Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Vihar a Viharsarok körül

párizsi Szabad Szó. Személy szerint mit mondott, mit írt Móricz Zsigmond, Bajcsy- Zsilinszky Endre, Szekfű Gyula, Gergely Sándor, Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, Darvas József, Knopp Imre, Buday György, Fiala Ferenc, Oláh György, Rajniss Ferenc, Baran- kovics István, Gaál Gábor, Szabó Zoltán, Bálint György, Mónus Illés, Schöpflin Gyula, Matolcsy Mátyás, Kovács Imre, Németh Imre és mások. A véleményekből elkészíthető a kor politikai időjárásjelentése. Ma, ötven év múltán fájó tapasztalatok birtokában olvasva az egykori dokumentumokat, mintha egy történelmi dráma expozícióját tartanánk a kezünkben, azét a drámáét, amely tragikus végkifejletéhez 1944/45-ben ért. A dramaturgiai szabályok szerint a főbb szereplők és motívumok, a lehetséges ellentétek 1937—38-ban már megjelentek, ám egyelőre kifejletlenül. Kérdés, mely ellentétekből lesz alapkonfliktus, s hogyan rendeződnek el emellett a szereplők, hogyan formálódnak a jellemek? Az expozícióból érezhető, hogy tragikus életanyag került elénk: emberi, társadalmi-politikai, eszmei, erkölcsi értékek válnak veszélyeztetetté, s a drámai erők végső soron ezeknek az értékeknek a védelme és elpusztítása frontján kerülnek szembe. A csapdát azonban, ahogy az igazi drámákban, a sors itt is felállította. A társadalmi igazságosság, a gazdasági és politikai egyenlőség, az emberi jog, méltóság és humánum nem képviselhető együtt és egyszerre mindig és mindenkor, tiszta választások, ismert képletek szerint. Politikai kultúra, emberség és tisztesség kérdése az „értéksorrend” kialakítása.

A Viharsarok viharai idején már mozgott egész Európa, nyilvánvaló lett, hogy Hitler és a nemzetiszocializmus nemcsak revízióra, a status quo német érdekek szerinti kiigazítására készül, hanem új Európát akar, s ez az új Európa a demokrácia és a diktatúra, a parlamentáris és a totális állameszme összecsapásával jár. Mind nyugtalanítóbban vetődött fel tehát helyünk és sorsunk az új Európában, a náci befolyás visszaszorítása, a függetlenség és a demokratikus értékek megőrzése. A Viharsarok fogadtatásában a hangsúly a műhöz közvetlenül kapcsolódó esztétikai, illetve szociális kérdésekről, ahogy a könyvet elkobozták, majd vádiratot adtak ki ellene és Féja Géza súlyos ítéletet kapott, mindinkább áttolódott a társadalmi és emberi vívmányok védelmére. Az írói szabadság és a demokratikus érdekek oldalán komoly erők aktivizálódtak az ügyészi fellépéssel szemben. Egyidejűleg felkavarodtak azok a szennyes indulatok és ingerek is, amelyek a sajtó megrendszabá- lyozását, az ellenzék kíméletlen letörését várták a kormánytól. Az egyre zajosabb, követelőző hangokat a következő év jogalkotása „törvényerőre emelte” . A magyar állam hatályos védelméről, a sajtókamara felállításáról hozott törvények megtépázták a politikai és emberi jogokat, beszüntettek számos lapot, korlátozták az egyesülési szabadságot, a szellemi életben faji megkülönböztetés érvényesült. A parlamentben fölhangzottak könyveket máglyára ítélő inkvizíciós hangok; nyers és durva a Viharsarok elleni per elsőfokú bírói ügyvitele. Lázár Andor igazságügy-miniszter elismerte, hogy 1937 tavaszán ő adott utasítást a szigorú eljárásokra. A köztudatba úgy ment át, hogy dr. Méhes Ignác, aki Féja ügyét a budapesti büntetőtörvényszéken tárgyalta, jutalmul lépett elő kúriai bíróvá. Valójában Méhes dr-t 1937 szeptemberében nevezték ki a magasabb bírósághoz, a Viharsarok-pert azonban októberben még letárgyalta. Előrelépése inkább arra vet fényt, hogy a politikai klíma a „régivágású”, független, szabadon mérlegelő, tényeket és tanúkat felvonultató bíró helyett — a Viharsarok-perekben velük is találkozhattunk — a hatalmi érdeket nyersen képviselő bírónak nyitott teret. Megdöbbentő példáját láthattuk e tárgyalási stílusnak a Hitler elleni összeesküvés „népbírósági” peréről készíttetett (eredetileg náci propaganda-célokra szánt) rejtett kamerás filmben, amelyet a mozik Titkos birodalmi ügyek címmel vetítettek.

A vihar, a baj összetereli a nyájat, az összebúvás, összefogás erkölcsét dacoltatja az elemekkel. A magyar társadalomnak abban a viharában, amely a Viharsarok fölött is erős szívóhatást fejtett ki, szétszóródtak a progresszió lehetséges erői. Sok szenny és szemét kavarodott fel, s magát Féja Gézát is jobbfelé sodorta. A magyar társadalomnak továbbra is megmaradtak a viharzugai, sőt, a politikai jobbratolódással, fasizálódással számuk szaporodott. A nagy, mindent átfúvó és elmosó vihar majd csak 1945-ben, az elomló hadak

72