Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - A megszűnt értékek helyébe új értékeknek kell kerülniük (Vekerdy Tamás pszichológussal beszélget Bosnyák Sándor)
negyven évig is ott állnak. Az okok a személyi kultusz éveiben gyökereznek, amikor magunkra telepítettünk egy olyan ipart, amelyet alig bírunk vonszolni. Egy időben sokat szidták Ortegát, mert megírta A tömegek lázadását. Arisztokratikusnak tartották, sőt még fasisztának is nevezték, jóllehet a frankói fasizmus elől emigrálnia kellett. Ortega azt mondta, hogy amikor a tömegek kivívják jogos igényeiket, az iskolát, az orvost, hogy csak néhányat említsek, az, amit megkapnak, már nem az, mint amiért harcba indultak. A tömeg harcba indul az iskoláért, hogy legyen általános, mindenki számára hozzáférhető. (Itt közbevetőleg egy másik babonát is el kell oszlatni, ami azt mondja, hogy régen csak az úri gyerekek tanulhattak. Ez természetesen évszázadokra visszamenően sem igaz. A protestáns, a katolikus, a zsidó iskolák a maguk területén mindig biztosítottak olyan szelepeket, amelyeken át a tehetség a legkisebb közösségből is iskolázhatott. Bakócz például jobbágyfiú volt, de sorolhatnánk soká a példákat.) Az iskolázás most sokkal nagyobb tömegekre terjed ki, de nincs megoldva, hogy hogy történjen ez az iskolázás. Funkcióképtelen az iskola, nem tudja megtanítani a tömeget, nemcsak műveltségre nem tanítja meg, hanem sokszor írni-olvasni-számolni se. A háziorvos, akit megkívánt az, akinek nem volt, eltűnt, maradt a hivatalnok-orvos, aki felírja, amit kérek, ha előtte három órát várok rá. Nem az én egészségemet gondozza. Gazdasági térre is kiterjeszthetjük, óriási mammutvállalatok, ilyen-olyan érdekkörbe tartozó mezőgazdasági vállalkozások. Az egyénnek megszűnt az az érzése, hogy — ha szűk körben is, de — ura a sorsának. Az ember közösségben élt, amelyet szabályok, vallási előírások, szokásrendszer tartott össze. Ilyen volt a faluközösség, amely az utolsó százötven évben szinte az egész euramerikanizált világon felbomlott. Ez a közösség korlátozta ugyan a benne élő egyént, de egyben támogatta is. Ez a külső korlátozás megszűnt^ belső vezérlésnek kellett volna a helyébe lépnie. Megszűnt a külső támogatás, belső támasztéknak kellett volna a helyébe lépnie. Megszűnt a szokás, amely kívülről alakította az emberek életét, belső tartásnak kellett volna a helyébe lépnie. De mindez nem történt meg. Az ember elveszett, sehová sem tartozik, gyökere- vesztett lett, helyi értelemben, de a társadalmi osztályokhoz való tartozás tekintetében is. Mindez odaveszett, hogy felboly dúlt, felkavarodott az egész élet. Ebben a zavarban: züllik a környezetem és magam is mint egyed züllök benne. A hajdani paraszti kultúra — a mindennapos ének és mese, a szokások mindent átszövő rendje — olyan világszemléleti, s etikai hátteret jelentett az embernek, amely megvédte az eltévelyedéstől. Veres Péter gyönyörűen ír az alföldi parasztság erkölcsi tisztaságáról, a férfiak és nők egymáshoz való viszonyáról, szemérméről, házasságról, a családról való gondoskodásról, amely — a falu szintjén is — egymást becsülő közösséget teremtett. A paraszti közösségben az egyes ember élete a falu szeme előtt folyt; a közmondás szerint is: A falunak szeme van, az erdőnek füle van. Az életmód az eltelt évtizedek alatt nagyot változott, úgy tűnik, hogy a gazdaságilag jobb életkörülmények lelki elszegényedéshez, elsivárosodáshoz vezettek. A falvakban is egyre gyakoribbak az italozásokkal és szexpartikkal egybekötött házibulik, a házastársi hűség mosolyt fakasztó emlék, emelkedik a válások — s ezzel együtt a szülök nélkül nevelkedő mostoha sorsú gyermekek száma. Hol vétettük el a lépést, a jobbat akaró szándék hol fordult rosszra? Amit ehhez hozzátehetek az az, hogy a haladó emberek sokat küzdöttek az ellen a felfogás ellen, amely a nagyvárosokat bűnösnek nevezte. Nevetséges, narodnyik felfogásnak tartották. Ugyanakkor nagy alkotók, mint Dosztojevszkij vagy Ady érezték a nagyvárosnak ezt a sajátosságát. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a nagyvárosban több a deviancia, sokkal több deviáns lehetőség valósul meg. Az az ember, aki a faluban a szoros faluközösségben nem deviált, mert korlátozta őt ez a közösség, a nagyvárosba kerülve deviál. Slogenné vált cím: a magányos tömeg. Óriási tömeg gyűlik egy helyre és ebben a tömegben mindenki magányos. Ez nem egy nagyobb közösség, erről szó sincs. A problémával már Goethe vagy Wagner is foglalkoztak azt vizsgálva, hogy mekkora 5
