Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - "Szabadon szolgál a szellem": Keresztury Dezső válaszol Orosz László kérdéseire
Személyesen csak jóval később, Madách Mózesének „élő színpadra alkalmazásával” debütáltam a színpadon. Turián György, a veszprémi színház igazgatója kért fel az átdolgozására, őt Gyárfás Miklós győzte meg róla, hogy ez az elfelejtett dráma nemcsak azért értékes, mert Az ember tragédiája szerzője írta. Haboztam: nekem is csak elég halvány emlékem volt a darabról. Újra belelapozva először Mózesnek az a második felvonás végi, Arany Katalinjának egy részletére emlékeztető mondata ragadott meg: „Oh, egy őrült s egy halott kísér. — Ki merné állni útamat.” Beleszerettem a műbe. Előbb le kellett fordítanom magyarra, mert Madách nem tudott igazán jól magyarul, legalábbis nem ismerte jól az „élet nyelvét”, ahogy Arany kívánta a drámaírótól. Persze nem mai magyarra fordítottam, hanem, valamivel modernebbül, az Arany Jánoséra. Azután következett a dramaturgiai beavatkozás. Madách a Mózest akadémiai pályázatra írta, anyagát a kor szabályzata szerint öt felvonásra osztotta, holott az két részbe kívánkozik. Mondhatni: Brecht epikus drámájának szerkezetét előlegezi; s ez egyáltalán nem csoda, hiszen Madách ugyanazoktól a német romantikusoktól tanult, akiktől Brecht. Két részbe tömörítve a drámát: kihullottak felesleges toldalékelemei. Elhagytam, illetőleg átalakítottam olyan mondatokat is, amelyek — a mű egészéből kiszakítva őket — antiszemitizmus keltésére szolgálhattak volna. Minderről a mű kiadásához írt Utószóban részletesen számot is adtam. A veszprémi bemutatónak nagy sikere volt; elvitték Szombathelyre, Székesfehérvárra is. Pesti színházi emberek is megnézték, többek közt Both Béla, a Nemzeti akkori igazgatója. Ezt a fasiszta darabot a Nemzetiben nem fogják játszani — mondta. Néhány év múlva azután Marton Endre — Sinkovits Imre biztatására — mégis bemutatta a darabot. A pesti főpróbán alakítottuk ki új, a veszprémitől eltérő befejezését; Mózes utolsó mondatait ott diktáltam gépbe; Sinkovits másnapra óriási záróképet formált. Nagy siker lett a Nemzeti Mózeséből, most újítják fel új szereposztással; az ifjú Mózest Sinkovits fia játssza, ő a népvezért. Másik Madách-átdolgozásomat, a Csák végnapjait Miszlay István kérte a gyulai várjáté- kokra. Itt már nagyobb beavatkozásra volt szükség. Ez nem remekmű, mint a Mózes, ezt a drámai zsengét csak nyersanyagnak használhattam. Főként a király, Károly Róbert alakját kellett átformálnom, azért is, hogy méltó ellenfele legyen Csáknak, de azért is, mert történelmileg így hiteles. Jogosult-e az átdolgozás? Shakespeare korában nem vetődött fel ez a kérdés; azt gondolom, százados világsikerének egyik titka éppen az, hogy minden kor a maga változatában formálhatja újra ezeket az örök műveket. Az átdolgozás mellett szól az is, hogy a magyar klasszikus repertoár szegényes, bővítésre szorul. Sok múlt századi írónk az élő színházzal való kapcsolat nélkül, valamelyes színpadismeret hiányában irta drámáit; így Madách is. Amit én a Madách-drámákkal tettem, megtette már a húszas évektől kezdve Galamb Sándor is Kisfaludy Károly, Gaál József, Nagy Ignác, Szigligeti, Tóth Kálmán vígjátékaival, megtette Móricz Bornemisza Elektrájával. Vannak persze művek, amelyekhez nem mernék hozzányúlni, például a Bánk bánhoz. Illyés átigazítását nem is tartom sikerültnek, nem volt sikeres Hevesi Sándor nagyobb dramaturgiai beavatkozással járó rendezése sem. Természetesen húzásokra, kisebb nyelvi simításokra szükség van — vagy lehet — a Bánk bán játszásakor is. Ennek boncolása túl messzire vezetne. Mindenesetre: fontos, hogy a közönséget tájékoztassuk az átdolgozás módjáról, mértékéről. Ahogy Illyés tette, amikor újraírta Teleki Kegyencét. Ez került, helyesen, a színlapra: Illyés Gyula drámája Teleki László gondolata nyomán. A mai magyarok hazájuk történetét igen kevéssé ismerik. Különösen keveset tudnak ennek a történelemnek emberi oldaláról, szereplőiről. Az iskolai történelemtanításban háttérbe szorul az életük példájával lelkesíteni tudó, problémáikkal gondolkodásra késztető nagy magyar egyéniségek bemutatása. A színházra e téren is feladat vár. Mindenekelőtt ezért írtam meg Zrínyi-drámámat, a Nehéz méltóságot. A formai, drámaszerkesztési kísérlet is izgatott: a történelmi darabokban nálunk nagyon is megszokott shakespeare-i típussal szemben racine-i drámát írtam. 7
