Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Bíró Zoltán: Két könyv a zsarnokságról: Ryszard Kapuściński: A császár, A sahinsah
letes, megjelenített egyediből természetes következetesen tárja fel a zsarnokság hatalmi rendszerének, mechanizmusának általános érvényű törvényeit és belső logikáját. Azokban a műalkotásokban, melyekben az alkotói szándék, a központi gondolat egy embertelen, elidegenedett politikai hatalmi rendszer bemutatása és leleplezése, különösen gyakori hiba a túlzott elvontság, a képletszerűség, a szerkezetből, az egyes képekből, szimbólumokból, metaforákból áradó hidegség, egészen a teljes kiüresedésig. Legtöbbször hatalom és erkölcs vagy hatalom és ésszerűség ellentmondásának absztrakt problémavázlatává szikárosodik a mű, világtalanná, ember nélkülivé, fehéren virító csontvázzá válik, s így megélhetetlenné. Kapuscinski esetében maga az írói módszer is szavatolja ennek a képletszerűségnek az elkerülését. E módszernek talán legfontosabb vonása, hogy két síkon közelít tárgyához, s ez a megközelítési mód a zsarnokság természetének megragadásához nagyon alkalmasnak látszik. Párhuzamosan tárja fel az egyik oldalról a nép, a mindennapi életét élő társadalom mozgásának, viselkedésének, helyzetének legfontosabb és különösen jellemző elemeit, többnyire távoli képekkel, olykor légifelvétel-szerűen, máskor erős közelképek segítségével. Nem állapotában, hanem inkább folyamatában mutatja be többnyire a mindig egyszeri, de sohasem egyszerű személyiséget, elsősorban a zsarnokokét, olykor a hozzájuk közel állók vagy éppen a velük szemben állók közül egy-egy jellemző figuráét. Az első esetben a távoli képek szükségszerű elnagyoltságát, elvontságát, személytelenségét oldja az általa kiválasztott beszélő személy közvetlenségével, személyességével vagy a maga élményszerű benyomásaival, míg a második esetben erre a feloldásra nincs is szükség, hiszen itt mind a beszélő személye, mind pedig azé, akiről szólnak, közvetlen közel kerül hozzánk, önmagában is élettel, szubjektummal telítődik a szerző tollán. Az író, illetve beszélgető, a beszélő valamint az a harmadik, akiről (vagy amiről) beszélnek, olyan három pólust képez, ami három látószöget jelent az olvasónak, három fénycsóvát, ami a hatalmi rendszer közepébe világít, de mindig az egyéni vagy a kollektív személyiség felől. Ennek az életteli ábrázolási módnak az igazi kulcsát azonban mégis olyasvalamiben találhatjuk meg, ami nem szerkesztési, nem is egyszerűen módszertani kérdés, hanem világnézeti-szemléleti: ez a zsarnokság és a vele szembeforduló forradalom lélektani megközelítése. Ez mindkét könyv alapvető vonása, mindent átfogó sajátja. * * * Az író „A császár” című korábbi könyvében Hailé Szelasszié etiópiai rendszerét, s egyben a zsarnoki rendszereket általában, például egy általános jelenség távolról szemlélt, részleteiben meg nem közelítő, nem elemző-értékelő leírásban is éppen a lélektani-szociálpszichológiai látásmód révén tudja tömören és mégis érvényesen, sokat mondóan jellemezni. Kapuscinski itt egy 1930-as, tehát jóval korábbi leirásból idéz fel egy képet. Addisz Abebában a császár parancsára építkeznek. Monumentális a szándék: igazi fővárost akarnak építeni, nem is csak Etiópiának, hanem az egész földrésznek: Afrika fővárosát. A rendszer és az emberi mentalitás szoros összefüggését — s egyben a múlt meghatározó erejét — az egyik építkezés, illetve a munkavégzés látványából hívja elő szemléletesen: .. a mester hosszú bottal a kezében körözött az emberek között. Ha egy percre el kellett mennie, minden azonnal abbamaradt. Ez nem jelentette azt, hogy az emberek leültek, beszélgettek vagy leheveredtek volna a földre, nem — egyszerűen mozdulatlanná merevedtek azon a helyen, ahol éppen voltak. Mozdulatlanok lettek, akár a tehenek a legelőn; néha egy téglával a kezükben bambultak el. Majd mikor újra feltűnt a mester, ismét mozogni kezdtek, de nagyon álmosan, akár egy lassított filmen. Ha a mester bottal döngette őket, nem kiabáltak segítségért, nem tiltakoztak, csak egy kicsit meggyorsitották mozdulataikat.” — Majd a mai kép következik ezután, nyüzsgő óriásbuldózerekkel, de az előbbi összefüggés változatlanságával. Túl az európai emberétől eltérő vérmérsékleti adottságokon és túl az európai civilizációtól oly különböző történelmi meghatározottságokon, a zsarnoki hatalomnak kiszolgáltatott ember védekező és tiltakozó reflexei nyilvánulnak meg itt, a rabság válaszol így a rabtartónak — úgy, ahogy lehet az adott körülmények 77
