Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Erdődy Edit - Veres András: Kételyek és kényszerek szorításában (Ember- és életeszmény alakulása az 1945 és 1956 közötti novellairodalmunkban)

ellenzéket alkotó „öreg szocdemek” válnak az önkéntes felajánlással folyó — hőskölteménybe illő — munka legfőbb kerékkötőivé.

Az idők változását mutatja az is, hogy míg kezdetben az elhivatott vezető a közösség soraiból emelkedik ki (Veres Péter: Próbatétel, 1949), később már a felsőbb szerv megbízásából kerül a közösség élére, hogy kiderítse a hibákat és rendbehozza a dolgokat (Cseres Tibor: Nyár, 1952).

Hasonló sztereotip szerkezet s a változó politikai célokhoz igazodás jellemzi a téesz-törté- neteket is. Ezek középpontjában az egyéni és a kollektív gazdálkodás küzdelme áll, mely azzal végződik, hogy a bizonytalan középparasztot sikerül beléptetni a termelőszövetkezetbe. Kivált a fiatalok látszanak megnyerhetőnek: a patriarchális családban elfoglalt kedvezőtlen helyzetük vagy az anyagi meggondolásból kifogásolt szerelmük fordítja őket szembe az otthoni környezettel (Sarkadi Imre: Két malom közt, 1950, illetve Sarkadi Imre: Szerelem, 1950, Cseres Tibor: Őszi házasság, 1951).

Az egyszerűbb téesz-történetekben a küzdelem a maradi, földéhes újgazda (vagy rosz- szabb esetben: kulák) és a felvilágosult, elkötelezett, türelmes és taktikus téesz-vezető között folyik (az utóbbi föltétlenül pozitív hős). Bonyolultabb a helyzet, ha a téesz-vezető nem maradéktalanul tökéletes, sőt — önfejűsége miatt — időlegesen szembekerül az éppen érvényes pártvonallal. Jó példa erre Nagy Sándor Megbékélés (1951) című, Sztálin-díjas elbeszélése.

Augusztusban, egy nappal az új alkotmány ünnepe előtt kezdődik a történet. A szorgalmas újgazdát, Hajdú Istvánt csapás csapás után érte az elmúlt hetekben: felesége elvetélt, kevés híján az asszony is ráment; ő nem mozdulhatott mellőle, épp a dologidő közepén; a szárazság is megtette a magáét, voltaképp a termés is elvetélt. Hajdú szomorúan tekint szét földjén. Bezzeg a Petőfi téesz 450 holdján szépen fejlődik a tengeri s az az ismeretlen növény, melyet szovjet tapasztalatok nyomán termesztenek: a gyapot.

Otthon az asszony betegágya mellett annak nénje, Virág Julis fogadja Hajdút, s szemére veti, hogy Ilonát még a kilencedik hónapban is dolgoztatta. Bezzeg a szövetkezetben dolgozó nők szülés előtt és után egy-egy hónap szabadságot kapnak, az eredmény nem is marad el: ötkilós gyerekek születnek ... A férfi már hajlana rá, hogy másnap, a nagy ünnep napján belépjen a közösbe, de a dolog nem ilyen egyszerű. Korábban ő volt a téesz megalakításának legnagyobb ellenzője a faluban, s még most sem tudja neki ezt megbocsáj- tani az elnök, Juhász Kálmán, aki egyébként Julis férje, Hajdú sógora.

A háborúság dúlt a családon belül is; annyira, hogy Juhász zokon veszi feleségétől, amiért az meglátogatta nagybeteg testvérét. De Julis nem hagyja magát, mint „emendéesz nő” öntudatosan utasítja vissza férje parancsolgatását. Juhász szembekerül a pártbizalmijával, Bozsó Palival is, aki tisztán látja Hajdú beléptetésének jelentőségét. Az elnök hajlíthatatlan, s maga mögött tudhatja a tagság határozatát (a „népakaratot”), amely kimondja, hogy kulákbérenceknek nincs közöttük helye. S mi több, Juhász arra hivatkozik, hogy „a Párt nem tudhatja, mi jó itt Illimányban az osztályharcnak”.

Végül az alkotmány napi ünnepségre érkező új járási titkár, Szabó Zoltán elvtárs simítja el a konfliktust. Mosolygós, szeretetreméltó fiatalember, aki korábban a pártpropaganda területén dolgozott. Bozsó társaságában fölkeresi Juhászt, s Petőfi prózai műveinek nemrég kiadott kötetéből felolvassa a költő naplójegyzeteit képviselőválasztási kudarcáról. S mit tett a költő? — vonja le a tanulságot Szabó. — Meggyűlölte a parasztokat, a népet? Ellenkezőleg, tovább nevelte. A dolgozó ember, ha hibázik is, ha tájékozatlanságból nem bízik mindig bennünk, azért még nem az ellenségünk.

Juhász Kálmán bajára aligha van jobb orvosság. Petőfi a legnagyobb tekintélynek örvend szemében. Még a szovjet hadifogolytábor könyvtárában fedezte fel Petőfi költeményeit a maga számára, azóta is egyetlenegy költője maradt; a téeszt is az ő javaslatára nevezték el Petőfiről. Már nincs akadálya a megbékélésnek: az alkotmány ünnepén a két ellenfél összeölelkezik, s Hajdú után a fél falu belép a termelőszövetkezetbe.

Több szempontból is figyelemre méltó ez az elbeszélés. Felvonultatja a műfaj valamennyi kellékét (párhuzamosan folyó családi és közéleti háborúság, az egyéni gazdálkodó

74