Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - C. Fehér Ferenc: Szabadlábon
forintot. Közben megjelent két rendőr. A pincér barátom, aki állandóan etet-itat, mutatta, hogy gyorsan tűnjek el: söpörte a vállát. Én hátul mindjárt kitűztem. Igen ám, de az étteremnek a Kristály presszóval van egy közös kapuja, ami igen magas, ráadásul be volt zárva. Tiszta őrület, a kerthelyiségben biztosan megtalálnak. Miután a rendőrök odabenn szétnéztek, elmentek. Ah, egészen jó napom van ma. Visszamegyek, a Bartával folytatom a műsort. Hiába mondják, hogy a rendőrök hülyék. Dehogy hülyék. Nekik is van rutinjuk, ravaszságuk, tudják, hogy a csavargót úgy vonzza a város, mint mágnes a vasat. Lehet nője, piája, kajája, de ha már két napja nem lődörgött a városban, az olyan, mintha börtönben volna. Összejöttem egy jó testű, negyven körüli gádzsival. Lakás, kényelem, minden. A szexben is megértettük egymást. Elbeszélgettünk, a hajam beszárította, pénzt adott. Azt mondta, beöltöztet frankón. Ám inkább leszakadtam róla. Mert hiányzott a város, a snóbli, a kártya, a kocka. Szóval, elmentek a rendőrök, de gyorsan vissza is tértek. A másodperc tört része alatt el kellett tűnnöm. Hová bírtam volna menni? Mondom, bukovári. Hogy mégse legyen olyan lebénító a látvány, bementem a vécébe. Tulajdonképpen teljesen mindegy. Ezek mindent átnéznek. Nem volt más választásom, csak a vécé. Nyílik az ajtó. Nem csináltam nagy színjátékot, csak mintha csövelnék. Bejönnek a rendőrök. Köszönnek. Szevasztok. Az egyik megszólal: na, ha már itt vagyok, én is csövelek egyet. Közben a többiek is mondják a dumájukat. Mintha te refes volnál?! Én is úgy emlékszem, mintha az volnék. És a személyi igazolvány? Tudjátok, hogy nálatok van. Mi volna, ha velünk jönnél? Feltűnés nélkül. Amikor négy rendőr megjelenik, szerintem már eléggé nagy feltűnést kelt. Kiavázunk. A pincér barátom kétségbeesetten imára csapja össze a kezét: Holnap, ugye, nem jössz sörözni? Biztos vagyok benne, hogy jövök. Két rendőr van a kocsiban, a harmadik biciklivel. Elindul a verda. Én jobb oldalt ülök, hátul. Mellettem az egyik mulyáló, a másik vezet. A verda megy negyvennel, én meg, ahogy a kocsi befordul, kiugrók hatvannal. Lefékeznek. Érzem a rám tapadó karokat, de pillanatok alatt lefejtem őket, kifordulok és vágódok ki. Majdnem leszakadt a kocsi ajtaja. Megszólal a biciklis rendőr: Állj meg, te rohadt csavargó! Én meg pofátlanul visszaszólok: úri csavargó! De közben megy a télak, a nagy rohanás. Lefordultam a Szabadság térnél, ahol valamikor óvoda volt. Az emeletes házak között szétnéztem. Ha bokorba bújok, elemlámpával úgyis megkeresnek. Ha fára vagy tetőre mászok, akkor is. Hirtelen jött az ötlet, hogy beleeresz- kedek a kukába. Igen ám, csakhogy ilyen házi típusúba nem férek bele. Erre megláttam a szemetes konténert, ami végül is három órára a menedékem, börtönöm lett. Szerencsére csak annyi szemét volt benne, hogy elegánsan elfértem. Hát nem vagyok egy finnyás gyerek, de éktelen kandi volt odabent, olyan büdös .. . pfuj. Kétajtós ez a kuka. Én a hátsót választottam, ott kevesebb volt a trágya. Bemásztam, lezártam a műsort. Közben rájöttem, hogy ez így nem báró. Ha mind a két ajtót lenyomom, akkor ezek kiszúrják. Kinyitottam az egyiket. Be is néztek a mulyálók, semmi. Én meg ott hátul. Körülöttem üvegtörmelék. Ha letámasztom a kezemet, az üveg elvág, ott vérzek el. Vigyázni kellett arra is, hogy ne mozogjak, mert a konzervesdobozok csörögtek. Levetkőztem félmeztelenre, a cuccot az ölembe vettem. Két kocsi jött, kilenc rendőr. Elemlámpával végignézték a bokrokat, fákat. Ha ezt a rohadt csavargót megfogom, szétrúgom, mondja az egyik. Húsz éve vagyok rendőr, de még nem szökött meg tőlem senki, így a másik. Mért nem bilincseltétek meg? Hányszor mondták már, hogy nem lehet így szállítani ilyen embereket. Aztán csak elmentek a mulyálók. Eltelt vagy két óra. A türelmet nagyon tisztelni kell. Hogy az ember képes legyen fékezni magát. Holott tudja, hogy szarban van. Menne, menekülne. S azt mondja: Állj meg, a rohadt életbe, maradj nyugton! A két labardim úgy elzsibbadt a guggolástól, hogy először azt éreztem, hangyák szaladgálnak rajta, utána meg mintha amputálták volna. Ha megmozdulok, tré van. Mit tudom én, lehet, hogy valamelyik rendőr még ott áll, hátha előjön a csávó, aztán elkapja. De nem volt már ott senki. Elhatároztam, hogy lassan eltűnők. Vártam még húsz percig. Ekkor valami ajtó csapódott. Megint a mulyálók. Lehordanak mindennek. Hova a rossebbe tűnt ez el? Hát itt kell neki lennie! Még egyszer átfésülik a terepet. Aztán megint elmennek, vége az akciónak. Egy61
