Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Sz. Mikus Edit: Tág szemekkel a világra: gondolatok a XIX. Magyar Játékfilmszemle kapcsán

a filmből, itt az elzárkózás, a válás maga jelenti a megoldást. S gondoljunk bele mindennapjainkba! A valóságban a válóperek nem ugyanazt jelentik-e? A visszavonulást, a harc feladását, a függetlenség, személyi szuverenitás sokszor rosszul értelmezett értékét. A válás a meghátrálás és tehetetlenség legtipikusabb jellemzője. Valós megoldást csak a legritkábban jelent.

A kivonulás és meghátrálás tipikus jellemzői még a baleset (Zuhanás közben), betegség (Szamárköhögés, Malom a pokolban), az elmebaj (Banánhéjkeringő, A Nagy Generáció, Hol volt, hol nem volt), s az öngyilkosság (Csók, Anyu; Malom a pokolban; Szépleányok). Ha megnézik e fogalmak jelentését, s összevetik egy statisztikai évkönyvvel, könnyen belátható az összefüggés. Ezek a jelenségek nagyon is mindennapjaink problémái. S nem lehet véletlen, hogy túlságosan sok a filmeken a beteg ember; környezetünkben is sok a hypochonder, álbeteg, öngyógyszerező, magát sajnáltató. S a betegség — ha nem valódi — szintén kibúvót jelenthet a megoldások elől, menekülési lehetőséget, védekezést. A valódi betegség pedig tehetetlenséget hordoz és sajnálatot kelt. (Az álbeteg is erre a sajnálatra apellál!) A „Malom a pokolban” főhőse tüdőbajos, későbbi szeretője — a funkcionárius lánya — gyermekparalízises. A két ember lelki harmóniája sem tökéletes ugyan, azonban előre sejthető e kapcsolat egészségtelensége és tragédiája. Egészséges emberekkel ugyanez a történet talán más színezetet kapott volna. Mégis a rendező, Maár Gyula, a ma oly tipikus beteg hőst választotta. (Most tekintsünk el attól a lehetőségtől, hogy így nagyobb hatásfok érhető el, s a rendező számithat a néző katharzisára, könnyeire, sajnálatára.) Méginkább szembetűnő az elmebetegség különböző formáinak feltűnése a filmekben. A „Banánhéjkeringő” hősnője a mindennapi monoton munkától, tornyosuló családi gondjaitól „bolondul meg”, látványosan, meztelenül vonul át a fővároson, s hosszú időre szótlanságba burkolózik. Elmebetegsége — ha átmenetileg is — de viszonylagos nyugalmat hoz neki, s szellemileg, valamint testi valójában egyáltalán elzárkózik a világtól, zárt intézetbe kerül. „A Nagy Generáció” feltalálója szintén elmegyógyintézetbe kényszerűit. S ugyanebben a filmben a kamasz fiú is pszichés zavarokat produkálva próbálja megúszni a katonaságot, s idegosztály lakója lesz. Elzárkózás, elvonulás, elmebaj. Ez tehát a megoldás gondjainkra. (?) A „Hol volt, hol nem volt” gyámügyi előadója is a képtelen-kegyetlen bürokrácia miatt veszti el józan ítélőképességét, s úgy tűnik, elmebetegként még okosabban cselekszik, mint tiszta fejjel: felégeti a felesleges irathalmazt.

S szólnunk kell az öngyilkosságokról, kis országunk egyik legismertebb kórtünetéről. A „Csók, Anyu” főszereplő tinédzser leánykája a szeretetlen, hűvös, rohanó család magányos tagja. Menedékként és zsarolásként is alkalmazza az öngyilkosságot. (Öccse jegyzi meg a filmben: „Megérdemelték volna, hogy meghaljál!”) Kísérlete szerencsére sikertelen, de rádöbbenti környezetét a valós problémákra, mely után átmeneti és csak álmegoldás születik, a családi nap. Majd megy minden a régi kerékvágásban, rohanásban, legfeljebb ezután több lelkiismeret-furdalással. S megint nagyon igaz terepre érkeztünk, hiszen mindennapjainkban mi is kitaláljuk családi napjainkat, országos akcióinkat, melyek azonban csak felületi változások, s alatta, mellette megy minden a régi kerékvágásban. Képtelenek vagyunk lényegbe hatoló változtatásokra. Az ürességet, hazugságokat, értelmetlenséget talán a tinédzserek viselik a legnehezebben, sokszor könnyen és felelőtlenül eldobják az életüket. Azt az életet, melynek számukra még nincs igazi értéke, nem tanulták meg becsülni és védeni. Öngyilkosságot követett el Molnár Csilla is, a magyar szépségkirálynő, a „Szépleányok” című film „főszereplője”. Itt azonban valós tényekkel szembesültünk. Molnár Csilla halálán már többször, többen elgondolkoztak, s elgondolkozhatnának még nagyon sokan, akiknek kellene. Ő is hátat fordított e hazug világnak, a korrupciónak, mert nem értette, mi folyik körülötte, s nem tudta józan ésszel értelmezni a történéseket. S öngyilkos lett a „Malom a pokolban” beteg leánya, Nagyezsda is. Ő tévedésnek értékelte az életét. Az élet szeszélye csak, hogy a világra kellett jönnie, ahol minden más volt számára, mint a többinek. Másságot, különcséget jelentett betegsége és családja. De aki ennyire kilóg a sorból, s szándékosan is egyre jobban, erőteljesebben jelzi különállását, leválását a többiekről, az előbb-utóbb magára marad. S a magány elviselhetetlen. A meg62