Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Grandpierre Attila: Az Én lehetőségei a ma kultúrájában (Az élet hordereje)

egymást egyszerre teszi lehetségessé önmaga létét, léte elvének megvalósulását a legvégletesebb ellentétben és kölcsönös feltételezettségben.

Láthatunk-e mindebből saját magunk, saját szemünkkel valamit? A legvalóságosabban, amikor belső világfolyamatunk lüktető hatalmát érezve egy másik lüktető belső világfolyamat ablakába — egy szembe nézünk. Tulajdonképpen mi is történik akkor, amikor egy szembe nézünk? Hiszen amikor egy tárgyat nézünk, csak a tárgy felszínét nézzük — ha kívülről nézzük — de amikor egy szembe nézünk, hova nézünk? A szem felszínét nézzük? A szem szivárványhártyáját, vagy a pupilla külső felszíni rétegét nézzük? Jól ismert tapasztalat, hogy attól függően, milyen viszonyban vagyunk azzal, akinek a szemébe nézünk, pupillánk kitágul vagy összehúzódik, úgy érezzük, hogy ha valakit nem kedvelünk, ösztönösen szúrósan nézünk, szinte szeme felszínére összpontosítunk, míg ha kedvesünk szemébe nézünk, nézésünk fókusza kinyílik, egyre távolodik, s kedvesünk szemébe nézve általunk nem ismert világ tárul fel, megragad, van úgy, hogy egész életre szóló erővel, s képesek vagyunk órákig csak nézni kedvesünk szemébe, mélyen elmerülve, közvetlen, semmi máshoz nem hasonlítható bensőséges kapcsolatban, lehető legszemélyesebb érzéseink tengerében fürödve tárul fel előttünk a szem-égbolt, az irisz-menyország, olvasunk a szemben, gyönyörködünk hosszan, gazdagon. S ilyenkor találnánk a leghamisabbnak, ha valaki azt vélné, kedvesünk szemének felszínét tanulmányozzuk csupán, hisz bizonyára nem véletlen nyelvünk ösztönös fogalmazása sem, a szembe nézünk s nem a szemet nézzük, szembe nézünk, mélyen elmerülve nézi egymást a két egymásra nyíló világ, át az anyagi burkon, hihetetlen gazdagságban egymás előtt feltárulva nézi egymást a lehetőségek két világa. Minden szem a világ egyik végéből a másikba tekint, a lehetőségek egyik világából a megvalósulás ablakán keresztül az élő, teljességében kibomló, csak számunkra lehetséges világba — csak a teljesség létezik, a megvalósulás csak ablak a mindenségre.

Önmagára visszakapcsolás nyitja meg a világot

A bennünk élő természet önfelfokozó, önkiterjesztő, önmaga képességeit meghatványozó képessége csak önmagunk megismerésével, belső és külső világfolyamataink egymásra kapcsolásával, azaz — mivel a kettő lényegében egy — önmagára visszakapcsolódással érhető el. Csak akkor élünk rendeltetésünk szerint, ha az élet elvének megfelelően a legnagyobb horderejű cselekvéseket hajtjuk végre, s ez csak belső világunk teljes felevení- tésével s a külső világ minél teljesebb megismerésével lehetséges. Ha a világegyetem mint egész élő rendszer, akkor, mint minden élő rendszernek, rendkívül nagy horderővel, áttétellel kell működnie, amikor jelentéktelen erősségű külső hatás beláthatatlan erejű következményekhez vezet. így viszont a hozzá hasonló lény, az emberi lény képes lehet felhasználni ezt a belső adottságot, s ezt tettekre váltva saját áttételét a világra kiterjesztheti, s így juthat el a legnagyobb horderejű cselekvésekhez. A csillagos ég látványa, a világegyetem kutatása, a világegyetem élőlény mivolta, adottságainak vizsgálata már önmagában is új, teljesebb, átfogóbb távlatba emel — s ezek azok a titkos szálak, amik a legbensőségesebben kötnek össze bennünket a világegyetemmel. Bennünk is hatva azt sugallják, hogy lényegi közünk van a legtávolabbi csillagrendszerekhez, a világegyetemhez.

Ha módszert akarunk eltanulni a világtól, nézzük meg, hogyan fejlődtek ki a lét különböző síkjai! A szervetlen természetből a bioszféra önfenntartó, önreprodukáló egyedeket hozott létre önvezérelt, öngyorsító (autokatalizáló) folyamatok segítségével (ld. Gánti Tibor: Az élet princípiuma). Az élet létrejötte csakis ilyen önvezérelt és öngyorsító folyamatokkal képzelhető el, hiszen csak egy fehérje száz aminosavat tartalmazó peptid- lánca 10130 különböző lehetséges kombináció közül az egyetlen, mely lehetővé teszi az élethordozását, míg annak valószínűsége, hogy a 1078 hidrogénatomot tartalmazó univerzumban véletlenül pont az életet hordozó aminosavak jöjjenek létre, elképzelhetetlenül