abszolút nívójú, európai politikai kultúrájú ember. Itt Pesten kifelé én ,reprezentálok’, s befelé talán én kezdeményezek, de egymás nélkül nem vagyunk elgondolhatok. Veres Péter külön existencia, de ő az a hiteles ember, akin le kell és le lehet mérni politikai eszmék jelentőségét. Ő marxista és proletár, mi szocialisták vagyunk enélkül, tehát össze aligha férünk, azonban az ő véleménye fontos.”36 A továbbiakban — október 24-én — itt említi meg, hogy: „Ebben a vonalban írtam egy Válasz vezércikket írók politikájáról,37 mely dec.-ben jön s evonalban tovább program vitákat folytatunk, amely szintén az én levegőm”.38 Budaliget, 1937. november 19.: „Nagyon sehogy sem áll a front. írók ezek, fantaszták és képzelődök. Szóval magyarok.”39 Ugyanitt, most már önmagáról szólva: „ ... az az 52
