Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Vári Attila: Veresvíz: elbeszélés
Vári Attila Veresvíz Motto: „A Bölcsek Köve egyetemesen egy, mert benne van minden.” Yrav AI’ Itta A közvetlenül a katicabogarak napja után történt. A Marhafejtető alatti fenyvesek olyanok voltak, mint egy világháborús fotó. Pergőtűz áldozatainak temetetlen halottai. Igen, pontosan olyanok voltak, nem mint maguk az áldozatok, hanem csak fényképen rögzített földi maradványaik, mert sem szánalmat, sem pedig borzadást nem váltottak ki a nézőből. Inkább csak azt nyugtáztuk, hogy rengeteg fenyő fekszik, ágaik mint hanyatte- sők szétvetett karjai, s a gyökereikkel föltépett vékony termőföld világjáró csizmák kontinentális saraira emlékeztetett. A fenyőtűk már rozsdaszínűek voltak s a hajdani erdőt erjedő gombaszag töltötte be. Előbb csak azt vettem észre, hogy szilánkok röpködnek egy göcsörtös fenyőgyökérről, aztán meghallottam a gépfegyver távoli ropogását is. Mindez a katicabogarak napja után történt. A katicabogarak napja előtti napot a pisztrángok napjának neveztük el, bár Táti erősködött, hogy nem pisztrángos nap, hanem a maszlagolás napja, mert a patak vízesései alatti forgókban úgy fehérlettek a döglött halak, mintha sokágú kristályformák helyett csupa elnyújtott könnycsepp alakú hópehely hullott volna a felhőtlen júliusi égből. A katicabogarak napját és a pisztrángok napját a hamueső napja előzte meg. Égett Bocsárd. Emberek, állatok menekültek a völgyi úton, s én nem bámészkodhattam kedvem szerint. Azt mondta Táti, jó lesz takarodni innen, mert ilyen helyen nem igen szeretik az idegent. Ha minden jól ment volna, két nap múlva Szaláncon lehettünk volna, s a zsilettpengékért, tűzkőért annyi sót vehettünk volna és szilvacukrot, hogy ketten hajthattuk volna az apró moldovai lovak vontatta telegekát. így mondta Táti, pedig én tudtam, hogy azok telegák, talyigák, nem pedig telegekák. Mert Táti hat lovat és két olyan lapocka-jármos szekeret is akart az áruért, de a felcsapó szilánkok és a gépfegyverkattogás után már tudtam, hogy nekünk most sincs szerencsénk, mint ahogy a Gazdák Biztosítóval sem volt, mert a becsüs rögtön rájött, hogy Táti gyújtogatott, s a szérűn csak kicsépelt szalma, s nem a gabonaasztag égett el. Hát megint nem volt szerencsénk. Táti előbb csak négykézlábra ereszkedett, aztán a nehéz csalán hátizsák maga alá nyomta. Én már rögtön tudtam, hogy halott, de nagyon szerettem volna látni az arcát, mert addig csak olyan halottakat láttam, amelyek a tavaszi olvadás után kerültek elő a befagyott malomtóból, meg olyanokat, hogy kitépte őket a rohamsírból egy becsapódó gránát, de ilyen igazi halottat, mint amilyen Táti volt, még nem láthattam, mert akkor még nem éltem, s mert nem éltek körülöttünk olyan öregek, akik maguk mellé rendelik a virrasztóikat, megnézik lányaik, menyeik gyászruháját, aztán, mint akik teljesen elégedettek a gyász 1
