Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - II. Kecskeméti Animációs Filmszemle, 1988. június 8-11. - Vasy Géza: Legújabb líránk kézikönyve
ménynek a lényege a folyamatszerűség, az állandó változás monotóniájával színezve. Nem véletlen, hogy több versében is megjelenik a homokóra képe — többnyire elégikus környezetben (Harag, A bulldog, Napszúrás) — így Bergsonnal ellentétben nem a minőségi araszolás, hanem a kíméletlen távlatnélküliség a lényege ennek a költői időélménynek. Folyamatszerűség és monotónia paradox együttállása arra a világképre vezethető vissza, amelyben „ ... zuhanás / érik szakadásig a cseppben . . .”, s amelyben a lélek- idő óraműve a hiányt pergeti visszafordíthatatlanul: Mint cseppkő képzelt oszlopa az alsó és a felső kúp között — fájdalmaimban régen összenőtt a Már nem és a Még soha. E képzelt oszlop oly való; magát a hiányt méri: pereg-e? Homokóra — nincs is közepe —, és vissza nem fordítható. A hiányt pergető homokóra egyhangúsága, a már nem és a még soha életérzése az önvizsgálat kegyetlen harcait hozza magával. Verseiben lépten- nyomon a „fennáll-e a jogfolytonosság / magad s magad között. . .” önmarcangoló kérdéseibe ütközünk. Jellemző e tekintetben a Kortársaimhoz nyitó versszaka, amelyben Herakleitosz közismert igazságát — nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba — a lélek is folyó metaforájával egészíti ki, „ . . . mert magából is kilép, aki lép” írja, így létrejön a személyiség megfoghatatlanságának absztrakciója, amelyről már csak a létige megalázó általánosságával beszélhet: „ . . . vagyok csupán”. Ha minden változik, a kör sem zárulhat be végérvényesen. A „ ... mi minden lehet még” körvonalazatlan reményéről nem mondhat le Rózsa Endre, így az identitászavarok mögött és mellett egy olyan erkölcsi tartás állandósul, amely végül túllendíti a költőt minden tapasztaláson és absztrakción. E „túllendülés” képessége és kegyelme mögött a „háborús karácsonyok” „elhagyott kisgyermek” arca áll, a megszenvedett múlt aranyfedezete. Hiába a létezés folyamatszerű monotóniája, egy valami mégsem változik: Engemet ír az egyenes gerinc, a férfié, ha már reménye sincs. Önnön fényembe zárva, tettenérten, csírát ütöttem minden éj szívében! A múlt hangsúlyos jelenléte két forrásból táplálkozik. Egyrészt a gyermekkor, másrészt a megélt történelem tájairól. A család felnevelő közege a szegénység és a nélkülözés tiszta erkölcsi hagyatékát jelenti, elsősorban azt a melegséget és szeretetet, amelyet hiába keres a költő az emlék birodalmán kívül / „Meleg emlőért kapok, mint/a csecsszopó . . .”/, már rég elrobogott az a „virágkerekű vonat”. A „virágkerekű vonat” nemcsak az ifjúságot vitte magával, hanem a történelem tavaszra fordulásának lehetőségét is, a haza megteremtésének óhajtott reményével, így „ . . . csőre töltve / mered föl az égre a múlt!” s közben „ . . . bakaürülékként fent a Kárpátokban / balsorsunk kiszőrösödik”. Rózsa Endre költészete a szó szoros értelmében „hadakozás”, a „lélek honvédő háborúja”. Ez nem csak közéleti indulataival, személyiségének naprakész harcaival magyarázható, hanem költői programjának a köznapit vállaló karakterével is. Kötetében több helyen az ars poetica hangján szólal meg, amelynek lényege minden esetben a hétköznapi tapasztalat műbe emelésének követelménye. A „tenger költészetét” szeretné megvalósítani, az élet lüktető sokszínűségének versbe emelésével. Rózsa Endre persze azt is tudja, hogy más a vers és a való, költői gyakorlatában szerencsére nem tudja következetesen érvényesíteni köznapiságra berendezkedő programját. Filozofikus, absztrakciós hajlama és a „költészetet a köznapokba, de / köznapjaink költészetét!” realizmusa között állandó feszültség, „hadakozás” teremtődik e lírában. A versek „ . . . önmagukért háborúznak”. Az anyag emlékezete versei azt mutatják, hogy a hadakozás hevessége és mértéke egyre inkább a homokóra pergéséhez igazodik, hiteles térképet rajzolva a lélek-idő tájainak: Vési a szobrász a márványt, kivájja őt is a kő; simább a kőtest — s az élőn mélyebb a homlokredő. Papp István Legújabb líránk kézikönyve Egy nagyobb irodalomtörténeti összefoglalás részeként jelent meg 1986-ban legújabb líránk kézikönyve. Az összefoglalás A magyar irodalom története 1945—1975 címet viseli, s első, általános része 1981-ben, negyedik, a határon túli magyar irodalmat bemutató része pedig 1982-ben jelent meg. A lírát tárgyaló második rész két kötete, 1150 oldalnyi terjedelemben A költészet alcímet kapta, s hátra van még az epikát és a drámát bemutató harmadik rész. Nagy tudományos vállalkozásoknál nemegyszer előfordult, hogy évtizedeken keresztül ké89
