Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Berecz János: Garbai Sándor szoboravatása Kiskunhalason
Már mintegy másfél évtizede sokrétűek és sokoldalúak a Magyar Szocialista Munkáspárt és a szocialista, szociáldemokrata pártok kapcsolatai. Az utóbbi évtizedben eredményesen fejlődött a Szovjetunió Kommunista Pártja és más szocialista országok pártjainak, valamint a Szocialista Internacionálé és pártjai közötti kapcsolat, ami párbeszédekben, információcserékben, egymás megismerésében és párhuzamos akciók előkészítésében nyilvánul meg. Mindezt fontos érdemi módosulásnak kell tekinteni. Az ideológiai különbségeket azonban ezek a kétségtelenül jelentős változások sem oldhatják fel. Mégis azt mondjuk, a kommunisták és a szociáldemokraták közötti együttműködés alapvető, meghatározó világpolitikai kérdés. Ez a bizalmon alapuló, korrekt együttmunkálkodás, valamint múltunk tanulságainak őszinte feltárása megköveteli, hogy a szociáldemokrata párt kiemelkedő alakjairól megemlékezzünk. A történelmi tanulságokon alapuló következtetés sarkall tehát bennünket arra, hogy múltunk tisztázásával megbecsülést adjunk azoknak a haladó hazafiaknak, akik a magyar nép elnyomott osztályaiért harcoltak egész életükben. Ilyen ember volt Garbai Sándor is. Ki kell mondanunk: az osztályban, népben, nemzetben gondolkodó, és ezért cselekvő Garbai mai jelenünk neves előfutára. Egész élete szerves része a társadalmi felemelkedésért folytatott heroikus küzdelemnek. Bár voltak kudarcai, politikai tévedései, élete végéig hű maradt a proletárforradalom eszméjéhez, és minden kérdésben a dolgozók érdekeit tartotta szem előtt. Barátaim! Itt állunk a lepellel takart szobor előtt, és hamarosan láthatjuk annak a markáns arcú férfinak a művészi megjelenítését, aki ebből a városból indult, és megbecsülésre érdemes politikai pályafutás után most ide tért vissza, hogy tanúságot tegyen életéről. Most szobra előtt fejet hajtunk, és tisztelettel adózunk hűségének, tisztességének, egész életútjának. Ezekkel a gondolatokkal adom át Kalló Viktor Munkácsy-díjas szobrászművész, több köztéri emlékművünk alkotójának nagyszerű, ihletett művét Kiskunhalas lakóinak. Kiskunhalas, 1987. október 28. Római lap 4