Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - Beke György: Sz. D.-epizódok

A Magunk keresésének megjelenése után bejött a szerkesztőségbe, asztalomra tette új kötetét. Az egyik előzőt, az 1967-es Garabonciást még ezzel a lakonikus ajánlással kaptam tőle: „Bäkä úrnak Szerző.’’Ezt az újabbat, a Sajtóértekezletet: „Georginus Bekének, a mi Rasierende Reporterünknek — Szilágyi Domokos. Bukarest, 1972. június 27.”

Tőle ez már elismerő kritika volt.

5.

Kilenc esztendővel ama közös moldvai utazásunk után, kérdéseimmel kerestem fel Balta Álba negyedbeli otthonában. A Tolmács nélkül interjúsorozatát a magyar-román irodalmi kapcsolatok személyes történelméről Kós Károllyal kezdtem és Szilágyi Domokossal kívántam befejezni.

Emlékeztettem, hogy kilenc évvel azelőtt egy Eminescu-monográfia tervével kelt volt útra Moldvába.

— Mostani beszélgetésünkön főként erről a monográfiáról, illetve Eminescuról szeretnélek faggatni. Miért tartottad fontosnak, hogy végigjárd azokat a helyeket, ahol Eminescu élt vagy éppen csak átutazott? Van-e olyan Eminescu-vers, amelyet most teljesebben vagy éppen másként értesz, miután az ihlető tájat megismerted?

— Itt, ha jól értem, két kérdés lappang. 1. Segít-e a táj ismerete a vers megértéséhez? Segít. A Nagy Magyar Alföldet én ugyan csak repülőgépről láttam, mégis közelebb kerültem Petőfihez ezzel is. Persze gyalogolni kell, az az igazi, de az áttekintés se kutya. 2. Hogy akad-e Eminescu-vers, amelyet másként vagy teljesebben értenék — erre azt mondhatom: nem hinném. Ez némileg ellentmond a fontieknek, de megmagyarázom. Az eminescui táj ugyanis ma már a múlté. Az erdőket letarolták — Észak-Moldvának ez a része különben Erdővidékre emlékeztet, csak erdők nélkül — , az állítólagos ipotesti szülőház sem az eredeti (állítólagos, mert még ma sem lehet tudni biztosan, itt született-e vagy Botosamban; biztos csupán a keresztelés időpontja — 1850. január 21. — ; ne feledjük, Petőfit még ma is két helység vallja fiául, és időnként a sajtóban is föl-föllobban a vita, újabb adatok, érvek kerülnek elő); a kéziratok — s ez így van rendjén — Bukarestben, az Akadémia Könyvtárban találhatók, az emlékházban fénymásolatok vannak csupán. Természetesen meg kellett néznem így is, máskülönben nem hagyott volna nyugton a lelkiismeret, hogy elmulasztottam valami lényegeset.

— Mi vonz leginkább Eminescuhoz?

— Hogy mi vonz Eminescuhoz? Téged mi vonz Arany Jánoshoz? Vagy Byronhoz, vagy Puskinhoz?

— Monográfiádban bizonyára megkeresed, hogy miben volt úttörő Eminescu a román gondolkodásban, és a román költészetben a maga idejében. Vagyis Eminescu modernségét.

— Eminescu „modernsége”. Idézőjelbe kell tenni. Szerintem modem mindaz, ami jó, ami magán viseli a tehetség jelét — úgy is mondhatnám: bélyegét: Ama Káin-félét. Mert gyilkos a költő is, testvérgyilkos: leleplez, föltár, kikiált, s ezzel bizony öl is. (Magamagát is.)

— Egész irodalma van az eminescui költészet és a magyar líra közötti párhuzamosságok kutatásának. Hirtelen Pálffy Endre román irodalomtörténete jut eszembe, amely a Császár és proletárt Vajda János Jubilate című versével rokonítja, vagy Az esticsillagot, a magányosság érzésének kifejezését egy másik Vajda-verssel, Az üstökössel. Tudor Vianu egyik tanulmánya, éppen Te fordítottad magyarra, Eminescui bölcseleti síkon Madách Imrével állítja párhuzamba. Megkeresed-e ezeket a párhuzamokat?

— Tudor Vianu kimutatott párhuzamosságot Az ember tragédiája és a Memento mori között. Természetesen más párhuzamok is kimutathatók. Akár Vajda Jánossal is, ha úgy tetszik. Vagy például Gyulai Pál és Titu Maiorescu között. Nyilvánvaló: mutatis mutan10