Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Tímár Máté: Emlékcserepek a "glasznoszty" mozaikjából: Kárpátukrajnai útijegyzet

bak, ráérősebbek. Őrzik azt, ami az övék, nincs eldobott papír, a vásárcsarnokban, ahol az őstermelők az őrölt paprikát sztokánnal, féldecivel mérik, ujjhegynyi salátalevélért is lehajolnak, s még ezt is megmutatják, hová tegyem a csikkemet, hiszen csak négyet kell érte lépnem. Hús, zöldség, baromfi, hal — állami és szövetkezeti üzletekben.

Húsvétidő van. A templomban sorban állnak a gyónók. Sztálinképes autóból is befelé tart egy fejkendős néni, olvasóval a kezében. De az Egyetemi Klubból böjttagadó pesti beat őrjöng, s harsogják is, egyszerre legalább három-négy nyelven. Az Ungvári Egyetemnek magyar tanszéke van (professzora Váradi Sternberg János), a Kárpáti Igaz Szó mindenhol a főhelyen, a könyvesboltok fele-harmada magyar, és irigylendőén olcsó. Latin —magyar nagyszótárt vettem 5,75 rubelért, Harsányi Zsolt: Magyar rapszódiáját hétért (itthon 200,— körül), de kirakatban a helyi kollégák, Balla László, Szalai Borbála, néhai Kovács Vilmos és mások művei is. Balla László a szovjet írószövetségnek is tagja.

A szép, ódon óváros sétáló öreguraihoz csatlakozom. Nevetve mesélik, hogy, pestiesen „valami van”, mert a pedagógusok, egészségügyiek fizetését a kétszeresére emelték, rendezték a nyugdíjakat, XY. főorvost pedig meghívták egy kis átnevelésre, mert pénzért árulta a kórházi helyeket. S viccelődnek, hogy igyekezzünk mi „anyaországiak”, mert utolérnek, akkorra a lendület itten ...

A hotel éttermében ugyancsak népszerű a konyhánk. A jugoszláv és olasz asztalszomszéd kamionosok meg is csóválják a fejüket, amikor előételül ukrán káposztalevest rendelek, hogy rostonsülttel tegyem a koronát reá. Az egyik teremben édes-bús csendeskén sírja a szőr a bélen, hogy: „Latorca partján a nóta más” ; a bárban fiatal testek ránganak, úgy, mint bárhol Európában.

A 10. emeleti erkélyen az jut eszembe, miközben a tolató fellegek között Rákóczi vigyázó csillagát keresem-, rendőrt alig láttam egész napon át. Csak egyet, a városcsamokban, sorban állott a húsboltban, s azt a járőrt, amelyik borszagú atyafit támogatott a hídon, hogy bele ne essen az Ungba. Dehát ez a munkakörükhöz tartozik nem?

* * *

„Beregszász büszke város — mondja a sofőrünk, Öcsi, miközben vadul, de mégis óvatosan száguld Bereg székvárosa felé. — Igaz, hogy most csak járásszékhely, de megyekorában a Tiszától, Árpád lovának lábnyomáig, Vereckéig tartott a fennhatósága”. Magyarul, oroszul, ukránul szinte felismerhetetlen tökéllyel beszél, a magyar tv-vel ellenőrzi Kijevet, és Moszkvát (és viszont), a glasznoszty felszabadította benne a szókimondás fékét.

„Ez itt a mi Vérkénk — sajátítja ki a fürge patakot —,az ott a református templom, a püspökséggel!” „Püspökség? Hiszen itt sose volt!” „Kaptunk egyet a százezer kálvinista magyarnak, kihelyezett teológiai tagozattal, melynek hallgatói Debrecenben vizsgáznak. Sajnos, a katolikus pap nagyon kevés.” S mindezt úgy, mintha Papp Gábor járási párttitkárról beszélne. S azután: „Van egy tízosztályos magyar középiskolánk, egy nyolcosztályos, és egy vidéki kollégiumunk, sokszáz lakóval. Ide azokból a falvakból jönnek a gyerekek, ahol nem élnek iskolafenntartó számban magyarok. Aki akarja, járathatja ház gyerekét magyar iskolába! Kivétel nélkül.

Új lakótelep, játszótéren focizó fiúk. „Suttold már ide, Ványka!” „Nesze!” „Jóska, elcseszted megint” „Odaragadtál, Manó?” „Üdék, csíkfürgék, és sokkal nagyobb tisztelettel viseltetnek az idősebbek iránt, mint nálunk.

Mozi: magyar film: Mikszáth Kálmán Fekete város-a.

Ékszerbolt: Magyar turisták rohamozzák az olcsó, arannyal teli pultokat.

Hanglemezbolt: Teljes operák, 5—6 rubelért, csak kazetta nincsen: „Van még fejlődni- valónk, továris!”

Kisvendéglő: Öcsi súg valamit a vezetőnek, a szó körbejár, s megnyílnak az emberek. 150—200 rubelt keresnek, a lakbér jelképes, iskola, tanszer ingyenes, villany, gáz filléres: „Megvagyunk, és most folyik a váltás” — mondják egykótára.

24