Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Parancs János: Régi ismerősökről szólva: Mint a balga oszlopszentek: versek
Parancs János Régi ismerősökről szólva Az időt együtt mulatni már nincs idő. Nincs erő, se kedv, se hit, se lehetőség. Az öregedés rigolyái zordak, könyörtelenek. Negyedszázada még tudtam, hogy kire, hol s mikor számíthatok. És tudták ők is. Pár hónapra most közéjük visszakerülve, tanácstalanul méregetjük egymást, sőt, nemegyszer idegenként, gyanakodva. Úristen! hová lett az egykori láz és bizalom? Mi lett belőlük s belőlem? Mi lesz így velünk? Mint a balga oszlopszentek Annyi erőfeszítés után, mintha egy tű hegyére kerültem volna most, ahol élni parányi a tér, mozdulni hát alig merek Ami a tarka világból innen könnyen áttekinthető, az nekem ma már, öregedve, gyötrelmeimhez bőven elég Nem a korláttalan lobogás, hanem a fegyelmezett erő, a túlélés fogyatkozó reménye, az emberhez méltó halál kérdése izgat egyre jobban Vannak az életnek olyan mélységei, forró ingo ványai és delejes örvényei, amiket látni már nem akarok, amiken átlábalni nem is bírnék, s amiken átjutni, ép ésszel vagy erkölcsi roncsolódás nélkül másnak sem sikerülhet Ám kétségbeejt mégis, hogy így van, s hogy ezt tudom
