Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Pelle János: A nép, tűzön-vizen át (Magyar Bálint: Dunaapáti I-III.)

A nép, tűzön-vízen át

Magyar Bálint: Dunaapáti I—

III.

Magyarországon, társadalmi-gazdasági fejlettségünk és hagyományaink miatt a népet a XIX. századtól kezdve elsősorban a földművelő, állattartó parasztság testesítette meg. E paraszti tömegek nem tehettek arról, hogy rájuk hivatkozva az 1930-as, 1940-es években a „népi gondolat” nevében a politikusok felléptek a munkásság, illetve más, a „néptől idegen” városi rétegek ellen, mint ahogy a népnek nem volt köze a nevében később elkövetett önkényeskedéshez sem. A parasztság századunk legzivatarosabb évtizedeiben sem akart mást, mint élni, dolgozni és boldogulni. Mindezeken túl a parasztok érthető módon ki akarták elégíteni a kultúra iránti vágyukat és azt az igényüket, hogy beleszólhassanak saját ügyeik intézésébe, s igyekeztek megtalálni azokat a szervezeti formákat, melyek révén érvényesíthették saját — főként anyagi — érdekeiket.

Magyar Bálint szociográfiája azért lenyűgöző munka, mert egy olyan korszakból tár az olvasó elé kétségbevonhatatlan hitelességű dokumentumokat egy Duna—Tisza közi falu népének életéről, amikor a parasztság még viszonylag egységesen őrizte a hagyományait, egyéni kultúráját. Ha a szerző ugyanezzel a módszerrel a hatvanas, hetvenes évek faluját akarta volna feltérképezni, már nem találta volna meg ugyanezt a viszonylag egységes paraszttársadalmat; a fejlődő ipar, a mindinkább általánossá váló kétlakiság ekkorra már elmosta a kontúrokat, s a paraszt markáns társadalmi típusa helyére egyre inkább a kevésbé karakteres „fizikai dolgozó” lépett.

Magyar Bálintot és munkatársait, Csalog Zsoltot, Krokovay Zsoltot, Nemes Máriát és Rácz Pétert a Bács-Kiskun megyei levéltárban megtalált tanácsi iratok indították a kitalált nevű, de azért könnyen azonosítható nagyközségben végzett kutatásokra. Az 1944 és 1958 közötti elöljárósági, illetve tanácsi iratanyagot a szerző kiegészítette a járási bíróság, illetve a rendőrség dokumentumaival, s ezek bővítésére a dokumentumokban szereplő családok fennmaradt levelezéséből is közöl szemelvényeket. A korabeli anyagokhoz a még élő személyek visszaemlékezései társulnak a korabeli eseményekről, tehát szinte valamennyi nézőpontból megfigyelhetjük néhány tipikus család sorsát, illetve a nagyközség társadalmi-politikai szerveinek és az egyháznak a működését 1944 és 1958 között.

Milyen kép bontakozik ki ebből a lenyűgöző gazdagságú, terjedelmét tekintve is impozáns dokumentumanyagból? Egy mondatban válaszolhatunk: az adott korszak magyar történelme, úgy, ahogy a magyar parasztság — illetve az azt többé-kevésbé hitelesen reprezentáló falu — átélte. Ennek a korszaknak a történelmi, társadalmi eseményeiről persze eddig is voltak ismereteink, de azok részben szubjektív személyes élményeken, részben pedig óhatatlanul elnagyolt történelmi sztereotípiákon alapultak. Ez a nagyszerű anyag viszont lehetőséget nyújt rá, hogy ténylegesen megvizsgáljuk, miként alakult a parasztság és a hatalom viszonya az említett időszakban, milyen befolyással volt a politika az egyszerű emberek életére.

A nagyközség 1944. október 31-én szabadult fel, ekkor foglalta el a dél felől Budapest irányába előrenyomuló Vörös Hadsereg. Az ez előtti eseményeket csak néhány, jelzésszerű irat, illetve a későbbi forrásokban előforduló utalások érzékeltetik. Kiderül belőlük, hogy Dunaapáti egy, a polgárosodásban megrekedt, de azért viszonylag jómódú, jórészt református község, mely járási székhelyként érte meg a felszabadulást. A háborús évek lényegében három területen éreztették hatásukat a község életében: a katonaköteles férfiakat behívták, bevezették a Jurcsek-féle beszol- gáltatási rendszert és 1944 áprilisában deportálták a faluban élő zsidó családokat. Ezek az események azonban lényegében nem forgatták fel az élet megszokott rendjét, s a faluközösség működését nem gátolták.

A front komolyabb harcok nélkül vonult át a falun, a katonák — az előzetesen terjesztett rémhírek ellenére—nem okoztak észrevehetőbb kárt sem a lakosság vagyonában, sem pedig a menyecskék erkölcseiben. Megjegyzendő, hogy a korabeli értékelés szerint a Magyar Kommunista Párt az 1945-ös választásokon éppen azért ért el a járásban az országos átlagnál magasabb, 19%- os választási eredményt, mert a lakosság kedvező benyomásokat szerzett a felszabadító hadseregről. Ugyanakkor a Független Kisgazdapárt eredménye 61,5% volt.

Lényeges következménnyel járt viszont a község életében az 1945 tavaszán végrehajtott földosztás. Ekkor a kis- és középparaszti családok 5 —10 hold földhöz jutottak a közeli érseki birtokból. A földosztás során nem is annyira a falu tulajdonviszonyai rendeződtek át — közép- és nagygazdaságokból állt eddig is a falu határa —, hanem a község mint faluközösség anyagi alapjai rendültek meg. Felsőbb rendelkezésre ugyanis felosztották a községi földeket is, s az erdők, meg a vadászati és halászati jog a község kezéből az államra szállt át. A községnek a lakosság szükségleteit szolgáló anyagi erőforrásai te90