Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén

Jánost. Nagyapja, aki családfenntartó, „erős ember”, szótlanul kell hogy eltűrje az igazságtalanságot.

Hogy ez a gyermekkor meghatározó volt pályájára, erősítjük most Kardos László szavaival is:

„Bármi legyen is a fölfogásunk a már sok vonatkozásban túlhaladott freudi elméletről, az könnyen elképzelhető, hogy aki már egészen kisgyermek korában oly fájdalmasan élte át sötétszobába zárását, oly halálosan szégyellte, hogy béres nagyapját büntetlenül megalázhatta a gazdag birtokos, oly reszkető szívvel érezte át a kegyetlenkedést még állatok iránt is, végül akinek, ha származása szerint nem tartozott is az üldözöttek közé, magának éreznie kellett a faji gyűlölködés töviseit: az ilyen ember (kivált, ha efféle élményei még sűrűn ismétlődtek is) irtózni fog a zárt helyiségtől, gyűlölni fogja a gőgös gazdagokat, ellensége lesz minden embertelenségnek, védelmére fog kelni az ártatlanul üldözött zsidóknak.”

Tanyasi gyerek volt. A faluval, Apostaggal kezdetben csak nagyon ritkán került kapcsolatba. Nagyanyja vitte be néha egy-egy bevásárlás alkalmával, rokonlátogatásra, vagy istentiszteletre a faluba. Az édesanyjától kapott városi ruhákban mezítlábasán kísérte a „nyanyót.” Furcsa öltözéke miatt kigúnyolták a falubeli gyerekek: zsidó, zsidó, zsidó ... — kiáltották utána.

Hatéves korától ismét anyja veszi magához. A gazdák, járókelő emberek, kereskedők stb, ha meg is alázták kérdéseikkel — „Ki fia vagy te? Ki az apád? Csak nem szerelemgyerek vagy?” — fölfedezték benne az értelmet, s azt, hogy taníttatni kell. Feltehetően nem ez volt a fő ok, hogy anyja Pestre vitte.

A nagyszülők öregedtek, nehezükre esett volna az iskolás korú gyerek gondozása. Megoldhatatlan lett volna az iskolába járás is. A legközelebbi iskola több kilométerre Tabántelektől, Dunaegyházán volt.

1889 őszén lezárul a „paradicsomkert”. Nagy Lajos félve, idegenkedve hagyja el az édes tanyai világot. Pestre került. A kapucinsok iskolájában kezdte meg tanulmányait. Tabántól és Apostagtól — ahová nagyszüleit üldözte a gazdasági kényszer — később sem szakadt el. Tizenhatéves koráig nyaralásának fix pontja volt a falusi „üdülés”. A kezdet kezdetén szívesen jön haza a mamához. Nem szokta meg könnyen a várost. A korlátolt szemhatárt, a szűk utcákat, zárt lakásokat. Később azonban, amikor már az iskolában is sikerei vannak és tekintélye, társasága is van — nem kívánja a szegény falusi környezetet. Idővel ugyanis a kisgyermekkori emlékek színhelye is idegen lett számára. Nagy János gazdája meghal. Az új gazda nem tart igényt a hatvanéves öregember munkájára. Nincs mit tenni. Ott kell hagyniuk Tabánitelket. Reménytelen szegénységben költöznek Nagy Jánosné édesanyja házába, a faluba. Három szegény öregember lakik ott együtt. Szegényen, reménytelenül. Az eminens tanuló pesti gimnazista ritkázza a hazautazást. Pesten könnyebben szerezhet pénzt — magántanítással —, nem hall annyi panaszt, s nem úgy becsülik csak, mint Nagy Julcsa szerelemgyerekét. Meglazul az összekötő szál. A legközelebbi fontos hazalátogatásra majdnem harminc évet kell várni.

„Az az ötletem támadt utazásaim és útleírásaim nyomán, hogy regényt írok az Alföldről, illetve annak egyik kis zugáról, arról a faluról, melyet ismerek, szóval a szülőfalumról. Ismereteim valódi ismeretek... Gyermekkoromból és korai ifjúságomból valók. Föl kellett azonban újítani azokat. Újra látnom kellett a falut. Modell után akarok írni, mint amikor a festő portrét fest, vagy úgy festi meg a tájat, hogy mialatt dolgozik, maga előtt látja. Elutaztam feleségemmel Apostagra, de csak egy napra, pontosabban néhány órára. Hogy kipróbáljam magamat, vajon fellobog-e a falu iránti régi szerelem. És ha ez megtörténik, akkor gyakorlati célja is van utazásunknak: hosszabb tartózkodásra gondoskodunk szállásról és kosztról. Találkozásom a faluval szerencsés volt!”

A menekülő emberben igy írja le, hogyan s miként tért újra vissza a szülőfaluba. Nem volt ismeretlen ő Apostagon. Ha a paraszt-mozgalmi, vagy a kormánylapokban nem is írt, több humoros írását olvasták és a frissen odaítélt Baumgarten-díjról is értesültek a falusiak. Nem fogadták persze díszkapuval. Csak úgy, mint a többi pestit, aki nyáron hosszabb65