Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Márkus István: Egy élet társadalomrajza 2.-3.
beérkezés, a gyors, ifjúkori emelkedés szédíthette meg, utóbb a sorozatos kudarc hajthatta a sértett önérzet csapdáiba. Sorsának hullámverése tovább roncsolhatta eleve sem kiegyensúlyozott idegeit. A kor embere — maroknyi kiváltságosán művelt koponyától eltekintve — éppoly tudatlanságban élt önnön tettei indítékait illetően, mint ősei, évezredeken át. Ennek a tudatlanságnak, mely kiszolgáltatta az embert ösztöneinek és indulatainak, jó oldala is volt. A képzelt szuverenitásra gondolok, mely csak addig lehet birtokunkban, amíg minden erőnk, szándékunk és szeszélyünk teljhatalmú gazdájának hihetjük magunkat. Nagyapám, a jelek szerint, erősen hitte, hogy mindig ő az, aki dönt, ő az, aki kezében tartja a gyeplőt, és bár a körülmények időről időre összefognak ellene, mégis ő az, akinek van és örökké lesz ereje a megmenekedéshez, az újrakezdéshez. Szuverén férfihatalmába és cselekvési szabadságába vetett csalóka hite éltette korai haláláig. Aligha tévedek, ha alapjában boldog embernek gondolom. * * * Vajon nagyapám túláradó önbizalmának szerepe volt-e abban, hogy — alig vetette meg a lábát Budapesten — gyors egymásutánban nem kevesebb, mint öt gyermeke született? Nem hiszem, hogy ebben a korban (a századforduló táján), ebben a társadalmi helyzetben szertelen elbizakodottság vagy különleges elszánás kívántatott volna, hogy az ember ennyi gyereket engedjen világra jönni. Hörömpőék e tekintetben semmiképp nem kivételes család. Egy rövid nemzedéknyi idővel előbb a Túri gyerekek is öten cseperedtek fel Cegléden, vasutas famíliában. Apámék is éppen öten voltak Orosházán, az 1880-as, 90-es években: öt iskolázódó gyerek egy sem gazdagnak, sem szegénynek nem mondható zsidó szatócs családban. A távolabbi Túri, Hörömpő, Mjhalovits és EIolló rokonságban is jó néhány családról tudok, ahol négy, öt, hat gyerek nevelkedett fel ugyanebben az időszakban. A családfők: iparosok, gyári mesterek, falusi jegyzők, tisztségviselők és kereskedők. Annak a belsőleg is tagolt rétegnek tagjai, amelyet a dolgozó nép felső emeletéhez, a középosztály alsó szintjéhez is sorolhatunk. A hazai társadalomnak ez az eleme — kulcsszerepű, műveltséget is közvetítő, szervező erejű, különlegesen mozgékony elem ez — a békebeli béke utolsó évtizedeiben még igen szapora volt. Jó ideig szaporább, mint amilyen ütemben a megfelelő gazdasági-társadalmi „státusok” a fejlődés során sokasodhattak: minélfogva ennek a rétegnek fiai és lányai szép számmal kerültek feljebb is, lejjebb is apáiknál, anyáiknál. Ide is, oda is magukkal vitték sajátos, alsó-középosztályi kultúrájukat, amelyben a munka ethosza és a hagyományos vallásosság több-kevesebb hitbéli és morális hagyatéka polgárias igényekkel és úrias magatartáselemekkel keveredett. Nem lehetetlen, hogy ez a demográfiailag — a népszaporulat oldaláról — meghatározott társadalmi folyamat erősebben befolyásolta a 67-es kiegyezés és az első világháború közt hazai viszonyainkat, mint a történészek sejtenék. Mindenesetre létezett egy gyorsan szélesedő társadalmi alsó-középszint, amelynek tagjai eleven mozgással törtek, törekedtek fölfelé, tíz- és százezerszám, a munkamorál és családiasság kemény értékeit hozták magukkal s eközben az igényes életmód, meg az írásos, jogászi és politikai kultúra értékeit közvetítették a kisvárosi és falusi tömegek felé, melyekkel közvetlen kapcsolatban éltek. Visszatéve családunkhoz: nagyszüleim ugyanazt cselekedték, mint sokan mások, akik ugyancsak magától értetődő módon vállalták el négy-öt-hat gyerek világra hozásának és felnevelésének legalább két évtizedre elnyúló gondját. Ne tudták volna — főleg az asszonyok — mennyi energiájukat köti le, emészti el ez? Persze, hogy tudták. De ha valaki azt mondta volna nekik, hogy ez a 15 vagy 20 esztendő: eltékozolt idő, meg sem értették volna. Miért? Milyen értelemben? Minek a rovására veszitjük el ezt az időt? — kérdezhették volna. Ők még úgy tudták: a nő életének éppen ez az értelme. A tartalma. A dicsősége. Az, hogy feleség, anya, háziasszony legyen. Fáradhatatlanul, termékenyen, megterheltetéséért is hálásan; nem fukarkodva sem a test, 52
