Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Ildikó: Piros konnektor az őszi bokorban, avagy mitől vagyunk boldogok?
környezetünk megváltozhat, de leképezett formájában velünk marad. Ez a tárgyiasult együttlét, ez a kimerevített pillanat lett aztán a materiális alapja egy — az eredetihez képest másodlagos — dekorációs funkció kifejlődésének, mivel kiderült: az önállósult tárgyak önmagukban, az eredeti nélkül — és az eredeti ismerete nélkül — is képesek másokban is érzelmi rezonanciát, esztétikai hatást kelteni. Ahhoz azonban, hogy a valóság megörökítése az eredeti élményekhez képest másodlagos esztétikai élményt is tudjon nyújtani, már művészetre van szükség: a tükrözés és a hatás megtevezésére, arra, hogy a valóság és a néző közötti közvetítés elsődlegessé váljon az eredeti élményhez képest. És itt válik el a művészi portréfestő a mesterembertől, a fotóművészet a családi fotózástól. A nem művészi ábrázolások ugyanis változatlanul csak a primer funkcióval törődnek, csak azokra vannak tekintettel, akik részesei voltak az eredeti élménynek. (Az már más kérdés, hogy a valóság leképezésének ez utóbbi vonulata is megpróbálja felhasználni a művészi ábrázolás „kellékeit”.) A fotótapétázás szomorú sajátossága, hogy olyanok élnek velem, akik már az ábrázolt valósághoz fűződő, primer élménnyel sem rendelkeznek, legfeljebb valami ehhez hasonló, kulturális reminiszcenciákból épített kvázi élménnyel. Az alapvető különbség a fotótapéta és a családi fénykép vagy a személyes útiélményeket megörökítő diaképek között az élménybázisban van: az eredetihez fűződő érzelmek meglétében vagy hiányában. A másik dolog, amit ízlelésszociológiailag kifejez a fotótapétázás, a már említett kisebbrendűségi érzés. Ez a divatjelenség végül is azt illusztrálja, hogy az emberek jelentős része a megörökített szépséget csak a mások értékítéletének és választásának alárendelődve, az ipari előállítás tényének védjegyében bízva, tömegességében divattá válva és divatként igazolódva vállalja fel. Ha „ők”: a folyamatok, a történések, a termelés urai (a szó feudális értelmében urai) ezeket kínálják fel nekem, akkor én alávetem magam e tárgyak piaci kihívásának. A fotótapéta annak a dekorációja, akit a sorsa a társadalmi folyamatokhoz való viszonyában fogyasztóvá redukál. Aki elfogadja a reklám autoritását. Aki elhiszi az életét mozgató és számára átláthatatlan intézményrendszer illetékességét. Aki nem kérdőjelezi meg (mert nem tudja megkérdőjelezni) a nagyhatalmú gépezet különböző produktumainak az értékét. Aki annak idején, a hatvanas évek műanyagkirálysága alatt is megvett mindent, amit a modern, a divatos műanyagból megvétetett vele a tömegtermelés. Mert — és ez is összefügg a kívülrekesztettséggel — ezek elérhetőek és megfizethetőek voltak: olcsóbbak, mint az eredetiek. (A fotótapéta is olcsóbb, mint egy utazás a naplementében csillogó öbölhöz.) Aki elhitte — mert elhitették vele —, hogy a szurrugátumokkal jobban jár, mint az eredetiekkel. És akire, mint mindig, most is hatott az előállítás bűvös trükkössége. Hogy a műanyag kristály olyan, mint az igazi, csak ezzel valamivel jobban jár (mert praktikus és törhetetlen), és hogy a fotótapéta is olyan, mint az eredeti táj, csak ezzel is jobban jár valamivel (mert lemosható és mindig vele van). Mert fantasztikus, hogy mi mindent ki nem találnak, és hogy milyen tökéletesen meg tudják ezeket csinálni... A kínálatot feltétel nélkül elfogadó fotótapétázó lemond (most is, mint már annyiszor) az anyag befolyásolásának az igényéről. Ezt annál is inkább megteheti, mivel könnyen átlépi a valóság és a tükrözött valóság közötti határvonalat. Amilyen a valóság „anyaga”, olyannak látja az ábrázolat „anyagát” is. (Ha szép a táj, a tapéta is szép, ha jól végződik a történet, és rokonszenvesek a szereplők, a film, a regény, a színdarab is jó.) Az előállító gépezet a médiumot (és a konkrét matériát) illetően is tekintélyként fogadtatik el, és nemcsak a fotótapéta esetében. Gondoljunk csak arra a metamorfózisra, amin a kalocsai pingáló minták mentek keresztül, mire „magyaros” hímzés lett belőlük, vagy az eredeti szőttesek és hímzések filmnyomatos szádává és kartonná való alakulására. 49
