Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Beke György: Végvár
Előbb a református népiskolában, majd az 1948-as államosítás után az államiban, egészen 1960-ig. Tanítónő volt a felesége is. Úgy érzi, valamit még tudnom kell róla: — Mit gondol, hányadik gyermek voltam? — Második? Harmadik? — találgatom, hiszen tanító ember volt az apja. — Tizenharmadik! — vágja ki büszkén. Ebben a kicsi utcában, az ő utcájukban, a Széchenyi utcában a tízes években ötvenkét gyermeket lehetett összeszámlálni. Név szerint is fel tudná sorolni őket, hiszen a barátai, játszótársai voltak... Igaz, a hajdani nagy szaporulatot megapasztotta az amerikai kivándorlás. Károly bácsi egyik leánytestvére, Rádeczki Lajosné Kádár Juliánná is kiment az újvilágba, de visszajött hamarosan. — Most pedig? — Évente vagy húsz gyermek születik Végváron. Itt, a szomszédomban lakik Palicsák András, neki négy gyermeke van, de kivételnek számít, sajnos. Utána mormolom a sajnost. Annyi elcsüggesztő bihari, bánsági tapasztalat után, ami a népszaporulat terén ért barangolásaim során, itt, éppen Végváron valahogy biztatóbb képet reméltem. Hiszen szeretik, egyenesen becézik itt a gyermekeket! A bánsági falvakra jellemző nagyon széles főutca közepén, a füves részen, szemben a szövetkezettel, csúszdák, hinták, játszótér az egész utca. Három hancúrozó leánykát látok ezen a csendes vasárnap délelőt- tön... („Kádár Károly igazgatótanító beszámolójából a közönség felemelő érzéssel vette tudomásul a következőket: 273 beírt tanulóból mindössze tizenhármán maradtak ismétlők, közel hatvan tanuló kapott jutalomkönyvet, harminchét hetedik osztályos kivétel nélkül sikerrel végzett. Az iskola legjobb tanulója Nagy Mária hetedik osztályos, 9,38 általános osztályzattal... Az egyház tanácstermében rendezett kézimunka-kiállításon egész nyáron át gyönyörködnek a látogatók. Ősi népi hímzések mintáit varrták abroszra, párnákra, ruhákra dolgos kis iskoláslányok ... Többen pénzért is kötöttek, hogy szüleik anyagi helyzetén könnyítsenek. Ebből az iskolából került ki több mint száz felsőbb iskolát végzett értelmiségi. Itt nyert alapot az a harminchárom középiskolás, aki jelenleg tovább tanul.” Tőkés Béla: A százötvenedik iskolai év. Déli Hírlap, 1944. május 28.) — Mi lett a sorsa Nagy Máriának? — Ő búcsúzott az iskolától a hetedikesek nevében. Itt él Végváron. Nagyanya. — Neki hány unokája van? — Kevesebb, mint kellene ... Hozzáteszi: ha tovább tanulhat, Nagy Mária is egyike lehetett volna az egész Bánságban ismertté vált végvári származású értelmiségieknek. Mert ebből az iskolából, 1794-es létesítésétől kezdve mintegy száz tanult ember emelkedett ki. Olyanokat emleget Kádár Károly, akiknek nevét a lexikonokban is megkereshetem. Éppen ebben a Széchenyi utcában született 1879-ben Baja Mihály (1957-ben halt meg), aki hat verseskötetében paraszti témákat énekelt meg naiv verseléssel, nagy rokonszenwel a föld népe iránt. 1926-os kötetének címe: Ó, szép ifjúságom, nyilván fiatalságáról szól. Itt született, s itt is halt meg Zöld Mihály, számontartott könyve Az én világom, 1934-ből. Károly bácsi egy zenetanárt is említ, Zöld Zoltánt, aki egy ideig a végvári kórust vezette, aztán Nagykárolyba került el, s akit az öreg tanító egyenesen zeneszerzőnek nevez. Ugyanígy költőnek titulálja Végvári Ferencet, Rosenthal boltos fiát, akire szívesen emlékezik mindenki a faluban. A név akaratlanul Reményik Sándort juttatja eszembe: — Szavalták-e a verseit? — Nagyon gyakran. — Ő maga járt-e itt? — Nem tudok róla. Tudnék ... 43
