Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Tóth Géza: Az ember a tudományos világképben
evolúcióra biztosítható, mégis úgy tűnik, hogy ez az élet nagyon gyorsan megjelent. Egyeseket ez arra inspirált, hogy feltételezzék: a földi élet esetleg import anyaggal dolgozik. Ezt azzal is szokták indokolni, hogy az első, mikrobiális szinten levő szervezetek, amelyeket prokariótáknak nevezünk (ide tartoznak a baktériumok), közel két és fél milliárd éven keresztül uralták az életet, és egyet jelentettek a földi élettel. Nagyon hosszú időn keresztül lényeges szerveződési szintváltás nem történik, csak mintegy másfél milliárd esztendővel ezelőtt jelennek meg a valódi, az úgynevezett eukariótasejtek, amelyek bonyolultságukban messze túlszárnyalják a bakteriális szerveződési szintet. Ezt követően aztán már a többsejtüség kialakulása viszonylag gyorsan zajlik, és az élet fejlődése egy exponenciális szakaszba lép. Azok, akik más égitestekről származtatják az élő csírákat, ezt a két és fél milliárd esztendős lappangási időt azzal magyarázzák, hogy az idegenből ideszakadt életnek hosszú időre volt szüksége, hogy alkalmazkodjék. Amikor ez a földi viszonyokhoz való alkalmazkodás megtörtént, akkor indulhatott meg a fejlődés. Akik idegen bolygóról származtatják az életet, azt sem tartják kizártnak, hogy ez az élet egy mesterséges képződmény, amelyet mások állítottak elő, amelyet véletlenül vagy határozott szándékkal küldtek a földre. A tudománynak az ilyenfajta hipotézisekkel szemben mindig fenntartásai vannak, ez a hipotézis esetleg eleve kizárná azt, hogy a földi élet keletkezését rekonstruálni tudjuk, pedig a Föld régmúltjának körülményeit az utóbbi időben éppen a geológia segítségével elég jól le tudjuk már írni, másrészt az ember más ontológiai megfontolásokból sem akar lemondani arról, hogy rekonstruálja ezt a folyamatot. Természetesen nem arra kell gondolnunk, hogy lépésről lépésre tételesen bebizonyítjuk az élet keletkezésének menetét. Ezt egyetlen biológus sem gondolja komolyan. Ha az élet nem véletlen eredményeképpen jön létre, hanem bizonyos külső és belső feltételek megléte esetén törvényszerűen bekövetkezik, akkor ezt a rekonstrukciót úgy kell érteni, mint rekonstruálni egy természeti törvényt, egy, a biológiára alkalmazható törvényszerűséget. Lehetetlennek tarthatjuk, hogy egy, a múltban lejátszódott pókerparti teljes menetét újra fel tudjuk építeni, de nem kell feladni annak a lehetőségét, hogy ne tudnánk kinyomozni a játék törvényszerűségeit, a póker szabályát. Itt egy másik probléma is felmerül, és vita tárgya mind a mai napig: hogy az élet kialakulásában milyen szerepet játszott a véletlen, és mennyire volt a jelenség törvényszerű. Hogy az élet keletkezését sztohasztikus vagy determinisztikus modellel lehet-e jobban leírni. Itt csak egy könyvre szeretnénk utalni, amely Játék címmel jelent meg, főleg alcímére, amely így szól: Természettörvények irányítják a véletlent. És ez arra int, hogy — habár a véletlenek szerepe perdöntő lehet — mégsem szabad őket abszolutizálni. A nyelvi információs rendszer A másik információs rendszer, amely minket, embereket közvetlenül is érint, és szinte kizárólagosan bennünket érint: a verbális nyelv. Valamikor úgy voltunk a nyelv eredetével, mint az élet keletkezésével: egészen 1953-ig, amíg Miller el nem végezte klasszikus kísérletét abban a bizonyos lombikban levő „őslevessel”. A hivatalos vagy akadémikus tudomány hosszú ideig az élet keletkezését olyan kérdésnek tekintette, amellyel komoly tudósok nem foglalkoznak. Ma már a kérdést Nobel-díjas kutatók vetik föl, vitatják, modellezik. Valami hasonló játszódott le a nyevészetben is, hiszen a nyelv eredetének kérdését nagyon sokáig szintén tudománytalannak tekintették, míg aztán a nyelvészeknek, de a rokonterületek kutatóinak, a pszichológusoknak, neurobiológusoknak is fel kellett vetni azt a kérdést, hogy ezt a másik információs rendszert is levezethessük bizonyos előzményekből, adott esetben gyökereit a biológikumban is megkeressük. Hajlamos vagyok bizonyos vonatkozásban elfogadni a generatív nyelvészetnek azt a megállapítását, hogy a nyelvi univerzálék közösek, és a nyelvi kompetencia, a verbális készség alapjai genetikailag meghatározottak, velünk öröklődnek. Ennek van egy, a számomra rendkívül rokonszenves következménye, nevezetesen az, hogy minden, ma élő nyelv egyenértékű. Ebből a szempontból egy nyelvet ugyanis nem a szókincs gazdagsága, nem az egyre árnyaltabb kifejezés lehetősége jellemez, hanem azok az adott struktúrák, 15
