Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Csák Gyula: A báró (regényrészlet)
Összevonta szemeit, mintha a kérdésre adható válaszon tűnődne, s a báró megérezte, hogy most már eltávolodott tőle a tábornok, és másfajta gondjaiba burkolta magát. Távozásra készülődve felállt, miközben rejtett mosollyal nyugtázta, hogy a tábornok hiúsága kilógott az előbb adott információ mögül. Londonból érkezve már tarsolyában hozta a hírt a báró, hogy előzetes tájékoztatást kapott a szovjetektől Willy Brandt és az USA elnöke is. Valószínűleg úgy intézték az oroszok, hogy azt a látszatot keltsék, mintha kizárólag a tábornok fülébe súgták volna a titkot. — Az a megfeneklett nyugatnémet kölcsöntőke más kelet—európai országba is átirányítható — mondta a báró a búcsúzás megfelelő formáján és tartalmán gondolkozva. — Erre a célra esetleg más pénzforrások is föllelhetők. Rendkívüli jelentőséggel bírna, ha például a francia tőke éppen Öntől kapna bátorítást ilyen kombinált gazdasági és politikai aurával rendelkező tranzakciók lebonyolítására. Megítélésem szerint egy ilyen gesztus a világ más pénzpiacait is pezsgésbe hozná, és szükségtelen Ön előtt hangsúlyoznom, hogy a pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok bővítése az Ön által is fontosnak ítélt enyhülés eszközei lehetnek. A tábornok kezet nyújtott, s egy ideig fogva tartotta a báró kezét. — Tudja, az úgy van — mondta —, hogy amikor az állam támogat egy gondolatot, azt rendszerint gyanakvással fogadják. Ha ellenzi, akkor lelkesednek érte. — Mindamellett — hajtotta meg fejét a tisztelet jeleként a báró —, felhatalmazottnak tekinthetem-e magamat arra, hogy megfelelő körökben úgy idézzem jelenlegi beszélgetésünket, miszerint Ön legalábbis nem ellenezte a nyugati tőke vasfüggönyön túlra irányuló mozgását? — Ahogy óhajtja — mondta a tábornok és barátságos hangulata jeleként az ajtóig kísérte a bárót. 6. A biztonsági zónákon áthaladva egy panzióhoz érkeztek, ahol a testőrtiszt felajánlotta, hogy Párizsig kíséri a bárót, aki azonban ezt elhárította, és várakozó, saját Packardjába bújt. A hátsó ülés bal sarkába húzódott s az autózással párhuzamosan „szellemi gyalogtúrára indult, hogy tisztást keressen az erdőben” — ahogyan a gondolkodás folyamatát önmagában elkeresztelte. Előbb időrendben tekintette át az eseményeket. 1. De Gaulle meghívta, de úgy viselkedett, mintha megengedte volna, hogy a báró meglátogassa. Ebben semmi figyelemre érdemes nincsen. Formajáték, ami arra szolgált, hogy a tábornok ne látszódjék kérelmezőnek. 2. Tény viszont, hogy valóban kérni akart valamit. Máskülönben érthetetlen lenne a luxus, hogy egy mégoly kellemesnek ígérkező, érdek nélküli nosztalgia-beszélgetésre időt szakítson. 3. Marad tehát az érdek, illetve a meghívás valódi céljának felkutatása ... Mit is mondott? Keresse fel a beteg Eisenhowert és adja át üdvözletét. Miért ő? Miért nem ezer más, megfelelő ember? Például a francia nagykövet? Vagy miért nem ír neki levelet? Miért nem hívja fel telefonon? Ezt mind tehetné, de nem teszi. A báró iderendelésének igazi célja tehát nem Eisenhowerrel kapcsolatos. 4. Tajtékzott a vietnami háború ellen. Miért látta szükségét, hogy ezt éppen a Londonból iderendelt báró jelenlétében tegye? Mi változhat, ha erről a témáról a báróval üvöltözik? Önmagában ez is teljes értelmetlenség. 5. Mellékesnek tetszőén felhatalmazta, hogy adja át üdvözletét Nixonnak is, ha véletlenül találkozik vele. Na, itt van valami, ami már az adott pillanatban is különösnek hatott. Mi célja lehet ennek az üdvözletátadásnak? „Stop! — lélegzett egy nagyot a báró. — Megvan a tisztás!” Óvatos vadász módjára közelített a jelenséghez, s mindinkább látta, hogy azt látja, amit keresett. Most kapott jelentőséget az a tény is, hogy emlékezete szerint a tábornok 39
