Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - „Az embert akarom megérteni” (Makrai László történésszel beszélget Ács Zoltán)
ember, aki Európában talán elsőként vette le a zsidókról a sárga foltot, hogy meg ne alázzák őket. Ő volt az, aki a tilalmas szombati szektából válogatta a tanácsadóit, aki az ugyancsak tilalmas anabaptistákat betelepítette Erdélybe. Az üldözött katolikusoknak püspöki helyettest, vikáriust adott. Bécsből jezsuitát hozatott, hogy újjáépíttesse Kolozsvárott a lerombolt jezsuita kollégiumot. Egész gyermekkoromon át ez a bethleni eszméket sugalló erdélyi szellemiség vett körül, ami elsősorban a toleranciában, a mások iránti türelmességben nyilvánult meg. Bethlen tudta, hogy egy soknyelvű és sokvallású országnak az uralkodója. Mi, erdélyiek is tudtuk, hogy egy soknyelvű és sokvallású országnak vagyunk az állampolgárai. Gyermekkori emlékem, hogy alig volt falu, amelyikben három tornyot ne láttam volna. Egy román, egy katolikus, egy református vagy egy unitárius templomtornyot. Ez akkor egészen természetes volt. Ezért jelentett 1918—20 mindannyiunk számára egy rendkívül súlyos élményt, megrázkódtatást. — A magyarosításnak melyek voltak azok a jelei, amelyek erre az időre már megmérgezték a magyar—román viszonyt? Egyáltalán: Ön látott-e, felfogott-e valamit cseperedő gyerekésszel mindabból, ami körülötte történt? — A magyar uralkodó osztály, amelyből ebből a szempontból magunkat, az értelmiséget sem zárom ki, hibát követett el annyiban, hogy ha gazdaságilag nem is akadályozta meg a románság felemelkedését, de amennyire lehetett, háttérbe szorította annak nemzeti, nemzetiségi jogait. Ami már nekem is, gyereknek feltűnt, az az volt, hogy a románság főleg a nyelvét, a kultúráját, az iskoláit féltette. A fő probléma tehát az iskola volt. A magam élményei is mindig és mindenütt ezekhez a kérdésekhez kötődnek: hogyan és miként nevelik a gyermeket; hová merre irányítják figyelmét, rokonszenvét, ellenszenvét. Első gyermekkori élményeim — a húszas évek elejéről beszélek — komoly feszültségek közepette teltek el. Nehéz volt a magyaroknak beletörődniök abba, hogy máról holnapra elveszítették vezető szerepüket. Megrendítő olvasmány volt mindannyiunk számára a Magunk revíziója című könyv, amely egyfajta önkritikát tartalmazott arról, hogyan tűnt el pillanatok alatt az a történelmi, politikai, gazdasági fölény, ami a magyarság számára adódott Erdélyben. Ebben az új helyzetben is fenn kell tartani azonosságunkat, múltunkhoz való ragaszkodásunkat, azokat az értékeket, amelyeket a történelem adott számunkra, illetve amelyek hozzánk, magyarokhoz fűződnek Erdélyben. Ezekre büszkének kell lenni, ugyanakkor teljes önkritikával vállalnunk kell mindazt, amit elmulasztottunk a történelem folyamán annak érdekében, hogy Erdély népei közelebb kerüljenek egymáshoz. Nos, az a kör, amelyben felnőttem, rendkívül érdekes és összetett volt. Létezett egy viszonylag konzervatív magyar réteg, amelyik visszasírta a múltat. Volt egy odamenekült, főleg a magyar Tanácsköztársaság száműzöttjeiből álló társaság, a magyar radikalizmusból odaszármazott társaság ... — Ők többnyire értelmiségiek voltak? — Persze, rájuk gondolok, hisz velük érintkeztem. Szellemi vezérük Kuncz Aladár volt, a Fekete kolostor című könyv írója, de ott volt Lakatos Imre, Kádár Imre és még sorolhatnám azokat, akik részben a Tanácsköztársaság, részben a Károlyi-féle köztársaságnak voltak a menekültjei. Az erdélyi magyarság konzervatív rétegére erősen hatottak ezek a baloldali emberek. — Mennyiben? — Annyiban, hogy felismerjék a múlt hibáit, hogy revízió alá vegyék történelmünknek azokat a ballépéseit, amelyeknek a levét ittuk akkor. Ugyanakkor a baloldaliakra is hatott a konzervatívoknak az a kemény magatartása, hogy mindenáron ragaszkodtak népi, nemzeti identitásukhoz. így alakult ki az a Kós Károly-i transzilván szellem, amelyiknek egyik fő támpillére a tolerancia volt. Ott tanultam meg én is valamit, ami egész életemen végigkísért: kompromisszum nélkül nem lehet élni. Ez a kompromisszum nem etikátlan- ság, nem a szó csúnya, megalkuvás jelentésében értendő. Kompromisszum alatt a megegyezést kell érteni, azaz tekintettel kell lenni a másikra is. El kell ismerni létjogát 2
