Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Bíró Zoltán: „Haza a magasban”

hogy milyen esélyek nyíltak volna meg akkor... Akkor most nem arról elmélkednénk homlokráncolva, hogy milyen fontos a párbeszéd politikai hatalom és szellemi élet között; nem arról, hogy a kölcsönös bizalomnak az alapjait hogyan kell összekalapálni végire. Akkor talán az utánuk következő nemzedék sem toporogna itt ilyen tanácstalanul, s nem azon tűnődne negyven, ötven, vagy immár hatvan évesen, hogyan rekedt ki a felnőtt emberhez méltó közcselekvésből évtizedeken át, napról napra, szinte észrevétlenül, s hogy vannak-e még — közéleti erőlködésekre — vesztegetni való évei abból az egyetlen életből, ami neki rendeltetett.

Illyés Gyula születésnapján úgy érzem, feltétlenül emlékezni kell arra is, hogy a sors azért olykor kegyes is volt ehhez a néphez: teremtett ide némely korokban nagy államférfiakat is, akikkel életveszélyes helyzetekből ki tudta vágni magát, s tudhatott újat kezdeni. Ebbqn az évszázadban a történelem már Adyék, József Attiláék, Illyésék irónemzedékével igyekezett kárpótolni a magyarságot. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhetnénk magunknak a hitetlenséget. Hinnünk kell abban, hogy a történelemnek van még tartaléka számunkra a kegyekből. Ha másként nem, hát úgy, ahogyan Illyés látta az emberi esélyt: „De nincs mennyország! Hála Isten!—: IPokol sincs hát, S e dupla nincsen,/Rossz s Rosszabb e két pólusa / valami új esélyt kínálhat. .. / Mint akinek két gyilkosa / — mert zsákmány sincs — egymásra támad.”

3