Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén

Kiskunhalom. Más ez a könyv, mint az első apostagi regény volt. Ha pályáját vizsgáljuk, alkotói megtorpanásnak tűnik — gyakori hibák, tévedések, egyoldalú következtetések gyűjteményének. Nem az „igazi” Nagy Lajos-i zsenialitás terméke; hasonlóan a Három boltoskisasszony (1937) és a Falu (1946) sem. Mindhárom műben jól érzékelhető viszont a konkrét „eltérítő motívum”. Ez talán a legjobb bizonyság tézisem mellett.

Végezetül két fontos — részben már többször is idézett — mű elemzése maradt hátra. Önéletrajza valahogy lágyabb, nyitottabb és őszintébb, mint a regénybeli, novellabeli vallomásai. Az elemzésekor azonban számos szempontot figyelembe kell venni. Nagy Lajos háromrészes munkát tervezett. Életét bevallani 1954-ig — az volt a szándéka. A legaktuálisabb eseményekről is véleményt szeretett volna mondani. Nem csak a halála az ok —, hogy csak két kötet készült el, jelent meg. Azok sem egyenlő súlyúak. Őszinteségük mértéke is eltér egymástól. Az első részt, A lázadó embert a háborús esztendők alatt kezdte írni. Első részletei a Nyugat nyomdokába lépő, Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagban jelennek meg 1943-tól. Erősen befolyásolta szemléletét a freudista személyi- ségfejlődési elmélet, és az, hogy akkoriban már szinte minden magyar értelmiségi tudta, vagy sejtette Magyarországon, hogy a II. világháborút elvesztik a németek és velük mi is.

Az ostrom után folytatja a művet, a lázadó ember történetét, amely a századelő két évtizedének krónikája és kritikája. Nem elsősorban önéletrajz, inkább korrajz. Gyermek- és ifjúkorát, pályakezdésének küzdelmeit, származásából, életkörülményeiből összetevődő jellemvonásait, túlérzékenységét őszintén okolja, de tudjuk, hogy könnyű rajtakapni itt is, ott is, hogy másként írt, mint gondolkozott. Az apostagi visszaemlékezések, a gyermekkor felidézése azonban jól bizonyítja, milyen nagy élménytömeggel került föl Budapestre, s azt is, hogy írói érzékenységének leglényegesebb összetevőit Tabántelekről és Apostagról hozta. A második önéletrajzi kötetet — A menekülő embert — már betegen, félelmekkel telve írja. Kompozíciója éppen ezért töredékesebb, de a kor figuráiról, történelmi eseményeiről, s önmaga szerepéről változatlanul hitelesen ír. Az előző műnek — idézzük monog- ráfusát, Tarján Tamást — személyiségrajza, az utóbbinak társadalomrajza a sikerültebb. Irodalmi forrásként való olvasása azonban csak fönntartásokkal lehetséges. Talán csak ha apostagi élményeiről, gyermekkoráról, hazai világáról beszél, oldódik fel igazán.

„ ... nem tudom, mi mikor vált nekem ismerőssé, vagy mikor láttam meg először az eget, a felhőket, a napot, este a holdat és a csillagokat. A házat kívülről. Azután a tanyai épületeket és a kutat. Az állatokat: a kutyát, macskát, tehenet, ökröt... Nem emlékszem rá, hogy mikor, milyennek láttam az első fát. Az első madarat csodáltam és irigyeltem. Nagyon szerettem volna repülni. Úgy, mint a madár, mint a sas. Szinte az eszem megállt a csodálkozástól, amikor láttam, hogy a sas mozdulatlanul kifeszített szárnyakkal úszik a levegőben ... Éppígy csodáltam a gólyák keringését, keringés közben való emelkedését, de csodáltam a fecske villámgyors cikázását is ...”

Az előbbiekben azt kívántam bemutatni, hogyan tükröződik Nagy Lajos műveiben, hogy „a történet örök színtere” Apostag. Szerettem volna érzékeltetni, hogy az életmű igazi csúcsainak vonulatát közvetve vagy áttételesen a kezdetekhez kapcsolódó élmények termékenyítették meg. Természetesen — amint erre utaltam is —, vannak kiváló novellái Nagy Lajosnak, amelyeket nem Apostagról hozott élményekkel, szereplőkkel tölt fel, és a témaválasztás sem ideköthető. És vannak művei, amelyek apostagi figurákkal, témákkal élnek, de nem sorolhatók a remekmű-sorozatba. Ezek azonban motivációjukban jól „rajtakaphatok”, eltéréseikkel bizonyítják a tételem igazát.

Amíg élt.. .

Milyen falu Apostag, és kik az apostagiak? Hogy miért fontosak ezek a kérdések? Mert Nagy Lajos — egy 1937-ben megjelent — vallomásában azt írja: „Ezt a falut ötvenegy év óta ismerem, s vele csaknem állandó kapcsolatot tartottam fönn.”

61