Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Balázs Géza: Dömötör Tekla utolsó könyve (Táltosok Pest-Budán és környékén)
mesterét: filológia és karakterológia, történelembölcselet és stiláris analízis egymást támogatva és ellenőrizve segít megbízható eredményekhez. Regisztrálta és regisztrálja az irodalomtudomány, az irodalomoktatás mindazt, amit Barta Jánostól megtudhatunk (ezúttal Arany Széche- nyi-ódájáról és A nagyidat cigányokról, Kemény emberalakjairól és regénytípusairól stb.), mindezek mögött azonban fel-feltünnek az irodalomértő és nagy tapasztalatú szerző mának szóló utalásai, amelyek újra és újra az olvasó, s az olvasó mai élményvilága irányában is „meghosz- szabbítanak” egy-egy eszmefuttatást. Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán című regényéről szólva úgy jellemzi Barta János az „erőszakos népboldogítás” XIX. századi dilemmáit, hogy lehetetlen nem hozni összefüggésbe bizonyos XX. századi, eltorzult, utópisztikus ideológiákkal. Az analógia egyáltalán nem erőltetett: a korabeli szocialisztikus gondolkodók műveit jól ismerő Kemény törvényszerűen bukkanhatott olyan antinómiákra regényírás közben, amelyek a valóságban hasonló arculatot öltöttek nyolcvan-száz esztendő múlva. A magasabb társadalmi szintre való átemelés felülről, erőszakkal történő megvalósítása valóban ütközhet gépies ellenállásba, s ütközött is. Egyáltalán: mindenféle teóriából kiinduló népboldogítás veszélye, hogy nem számol kellő mértékben az emberi természettel és a gyakorlati következményekkel — olyan gyötrelmes vívódása ez a XIX. századi liberalizmusnak, amelynek tanulságai napjainkban is megszívlelendők. Barta Jánosnak (mint tudósnak és tanárnak) a tekintélye egyre növekszik az irodalmi és tudományos közgondolkodásban. Ennek egyik oka minden bizonnyal az, hogy az évek múltával nem veszít semmit problémaérzékenységének rugalmasságából, frisseségéből. Semmit nem fogad el tekintélyi alapon (e kötetbeli írásainak újdonsága részben abból adódik, hogy Arany önkommentárjaiban is kételkedni mer), mindennek a maga elemző módján jár utána. Felületes megállapításokat tud így cáfolni, s új megvilágításba helyezi művek egész csoportját. A pálya végén leginkább előremutató tézise talán az, hogy az epikus Arannyal kapcsolatos évszázados tartózkodást igyekszik feloldani. Egy nagyon, talán túlságosan tisztelt mű-vonulat iránt kelt érdeklődést újra, s az unalomig ismételt szuperlativuszok, illetve a kissé lekezelő minősítések helyett eleven megközelítést, perújrafelvételt sürget. Jól tudva, hogy Arany, Kemény és mások életműve (milyen kevesen olvassák őket elmélyülten manapság!) megérdemli figyelmünket, hiszen olyan erkölcsi, gondolati, nemzeti értékek rejlenek bennük, melyek nélkülözhetetlenek a ma és a holnap számára. (Szépirodalmi, 1987) Imre László Dömötör Tekla utolsó könyve (Táltosok Pest-Budán és környékén ) Dömötör Tekla, a népszerű folklorista profesz- szor halála előtt alig néhány héttel látott napvilágot a könyv, a Táltosok Pest-Budán és környékén. Biztosan kézbe vehette még, lapozgathatta, dedikálhatta. Tudtunk már régóta e könyv tervéről és vajúdásáról. DömStör Tekla szívesen adomázott, beszélt életéről ismerőseinek, tanítványainak. E könyv az önéletírás fontosabb fejezeteit, elemeit tartalmazza. Nehezen, akadályoztatva készült, hiszen már érvényes szerződése volt a kiadóval, amikor gépkocsibaleset érte. Egy Trabanttal árokba borultak a Bükk kacskaringós útjain. A szerencsétlenség után jószerével nem tudott az asztalhoz ülve írni. E kötetet is jórészt diktálta. Mire a könyv eljutott hozzánk, s emelni készültünk a telefont, hogy gratuláljunk a szerzőnek, megérkezett a hír: Dömötör Tekla életének 73. esztendejében elhunyt. Most már ő is azok közé a pest-budai „táltosok” közé tartozik, akik kortársai, barátai, szellemi vezérei voltak, s akikről annyi szeretettel mesélt. Most már a tanítványai kötelessége, hogy gondolatait, eszméit tovább vigyék, hogy meséljenek róla. De hát kik azok a címben szereplő „táltosok”? Dömötör Teklát idézve: „Táltosnak a köznyelv mindenféle varázserejü lényt nevez, akár ember legyen, akár állat. A magyar falu szóhasználata szerint a táltos csak a varázslók egy bizonyos fajtáját jelentette... A pest-budai táltosok — ifjúságom nagy varázslói — természetesen nem harcoltak jégesővel, viharral. . . elhivatott, ihletett emberek voltak, ők is megküzdöttek a szellemi viharokkal és jégesővel: a butasággal, tudatlansággal, a harmincas években egyre inkább terjedő fasizmus gyülekező fellegeivel.” A könyv két nagy részből áll: Dömötör Tekla önéletírásának egyes fejezeteiből (Ifjúságom emlékei) és az általa megismert emberek arcképeiből (Ami a könyveimből kimaradt. . .). Dömötör Tekla Angyalföld és Újlipótváros határán született, s e kerülethez, környékhez haláláig hű maradt. Az utóbbi évtizedben a Rajk László utcában lakott: itt látogatták meg egy-egy jó beszélgetésre, itt köszöntötték Tekla-napkor barátai, kollégái, tanítványai. Honnan ered akkor a népi kultúrához való kötődés? Az első kapcsolat minden bizonnyal Teréz néni, a „szárazdajka” lehetett. Dömötör Tekla krimiírói vénával örökí88
