Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Kunszabó Ferenc: A deviáns a viáns?
ni, lássuk inkább, mit tesznek a crack ellen; tüntetnek, felvilágosítanak, elvonókúrákat kezdeményeznek. Csakhogy ezek, az érintettekkel együtt néhány ezer embert mozgatnak meg, pedig a narkózók csak ebben az egy városban több millióan vannak, s köztudomású, hogy messze kerülik a felvilágosító alkalmakat, mélyen megvetik a karitatív erőfeszítéseket. Úgyhogy ez a társadalmi mozgalom nagyon tiszteletre méltó, de reménytelen utóvédharcnak tekinthető. Mert a végkifejlet, szerintem, nem vitás. Modern civilizációnk, mely tulajdonképpen már ma is legálisnak tekinti a kábítózást, rövid időn belül természetesnek fogja tartani, és a társadalmi normák közé illeszti. Vagyis, a deviáns viánssá lesz. Ugyanúgy, mint az ivással is történt e században. A döntő küzdelmet ez ügyben is az USA-ban vívták — s ott is vesztették el. Emlékszünk a nagy szesztilalomra, minek következtében többszörösére növekedett a szesz-kereskedelem és fogyasztás. Tömegek — melyek addig nem, vagy csak alkalomszerűen ittak — tértek rá a rendszeres fogyasztásra. Mert tilos volt, és az mindig figyelemreméltó, izgató. Mert nehéz volt hozzájutni, minek következtében virtussá vált megszerezni — és a törvényt kijátszani. Úgyhogy a kampány végén legésszerűbb volt megszüntetni a szankciókat az USA-ban, majd (hiszen úgyis mindnyájan iszunk, ki többet, ki kevesebbet) egész civilizációnkban a társadalmi normák közé engedtük az ivást. És — hallga csak! — a veszélyes eseteket betegségnek tekintjük. Márpedig, tudvalevő, a betegség nem abnormális, hisz létezésünkkel vele járhat. Tehát antihumánus lenne szankcionálni. .. Talán tréfának fog hatni, de szerintem innét már egyenes út vezet oda, hogy modem közfelfogásunk előbb-utóbb azokat tekinti abnormálisoknak, akik nem isznak. (Micsoda magamutogató, kérkedő puritanizmus!) Ez a folyamat megfigyelhető a homoszexualitás esetében is, melynek védelméért, legalizálásáért, sőt, népszerűsítéséért az utóbbi években indult hatalmas kampány az úgynevezett liberális világsajtóban. S oly agitatív erővel, hogy a művészeti ágakban is divatos lett. Az alkotók egymás után teszik le a maguk voksát, s a legtöbben korunk célt-tévesztett humánuma jegyében. Nemrégen láttam például egy filmet a magyar televízióban (mely itt mellesleg említve, mindenféle diktatúra ellen szólt), abban mindenki alávetette magát az embertelen uralomnak, azaz, mindenki ellenszenves, de legalábbis szánandó volt — kivéve egy férfi buzi-párt, kik egyszál magukban álltak ellent az elnyomásnak, felette rokonszenves beállításban ... És a film után a sajtóban talán tiltakozás sem jelent meg ... Pedig a homoszexualitásra még az sem áll, hogy a népesség többsége él vele. Egyelőre legalábbis. Mert ha így haladunk, elkövetkezhet. Ismeretes a vicc, mely szerint Kovács úr ki akar vándorolni. A tisztviselő megkérdezi: De miért? Hiszen tisztes pályát futott meg, elismerések övezik, magas nyugdíjat élvez, és gyermekek veszik körül szeretettel! Kovács úr: Tetszik tudni, a homokosság miatt. Mert ugye, az ötvenes években börtönre Ítélték követőit. A hatvanas években rendőri felügyelet alatt voltak. A hetvenes években betegnek tekintették őket. Ma pedig egyre gyakrabban hallani, hogy kapjanak érdekvédelmi szervezetet. Nos, várjam meg, míg kötelezővé lesz?! Tréfának elmegy, ugye?.. Pedig a tény, hogy vicc született rá, önmagában jelzi: gyengül a társadalom védekező képessége. Annyira, hogy nemrégiben Budapesten már nyilvánosan ízléstelennek minősítették a „buzi-vicceket”. Tehát lassan már nemhogy ellenállni, a jelenség társadalmi veszélyességére fölhivni, hanem még tréfálkozni sem lesz szabad e tárgyban. Pedig az alapképlet ezúttal is egyszerű, tiszta és világos. Kezdjük az elején. Az egyneműek közötti „szerelem” is ősidők óta létezik. Hiszen már az állatvilágban fölfedezhető, az élővilág legalsó szintjein pedig a szaporodás nincs nemekhez kötve. A jelenség tehát bent van mind az életben, mind annak szellemi, művészi megjelenítésében, csakhogy meg- és elvetendő rossz emberi tulajdonságként. Csak az ógörög műveltség túlfejlett (magyarul: dekadens) szakaszában kap ez is — más devianciákkal együtt — nagyvonalú elnézést, pikáns megfogalmazást. Sőt, idővel az emelkedettség, a kiválóság, a magasra hivatottság egyik ismertető jegye lesz a művészetekben s a közvéleményben — és ez a felfogás majd az ólatin kultúra hanyatlása idején válik civilizáció méretűvé, s lesz napi kedveltető propagandája a különböztető szórakoztató iparágaknak. — A folya54
