Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Simó Tibor: Két modell - két társadalmi alternatíva: adalékok Bács-Kiskun megyei vizsgálataimból
„Jelenleg a cipőfelsőrész-készítő üzemben 2600—2700 Ft a dolgozók átlagkeresete. A korábbi években a jogszabályok a termelőszövetkezetben 5 százalékos bérfejlesztést tettek lehetővé. Az idén 2,5 százalékos lehet a bérfejlesztés. Most ez a két és fél százalék olyan kevés, hogy úgy ítéljük meg, ez az életszínvonal tartásához sem elegendő. Egy 2600—2700 Ft-os fizetésnél évente tehát átlagosan kb. 66 forintot jelent a havi fizetés emelése. Ez olyan minimális, hogy ennyivel nem lehet őket megtartani. Mi arra gondoltunk, lehetővé tesszük „házon belül” számukra a szőlőművelést. Ne máshoz járjanak napszámba (órabérbe). A termelőszövetkezeti tagság lehetővé teszi, hogy a szövetkezeti tag 800 négyszögöl szőlővel rendelkezhet, az alkalmazott 400 négyszögöllel. Lehetővé akarjuk tenni, hogy minden iparban dolgozó alkalmazott 400 négyszögöl szőlőt telepíthessen, s ugyanúgy a termelőszövetkezeten keresztül értékesíthessen, mint a termelőszövetkezeti tag. Ez azt jelentené, hogy nemcsak a szőlő árát kapná meg, hanem a borászatból és a pezsgőgyártásból visszakapott eredményből is részesedne. Egy jó állagú 400 négyszögöl szőlőről 20—30 mázsa között szüretelhet. Ebből 5 ezer Ft lehet az anyagköltség, tehát 20 ezer Ft-ja marad, vagyis közel 1700 Ft havi jövedelme lehet. Ez átlagkeresetüknek több mint fele, s a kettő együtt elérhetne több mint 4000 Ft-ot. A közös gazdaságban nem tudnánk fizetni 35 Ft-os órabért. Ha már ott nem versenyezhetünk a második gazdasággal, olyan lehetőséget nyújtunk, hogy ne másnak, hanem önmaga? számára dolgozzon. Lesz olyan is, aki azt mondja, ő nem fektet be pénzt, nem telepít szőlőt, mert nem vállalja a rizikót, vagy nem ért annyira a szőlőműveléshez ... Mégis úgy gondoljuk, ez nagy lehetőség, hogy helyzetét megjavítsa egyfajta túlmunka vállalásával, s a telepítéssel a szövetkezethez is jobban kötődjön. (Aláhúzások tőlem: S. T.) Személyi jövedelem újrafelosztása — kinek (kiknek) a rovására? — Vagy célszerűbb megtanulni a társadalmi konfliktusok strukturális kezelését? Melyik gazdaság differenciál nagyobb vagyoni különbségeket? Szkeptikus és kíváncsi emberek vagyunk. Amennyiben nem kérdőjeleznénk meg a jelenlegi állapotokat (legalábbis szakmánk és témáink korlátái között), kíváncsiságunk nem vezethetne új felismerésekhez. Legutóbbi vizsgálatunkhoz a nagy kihívást Erdei Ferencnek a társadalmi struktúra kettősségéről szóló posztumusz vázlata jelentette. Szkeptikusok voltunk a vázlattal szemben, nemcsak azért, mert Erdei Ferenc életében nem hozta nyilvánosságra, hanem mert Erdei konkrét tanulmányai a magyar faluról, a parasztságról ellentmondottak a vázlat fő megállapításainak. Ugyanis a történelmi kutatások — s Erdei Ferenc kutatásai is — azt mutatták, hogy hazánk társadalmi szerkezete „se nem keleties, se nem nyugatias”, illetve jelen vannak kelet-európai és nyugat-európai szerkezetek is. Jelen van egy vegyesség, egy sokféleség, amitől más, mint a nyugat-európai, s más mint a kelet-európai. Nagyon röviden azt feltételezzük, hogy a társadalmi struktúra soha nem „kettős”. A srtuktúra alegységeiben azonban egy sokféleség létezik. Vagyis a társadalom srtuktúrája konkrét (sajátos) módon jelenik meg a struktúra alegységeiben, s ily módon különböző modellekről beszélhetünk. Eszerint a társadalom szerveződése két modelljének tekinthetjük Tiszakécskét és Soltvadkertet. Egyrészt Tiszakécskén a gazdaság nem a hazai érdekviszonyokra, árutermelésre szerveződött, hanem adaptált modell volt. Ebben a modellben a keresőkorú népesség 95—97%-a az első gazdaság és intézményei munkaszervezeti hierarchiájába tartozik, vertikális szerveződésű. Soltvadkert gazdasága a hazai érdekviszonyokra, árutermelésre szerveződött, alapvető jelentősége van a második gazdaságnak, a horizontális szerveződésnek. Leegyszerűsítve, de talán mond valamit, hogy Tiszakécskén 100 háztartásra 68, Soltvadkerten 123 valamilyen címen adózó földterület jut. Azaz, az alig 8 ezer lakosú 72
