Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - A megszűnt értékek helyébe új értékeknek kell kerülniük (Vekerdy Tamás pszichológussal beszélget Bosnyák Sándor)
ihletett tettek végtelen sorozata a XVI—XVII. század óta és ennek megfelelően — nevezzük ezt most képes beszédnek — démonokkal telített, és ezek a démonok az időt is felzabálják. Igazán csak ott vagyok, ahová gyalog mentem. Ahol a gépkocsival átrobogok — az illúziója az ottlétnek. Ahol a technika fellép, ott illúzió van, illúzióban pedig nem lehet tartósan élni, mert az ember kiszikkad és megbetegszik. A természettel való kapcsolatunk láthatóan megromlott; helyünket, cselekvéseinket, s jövőnket nem tudjuk sem hitelesen, sem saját érdekeinknek megfelelően céltudatosan felmérni. Oktatásunkban — az óvodától a felsőoktatásig — az az ismeretanyag szerepel-e, amelyre az egyes embernek valóban szüksége lenne? Tudást és melegséget, komolyságot és játékot, valóságot és fantáziát kellő arányban nyújtunk-e a tanulóknak? Nem, nem, nem, divatok és mániák öntik el a pedagógiai életet is. Az óvodásokat már tanítják matematikára, geometriára, tanítják írni, olvasni, tanítják a négy éveseket, a három éveseket. Ez az irányzat Amerikából indult el, és aztán a Szovjetunión keresztül betüremkedett hozzánk is. A 60-as évek elején kezdődött, a 70-es évekre kiderült, hogy teljes csőd és tévedés. A kisgyerek elasztikus központi idegrendszere megtömhető ismeretekkel, rengeteget fölfog, de mindez semmibe vész. Két évig tartja az előnyét az iskolás korban aztán elveszti. A hátrányos helyzetű gyerek is visszasüllyed eredeti szintjére nyolc-kilenc éves korára, sőt egyesek szerint még rosszabb állapotba kerül a túl korai, nem megfelelő terhelés következtében. Nem az az ifjú lesz erős absztrakt gondolkodásra képes, akit már négy éves korában absztrakt gondolkodásra készítettem fel, hanem az, akinek korának megfelelően négy éves korában elég konkrét képi gondolkodási lehetőséget kínáltam a mesén, a játékon keresztül. Hihetetlen szakszerűtlenség és hihetetlen lelkiismeretlenség önti el a pedagógiát, kezdve attól, hogy azt mondjuk: préseljük át a demográfiai hullámot a meglévő intézményrendszeren a meglévő kapacitással, mert ez a bölcsődétől az egyetemig húsz év alatt lefut, és akkor itt marad a rengeteg iskola és a rengeteg pedagógus, és nem tudunk velük mit csinálni. Emlékszünk a fővárosi tanács illetékesének arra a kijelentésére, hogy „arra a kis időre”, ebből kabaré is lett a Rádióban Szilveszterkor. Bölcsődéket „arra a kis időre”, óvodákat „arra a kis időre”, s akkor így végig az egész életen. Végül: hová fogjuk őket temetni? Nem kellene a temetőket bőviteni? Ugyan, „arra a kis időre”, hát úgyis feltámadunk. Az ilyen érvelés: „Nálunk az óvodák telítettsége 150%-os, nem azt takarja, mint amikor 150%-os termelésről számol be valaki. Gondoljuk csak el, hogy mit mond ez az ember? A józanul gondolkodó számára azt mondja: a mi kerületünkben egyetlen óvodásnak sem tudjuk biztosítani azt az előnyt, amit az óvodába járás jelent, mert nálunk nem olyanok a körülmények, hogy erre lehetőség volna”. Az illetékes viszont azt hiszi és azt is mondja a feletteseinek: „Nézzétek milyen ügyesen bepréseltem ezeket a gyerekeket az óvodákba, hogy ne kelljen többet építeni, ennyit és ennyit spóroltam nektek.” E dilettáns kijelentések devianciát készítenek elő, evvel idegbetegséget készítenek elő; s hogy ez mennyibe fog kerülni a társadalomnak, arról ne is beszéljünk. Evidancia, hogy egy korosztály húszhuszonöt év alatt lefut az iskolákban, addigra szülőképes korba lép és itt van az újabb demográfiai hullám. Megint megnyitható volna az a bölcsőde, amelyet esetleg óvodává alakítunk át, és amely eddig általános iskola, középiskola, főiskola volt, követve a demográfiai hullámot. Ahelyett, hogy megtaláltuk volna a megoldást, képtelen helyzetet teremtettünk; nem beszélve arról, hogy a magyarországi populáció demográfiai hullámának nevezzük azt a helyzetet, amikor a népesség nem fogy, hanem minimálisan szaporodik. Az óvodákat szakképzetlen óvónőkkel zsúfolják tele, legtöbbje nem tudja, hogy a gyerekekkel lehet játszani, énekelni, rajzolni, sokan azt hiszik, tanító nénit kell játszani, tanítani kell őket, fegyelmezni kell, mert az könnyebb. A szaktudományi szempontok benyomulnak az iskolákba. Azt hisszük, szaktudományra kell tanítanunk a hét éves gyereket ahelyett, hogy a korának megfelelő ismeretanyagot vinnénk hozzá. A könyvében felsorolunk tizenhétféle folyami hordalék fajtát, ahelyett, 10
