Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Bretter Zoltán: Az elcsípett idő (Damó István Villon-illusztrációi)
pillanatot, amikor ki-ki elfelejti saját magát — hisz ama gesztusok létbeni helye a tiszta múlandóság fölszökkenése, a kontroll és képmutatás, de főként az individuum fölfüggesz- tése. Megértőn legyintünk: „Mindannyian emberek vagyunk”, s a pillanatnak ebben a terében van jelen az emberi egyediség és egyéniség és . . . egyszeriség. A farát vakaró Villon, az öregség és templom tövében kigyulladó és bizonyára kifulladó szerelem, a pocakeresztő elmélázás, a megbocsájtó rútsággal ábrázolt alakok, a szem táskáiban hordott súlyos élet — mind-mind „elcsípett idő”: általában fölfogott idő, s mint ilyen, több mint egyszerű naturalizmus, mert utalás az örök emberi természetre, és mert ez mindenki természete, ezért több mint csupán időegység, momentum, abban szétporladó emberi mozdulat. Ha tehát a természetes emberi gesztusban véljük fölfedezni azt a közelséget, ami egyaránt jellemzi Villon költészetét és Damó grafikáit, valamint ezeknek az olvasóhoz, szemlélőhöz való mai viszonyát, akkor tovább kell lépnünk, s mindenekelőtt a természetes emberi gesztus idői meghatározására kell rákérdeznünk. A „természetes” kettős vonatkozásban áll az idővel. Ezt egyik oldalon az „azonnal múlandó” abszolút időbenisége, másik oldalon pedig a minden „azonnal múlandó” örökérvényűnek tekintett tétele jelenti. A „természetes” egyfelől a temporálisat jeleníti meg, mint az egyes dolgok múlandóságának észrevételét, másfelől pedig azt, hogy ez a tempora- litás az emberi léttel azonos ideig áll fenn. A temporális így létrejön az örökkévalóban — s ez a „természetes” idői jellege. A primér teoretikus tapasztalat szintjén mindez igen egyszerűen megragadható: amikor azt mondjuk, hogy „természetes”, akkor arra gondolunk, hogy mennyire emberi, és mint ilyen, mennyire romlandó, de arra is gondolunk, hogy mennyire általános, és megintcsak, mennyire emberi. (Talán nem véletlenül, Damó egyik illusztrációján valaki homokórát tart kezében. A homokóra ugyanis a „természetes” idejének legpontosabb szimbóluma: 73
