Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Voigt Vilmos: Pictura uti natura
is jelent ez a fél sor — teljes vagy minden nemiséggel, a nemiség egészével vagy teljes. Az isten és a világ általad („számodra”) született, ugyanígy az emberek és istenek első hajléka is. A virágzó ifjúság fenséges csillagaival fénylesz. A poszterek nyelvén az ábrázolt táj nem egyetlen „isten” sajátossága. Az erdei tájkép, tópart és pálmafás déltengeri látkép a párttitkár és a lelkipásztor, a nőgyógyász és a kamionsofőr „istenének” természetként való ábrázolása. Mozdulatlan: mint a fenséges havas sziklaorom, ám mint a vízesés vagy a sárguló lombú erdő a dolgok kezdete és mozgatója. Tanulságos megfigyelni, hogy még a „hideg” tájakon sem az elmúlás és a vég, hanem a tiszta kezdet figyelhető meg. A természet körforgását megindulásában látjuk: nem a fonnyadó virág, a lucskossá váló hó kerül a szemünk elé, hanem arany ló napfény járja át az őszi vagy tavaszi erdőt, a jéghideg havasok és a pálmafák előterében vagy hátterében a derűs felhőcskék, virágok, sudár növények adják a dolgok okának és erejének (rerum causa vigorque) dinamikus képét. Feltűnő vonása posztereinknek a sok-sok apró elem: nem egyetlen termény látható, hanem sok-sok féle, megannyi megszámlálhatatlan sokaságú mag, gyümölcs, levél, faág, üvegházi növény vagy az áttekinthetetlenségig gazdagon ábrázolt ital és pohár a „bárajtóban”, még a virágcsokor sem homonim, hanem a rendezetlenségig gazdag mezei virágok gyűjteménye. Mindez a deus innumerabilis unus (a megszámlálhatatlanul egy isten) képi megjelenítése. És minthogy a maga sokaságában jelenik meg a néző előtt, ez „isteníti” a képet. Tu sexu plenus toto — gondolom, nem kell részletesen bemutatni a poszterek nem rejtett és legalább ugyanannyira rejtett erotikáját. Nemcsak a félreérthetetlen pózban egymás felé forduló ifjú pár, a többé-kevésbé öltözött ifjú hölgyek (és a nemzetközi poszterpiacon ezek fiú-megfelelői is), hanem a folyóparton hívogató ház, az erdei út, a naplemente is tartalmaz ilyen konnotációkat. Ez nemcsak feltevés, a poszterek párosjelenetei ilyen háttérbe kerülnek. A világ és az isten egy: hic deus, hic mundus. Különösen korunk értékei jelennek meg ilyen felfogásban. A posztereken az autók, olykor vitorlás vagy egyéb hajók egész sora is látható, azonban meglepően gazdag a „lakás”-jellegű dekoráció, pontosabban a lakáshoz tartozó olyan tágabb tér ábrázolása, mint a veranda, kert, üvegház, terasz és hasonlók. Különösen az olyan ábrázolásokon, amelyeken szereplők is vannak, gyakori az ajtón kilépés vagy belépés bemutatása. Ez az épületi jellegű „világ-azonosítás” a belső világ és a külső világ épülettel, illetve a köztük lévő átmenettel való bemutatása egyszerre fejezi ki az „itt az isten, itt a világ” gondolatot, ám a következő megfogalmazást is: domus haec hominumque: ez az istenek és az emberek otthona. Természetesen ez a természet, ahol eredetileg az istenek laktak (mielőtt templomokat emeltek volna részükre), és ahol az emberek laktak (mielőtt lakást tudtak volna maguknak építeni). Az őseredeti otthon mindenki számára a természet, ahonnan a fejlődés, az épülés (aedificatio) révén jut el az ember a mai civilizált, épített környezetbe, ahol is falait poszterekkel díszíti. Ám visszautal a természetre, mégpedig nem egyszer oly módon, hogy az épített térből ajtó nyílik (azon lófej vagy kisgyerek nyomakodik befelé), máskor a természeti környezet távolában áll a hívogató tóparti ház, vagy vulgárisabb örömöket sejtetve a pincesor. A nyitott ajtó vezet az épített térből a természetbe, avagy a természeti út végén ott áll ismét az épület. Egyszerű képlet ez, éppen ezért hatékony és elementáris. Még meglepőbb a versrészlet utolsó sorának illusztrációja a posztereken. Lucens, augusto stellatus — nálunk kevés a felcsillagozott látkép a fal-posztereken. Ám a nemzetközi piacon az egyik legkedveltebb megoldás a „skyline” bemutatása, főként este, amikor a poszter azt sejteti, hogy mondjuk New York felhőkarcolói egyik legmagasabb szintjén lakunk (mint hajdan az Olimposzon a halhatatlan istenek), és letekintünk a fényekkel kivilágított nagyváros égbetörő építményei csúcsára. A fényes csillagok helyett a nagyváros fényei.. . jellemző modem istenítő megoldás. Voltaképpen az augusto stellatus flore iuventae kitétel fogalmai is jól érthetők: az örök ifjúság virágairól, díszéről van itt szó. Első tekintetre meglepő, viszonylag milyen kevés nálunk a tavaszi kép, milyen sok az őszi erdőt (stb.) ábrázoló poszter. Ezzel szemben 8
