Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kamarás István: Mihez igazodik a révkalauz?: diplomások jövőkép egy kisvárosban
álmodozókat felébresztik. Igaz erre a városra is, amit a nagy színész és realista-utópista a színházról írt, hogy hiányzanak az „asztali próbák”, ahol „arról kellene szó essék, mit játszunk és miért. Sokkal később következik az a fázis, ami a hogyanra vonatkozik”. (Latinovits 1985) Ugyancsak igaz mind a városra, mind intézményeire, mind csapataira (még az NB II-ből kieső labdarúgócsapatára is, amelyben a helyi rossz nyelvek között nincs is malomvári játékos), amit Latinovits ugyancsak a színházra mondott (s feltehetően másra is értett), hogy hiányzik belső világukból a céhjellegii védettség és a csapatmunka, és igy óhatatlanul a bomlasztó klikk-szellem uralkodik el. Igaz malomvárra is, ami igaz volt a Ködszurkáló megírása időszakának színházaira, hogy az öntisztulás és továbbfejlődés csak ott lehetséges, ahol a közösség „lelke-tükörképéből” választja ki a legjobbakat, magatestéből farag, magavágy ta, magaellenőrizte vezetőit”. Malom váron is sok még a félelem vagy a fáradtság, a türelmetlenség, határáig ért a diplomások körében is az önkizsákmányolás. Sok diplomás még mindig anélkül hal meg, hogy akár egyszer is elmondhatta volna véleményét akármilyen nyilvánosság előtt. Mindennek ellenére azt tapasztalhattam, hogy a malomvári diplomások jelentős hányada rokonszenvez egy Reformvár-típusú utópiával, és ezt sokan közülük kisebb nyilvánosság előtt ki is mondták. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy erősen kötődnek ahhoz, ami van, ahol tartanak, a kényszerpályájukhoz, a kellemeshez, a hasznoshoz. Hogyan lehet két várost, Reformvárt és Malomvárt egyszerre szolgálni? Számolni kell természetesen a felületes olvasással, az utópia nyelvének nem kellő ismeretével, a következetlen ízlésítélettel, naivitással, a képmutatással, a kettős tudattal, a taktikus kompromisszummal is, de akadtak szép számmal valódi rokonszenve- zők. Akadtak közöttük, akik „csak” felváltani nem merték és a reális utópiát irreális utópiának minősitve hatálytalanították a kihívást. Szép számmal voltak olyanok, akik Reformvárral azonosulva elmarasztalták vagy megtagadták Malomvárt, így az érte cselekvést is. Olyanok is akadtak, akik éppen Malomvárral — akár a hivatalos Malomvárral is — azonosulva akarták a várost Reformvárrá alakítani. Néhányuk számára Reformvár egy belülről induló, személyes reform szükségességét jelentette. Akár így, akár úgy: a malomváriak jelentős része gondolatban, kisebb része szóban is, néhányuk azóta már cselekedetben is Reformvárral „vétkezett”. Irodalom GEREVICH J., 1982. Az elmeosztály mint társadalmi modell. Mozgó Világ, 6. sz. 99—112. 1. HANKISS E., 1977. Érték és társadalom. Magvető, Bp. HOPPÁL M., 1984. Életmódmodellek — kulturális paradigmák. In; Életmód: modellek és minták. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 374—390. 1. KAMARÁS I., 1984. Mire vár Malomvár? Bp. 206. 1. (A kézirat a MM Vezető és Továbbképző Intézet könyvtárában.) KAMARÁS I,—VARGA CS„ 1984. Reformvár. Magvető, Bp. LATINOVITS Z., 1985. Összegyűjtött írások. Magvető, Bp. 58—67. 1. PATAKI F., 1984. Szociálpszichológiai megfontolások az életmódmintákról. In: Életmód: modellek és minták. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 75—91. 1. VIDOSA K., 1984. A kisvárosi értelmiség helye és szerepe. (A kézirat a MM Vezető és Továbbképző Intézet könyvtárában.) VITÁNYI L, 1984. Az életmód-tipológia kutatásának lehetőségei. In: Életmód: modellek és minták. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 37—54. 1. VARGA Cs., 1984. Értelmiség, kisváros, kötődések. Napjaink, 2. sz. 3—4. 1. 57
