Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Bárth János: Jelképpé nőtt virágok
a kalocsai népművészet. A felelet ma még nagyon nehéz. Egyelőre sajnos még nem történtek meg azok a mikrovizsgálatok, amelyekkel egy ilyen bonyolult kérdéskör tisztázható lenne. Az okok sorában természetesen fontos szerei? )ut a kalocsai népművészet XX. századi belső fejlődésének és külső propagandájának. Úgy vélem azonban, hogy ennél fontosabb az az össztársadalmi ok, amely magában foglal egy sor művelődéstörténetinek nevezhető változást, mint pl. a népművészetek társadalmi megítélésének, rangjának, divatjának változását; a népinek mondott művészetek idegenforgalmi szolgálatba állításának reneszánszát; a népművészkedés jelentős megélhetési forrássá emelkedésének folyamatát stb. 1986 elején Hofer Tamás irányításával munkaközösség alakult Budapesten sok hasonló kérdés kutatására és tisztázására. Magam is részt veszek e munkaközösség tevékenységében, és a fentebb feladott kérdéseket igyekszem tisztázni. A következő években aprólékos levéltári és sajtóbeli kutatásokkal szeretném feltárni és bemutatni a kalocsai népművészet magyar jelképpé válásának útját, folyamatát. Következésképp, jelen írásomban még nem adhatok részletgazdag, pontos fejlődési rajzot, csupán egy hipotézisekkel tarkított és a mikrovizsgálatokkal itt-ott majd módosításokra szoruló rövid vázlatot mutathatok be. Több olyan nép is él a világon, amely a XX. században ún. nemzeti viseletét teremtett magának és azt nagyvárosi civilizáció viszonyai között büszkén viseli. Példaként említhetjük a finneket, akiknél a nemzetinek mondott ünnepi viselet bizonyos reprezentatív alkalmakkor szinte elvárt ruhának számít. Hasonló a helyzet Ausztriában, ahol a hofburg- beli reprezentatív bálakon napjainkban az osztrák „nemzeti” viselet egyenrangú a frakkal, és a hosszú nagyestélyivel. Magyarországon nem alakult ki ilyen nemzetinek mondható viselet. Történtek kísérletek létrehozására, de ezek nem arattak osztatlan sikert, illetve az utókor szemében megmo- solygásra, leszólásra, sőt esetenként politikai ízű elmarasztalásra, megvetésre is ítéltettek. Magyarországon az elmúlt száz esztendőben időről időre egy-egy táj népművészete vált divatossá országszerte. Amikor az illető táj népművészete éppen divatosnak számított, nagyjából a magyar népművészet fogalmát is kimerítette a közvélemény szemében. A három legfontosabb divattáj a követés sorrendjében: Kalotaszeg, Mezőkövesd, Kalocsa. A magyar népművészet „felfedezése” az 1870-es 1880-as évekre esett. Főleg a kor képzőművészei, iparművészei jártak élen a „felfedezésben”, de lelkesedésük kisugárzott az értelmiségre, a polgári nagyközönségre és az arisztokráciára is. A „felfedezésben” nagy szerepet játszott az 1873. évi bécsi világkiállítás, az 1885. évi országos általános kiállítás, majd később 1896-ban a millenniumi kiállítás néprajzi faluja. A magyar népművészet „felfedezése” együtt járt Kalotaszeg felfedezésével és a kalotaszegi népművészet favorizálásával. A XIX. század két utolsó és a XX. század első évtizedében a „népi” iránt rajongó művészek — Palotai Gertrúd kifejezésével élve — úgy zarándokoltak a kalotaszegi Kőrösfőre, mint az igazhitű muzulmánok Mekkába. Sokuk számára a magyar népművészet a kalotaszegi népművészettel volt azonos. A kalotaszegi hímzések társadalmi elismerésének csúcsát jelentette, amikor a Habsburg-uralkodócsalád tagjai is ellátogattak Kőrösfőre. A Kalotaszeg iránt felfokozódott érdeklődést olyan könyvek is jelzik, mint Jankó János: Kalotaszeg magyar népe c. műve 1892-ben és Malonyay Dezső ötkötetes népművészeti gyűjteményének első, kalotaszegi kötete 1907-ben. A kalotaszegi népművészet felfedezése gyorsan maga után vonta a népművészeti termékek piacra termelését és kereskedelmi forgalomba kerülését, ami együtt járt az elsilányulás megindulásával. Az 1910-es évek a kalotaszegi népművészet siratásának korszaka a témával foglalkozó korabeli irodalomban. Ugyanezek az évek — az első világháború előtti esztendők — juttatták tetőfokára a mezőkövesdi matyó népművészet divatját. A csúcsot az 1912. évi budapesti operabál jelentette, amikor a fényes úri közönség hölgytagjai tömegesen matyó népviseletben, illetve matyó mintákkal ékesített estélyi ruhákban jelentek meg. A matyódivat is együtt járt a piacra termelés kibontakozásával és a mezőkövesdi asszonyok eladásra termelt hímzéseinek fokozatos silányulásával. 79
