Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Olasz Sándor: A lélek tápanyagai (Tanulmányok Németh Lászlóról)
méltatásakor igen gyakran alkalmazott módszer volt az összehasonlítás, s ily módon a méltó hely kijelölése. Ez természetesen értéktorzuláshoz vezetett. Sorrendet állítottak fel ott is, ahol erre semmi szükség. Arany János sokáig Petőfi forradalmi költészetének és magatartásának árnyékába került; Babits eltűnt a lázadó Ady mögött; a proletariátus költője, József Attila szembekerült Illyés Gyulával. A másságok értékelésére és érzékelésére képtelennek mutatkozott az irodalomtörténet-írás. A párbaállítások és összehasonlít- gatások következtében — melyeknek szempontjai elsősorban politikaiak, híven tükrözve az adott kor értékrendjét — az egyik kiemelése, evvel párhuzamosan a másik háttérbe szorítása történt meg. Enyhült ez a szemléletmód az utóbbi időben, de még ma is kísért. Flóra a két költő szembeállításához pusztán ürügy, s benne a magyar irodalom még ma is felszínre törő megosztottsága húzódik. Ha meggondoljuk, Gyömrői Edit felelőssége sohasem ítéltetett meg olyan súlyosan, mint Flóráé, talán azért, mert nem nagy költőhöz, ráadásul „riválishoz” ment — úgy tűnik, szerencséjére — feleségül. József Attila halálba vezető útja nem Flórával kezdődött, és nem is ő a végső ok. Tisztelet Illyés Gyulánénak az elhallgatásaiban is beszédes könyvéért, köszönet a közölt József Attila-levele- kért, melyek a költő életútját kutatók számára fontos forrásanyagok. Önigazolásra, védekezésre nem volt szüksége. Különösen a szenzációéhes kívülállók felé nem. Merk Zsuzsanna A lélek tápanyagai Tanulmányok Németh Lászlóról Az életmű különböző szeleteit, aspektusait elemzi az a kilenc előadás, mely egy székesfehérvári Németh László-emlékülésen hangzott el. A konferencia és a tanulmánykötet elé irt bevezetőben Domokos Mátyás a mű aktualitására, egyre nagyobb népszerűségére keres magyarázatot. Németh a gondolkodás „emésztő és egzisztenciális igényét” alakította nemezedékek egymásra következő sorában. Akik feléje fordultak, azokat ugyancsak a „szorongó tájékozatlanság” vezette. Domokos az enciklopédikus tudás és intellektus kapcsán a receptív és kreatív képességek egyidejűségét hangsúlyozza, s a gondolatrendszemek olyan elemeit (elsősorban a minőség kérdését), amelyek épperi napjainkban nyomulnak be sürgető feladatként az életünkbe. Németh munkássága túlmutat az irodalom körén, s a fehérvári előadók egy része is — épp ebből a megfontolásból — a gondolkodói teljesítményt értékeli. Vekerdi László ennek a Debreceni Káté tói a Ha most lennék fiatalig ívelő eszmerendszernek olyan ösz- szetevőit emeli ki, mint az európaiság, az európai kultúra ösztönző ereje, valamint a szabadgondolkodás, véleményalkotás és cselekvés feltételrendszere. A minőségeszmény — fejtegeti Vekerdi — nem ellentétes a demokráciával, nem egy szűk elit elzárkózó ideálja, de nem is a német Tat-kör minőségszocializmusa. A sokat emlegetett encik- lopédizmus pedig nem téveszthető össze a mindentudással — miként a JAK-füzetek 17. kötete tette. Fontos gondolat, hogy a Kisebbségben és a mellé sorolható írások „. . . nem kirekeszteni kívántak, hanem a kirekesztettekhez, illetve a kirekesztettséggel fenyegetettekhez szóltak.” — Igaz, a hatást végig nem gondolva és alkalmatlan időpontban. Sándor Iván a Németh-mű főbb gondolatainak időszerűségét emeli ki Tengerszem a század térképén című írásában. Az 1935-ből származó, mindössze négy-öt oldalas Vers vagy tanulmány?-t szinte mikroszkopikus elemzéssel veszi szemügyre. A magyar esszé harmincas évekbeli virágzását itt Németh a kor halmozódó nagy kérdéseire való válaszadás kényszerével magyarázza. Sándor Iván joggal idézi Németh szemléletes, általános érvényű mondatait. Nagy mű csak „egyenletesen lehordott alapra” épülhet, s ezt a „planírozó” munkát a szüntelenül változó keleteurópai társadalmi szerkezetekben a filozófiai gondolkodás hiányában a tanulmányírás vállalta magára. Sándor Iván a Németh által exponált kérdéseket továbbgondolva úgy látja, cselekvés és gondolkodás évezredekig meglévő aránypárja felbomlik, s kettéválik a kor a fölszínre és a „nagy geológiai törésvonalakhoz hasonló mélységekbe szorított lényegadó jelenségekre”. Sándor Iván a jó irodalom kettéhasadásától fél, s a veszélyt máris érzékeli a „visszatekintőnek”, illetve „hátat fordítónak” nevezhető irányzatokban. Jóllehet a minőségen túl a gesztusban, törekvésben sok rokonság van itt. A hetvenes-nyolcvanas évek retrospektív hulláma — ezt Sándor Iván már Az idő füstjele című esszékötetében fejtegeti — a régóta elvégzetlen feladatok halmazának rugaszkodott neki. A Németh-regény genezise című tanulmányában Grezsa Ferenc a művek emberképének, az „üdvtannak” három fontos forrását nevezi meg: Max Scheler fenomenológiai személyiségelméletét, William James pragmatizmusát és Gandhi morális politikaszemléletét. Különösen Scheler etikájának Németh gondolkodói fejlődésében megfigyelhető hatása tanulságos. A tudás harmadik és utolsó (scheleri) fokozata az „üdv- vagy megváltási tudás”. Az ellenállási létnek, Németh „ellengravitáció” metaforájának Scheler terminológiájában a Widerstandsein felel meg. Grezsa Ferenc a regények hősfelfogásában a doszto84
