Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - "Szabadon szolgál a szellem": Keresztury Dezső válaszol Orosz László kérdéseire
sedett Zrínyi Ilonáért és a református nagyasszonyért, Lorántffy Zsuzsannáért. Iskolatársaim közt sokféle vallású, származású gyerek volt. Móricz Zsigmond sokáig azt hitte rólam, református vagyok. Mikor katolikus voltomat megtudta, csodálkozva jegyezte meg: Lámcsak, akadnak jó magyarok a katolikusok közt is. Családi hagyomány volt nálunk a német szó ismerete. Szüleim nagyobb bevásárlásokra nem Pestre, hanem Bécsbe utaztak. A gyerekek mellett rendszerint tiroli lány volt németkisasszonyként. Az első világháború kitörésének évében, 1914-ben kerültem gimnáziumba. Az iskola épületéből hamarosan hadikórház lett, a várost ellepték a menekültek, akik a szeptemberi orosz betörés elől futottak idáig. Tízéves életembe betört a világ, a történelem. Nagy hatással volt rám osztályfőnököm, Marton Boldizsár. Európai látókörű, igen művelt tanár volt, a város kulturális életében is vezető szerepet játszott. Tőle kaptam először Rilke-verseket, Kosztolányi Modem költők című fordításkötetét, később Adytól A halottak élént. Nővérem kezébe Az elsodort falut adta. Egyébként első cikkemet Szabó Dezső védelmében írtam kezdő egyetemista koromban egy zalaegerszegi lapba. Marton később karmelita szerzetes lett, életszentség hírében álló ember; nemrég szentté avatását kezdeményezték. Negyedikes koromtól a budapesti Rákócziánumba, az érseki katolikus főgimnáziumba jártam. Igen jó, szigorú iskola volt, az elcsatolt Nagyszombatból kitűnő tanárok kerültek ide. Ez az iskola tágabb látókörű, de konzervatívabb szellemű volt, mint az egerszegi. A Nyugatot, meg Babits Recitatívját elkobozta tőlem egy öreg tanárom. Érettségi tételül azonban Adyt kaptam. Nem tudom, mit vártak tőlem, mindenesetre megleptem a bizottságot, amikor kijelentettem: Adyt a század legnagyobb vallásos költőjének tartom. Fiatal barátom, ezt igazolni kellene — szakított meg az elnök. A Krisztus-kereszt az erdőn-nel, az Ádám, hol vagy?-gyal, az Imádság háború után-nal érveltem, s megdöbbentő volt számomra, hogy úgy vettem észre, a bizottság tagjai nemigen ismerik ezeket a verseket. Érettségi után az Éötvös Collegiumba kerültem. A Collegium máig életem legnagyobb, legelhatározóbb élménye. írtam erről 1947-ben a Válaszban Az élő iskola című emlékezésemben. Ebből idézem a magyarság és európaiság összhangjával kapcsolatos mondatot: „A magyar műveltség összefonódott tudatunkban Európa, az egész emberiség műveltségével; így nevelődtünk egyforma erővel nemzetiségre s nemzetköziségre: emberségre.” Az alapvizsga után két évet a bécsi egyetemen töltöttem; diplomám megszerzése után 1928-tól 1936-ig a berlini egyetem magyar lektora s a Magyar Intézet könyvtárosa voltam. Nehéz volna néhány mondatban akár csak jelezni is, mit gyarapodott eközben „európaiságom”. írtam erről néhány éve a Nagyvilágban Találkozásaim a németséggel címmel. Most csak arra utalok, hogy a Berlinben töltött évek milyen kapukat nyitottak előttem. Hihetetlenül gazdag volt a húszas-harmincas évek fordulóján, a weimari korszak végén Berlin irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti élete, de ott volt a neubabelsbergi filmgyár és az akkori világ természettudományának fő műhelye is, a Kaiser Wilhelm Institut; ott működött Planck, Einstein. Jó viszonyban voltunk Éinstein adjunktusával, Szilárd Leóval. Berlinben nyílt alkalmam a Duna-táj, Kelet-Közép-Európa bonyolult problémáinak alaposabb megismerésére is. Az egyoldalú, csupán magyarszempontú szemlélet tágítására. Legalább hatezer külföldi diák tanult akkor Berlinben, nagyrészt erről a tájról. A magyar diákegyesület elnökeként — ezt a tisztséget csak kényszerítő kötelességtudatból vállaltam el — számos esetben vettem részt beszélgetésekben, vitákban német, cseh, szlovák, román, délszláv diákokkal. Baráti kapcsolatok is kialakultak közöttünk. 1935-ös romániai utunk, amelyről Németh László írt Magyarok Romániában címmel a Tanúban, jórészt Berlinben kialakított kapcsolataim révén lett termékeny. Berlinben szerveztük meg az első magyarságtudományi műhelyt, amelyről a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 1981-ben rendezett hungarológiai nagygyűlésén beszéltem. Ezzel a kicsit hosszúra nyúlt felelettel azt kívántam érzékeltetni: felszínes, hamis lenne az a talán várt válasz, hogy a Dunántúl fiaként, a római Pannonia meg a művelt régi középnemesség hagyományainak örököseként készen kaptam a magyar és az európai műveltség összhangját. Sokféle, gyakran ellentétes hatásokból alakult ez ki bennem, 2
