Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Pákolitz István: Végletek, Lapozgató, Porkoláb (versek)
megigazítva az összegubancolódott hózentrágert amit Kristofics Ferkó kantárnak titulált majd a Józsinktól örökölt kiskabát következett Mamuszkának becézett véndőkék posztótutyim a tizennyihány munkást foglalkoztató Schmalz-féle „tutyigyár”-ból származott Udvari suszterunk Valter majsztram bőrtalppal látta el mamuszomat s egyszuszra harminckét májszkeplit vert belé (azért pont ennyi jancsiszeget mert harminckettes baka volt a nagyháborúban) A suszteráj panglijkn kallódó cipőfelsőrész-reszí/zből helyrevaló spiccet sikerített mamuszom orrára miközben benyakalt ié\meszely fikszlit Anyám bebagyulált hétköznaplós berlinerjébe zihérájsztűvel megtűzte a kendő két csücskét Nyakamba kanyarintottam vádli-verdeső kislibazöld vászontarisznyámat muffként a nagykendő öble szolgált Az oskoláig vezető utcákon végigcaplatva jól megjegyeztem magamnak minden házat ahol a havat még öregibü se takarították el Porkoláb Bizonytalan, hogy Odaát a Mégis várja, vagy a Mégse: elveszejtette a csatát, az üdvösségre nincs esélye; a fenyegető kárhozattól féltette a féltő család: hogy időnap előtt elpatkol, bánhatta volna legalább; fojtogató álma lidérce kínozza, tébolyultan kapkod; nincs válasz a fölös Miértre: megszabadul majd Sohanapkor; rossz álma: gyötrő Porkoláb, nem menekülhet, nincs hová.
